A cukorbetegség szemészeti szövődményei

Dr. Juhász Levente Ákos
szerző: Dr. Juhász Levente Ákos, szemész, látszerész - WEBBeteg
frissítve:

A cukorbetegség a lakosság jelentős részét érintő krónikus betegség, aminek szemészeti szövődményei az életminőséget nagymértékben rontják.

A szemet érintő következményeket két csoportba sorolhatjuk. Az elsőbe tartoznak az ingadozó, vagy emelkedett vércukorszint miatti szövődmények. A másodikba a cukorbetegség miatti érkárosodás következtében kialakult keringési zavarhoz társuló elváltozásokat soroljuk.

Az emelkedett vércukorszint miatt a szövetek cukorkoncentrációja is megváltozik, ami kihat az adott szövet vagy szerv víztartalmára. Gyakran előfordul, hogy huzamosabb ideig fennálló emelkedett vércukorszint miatt megemelkedik a szemlencse víztartalma és ezzel az alakja is. Mivel a szemlencse domborúbbá válik, a törőereje, vagyis a dioptria értéke is nőni fog, aminek a következtében a beteg rövidlátóbbá válik. Ez az elváltozás a vércukorszint normalizálódása után néhány hét alatt általában rendeződik.

Az érfalak károsodásának először látható jelei az úgynevezett mikroaneurizmák. Ezek az értágulatok a kapillárisereken jönnek létre.

Érfalkárosodás

Az érfalalkárosodás egyik következménye az érfalak áteresztőképességének (permeabilitásának) megváltozása. Ez a folyamat ahhoz vezet, hogy folyadék, fehérjék és zsírok lépnek ki az erekből. Jelenlétükkel részben közvetlenül károsítják a látóhártyát, részben pedig jelentősen rontják az idegsejtek oxigénhez jutását. Az oxigénhiánnyal küzdő sejtek különböző kémiai anyagokat kezdenek termelni az oxigénellátás javítása érdekében. Ezeket az anyagokat növekedési faktoroknak nevezzük, és hatására a szervezet újabb ereket kezd növeszteni. Ezek az új erek korántsem működnek annyira jól, mint a szervezet eredeti erei, aminek az eredménye vérzés lehet a retinában vagy közvetlenül előtte.

Az újonnan képződött erek kezdetben a látóhártya síkjában növekednek, majd az üvegtesti térbe is betörhetnek, a belőlük kiinduló vérzéseket üvegtesti vérzéseknek nevezzük. Az üvegtestbe törő erek körül fibrotikus kötetek alakulnak ki, amelyek a látóhártyához tapadva zsugorodva azon szakadást, akár a teljes retinának a leválását is okozhatják.

Fontos a megelőzés

A fenti elváltozások nem megfelelően karban tartott betegség esetén törvényszerűen egymás után következnek. Mivel a kialakult elváltozások még lézerkezeléssel sem visszafordíthatók, sajnos az egyetlen hatásos megoldás a megelőzés. Az életminőséget is jelentősen befolyásoló szövődmények megelőzésének pedig a legfontosabb eszköze a vércukorszint lehető legjobb beállítása és a rendszeres szükség esetén szembogártágításban végzett szemészeti vizsgálat.

Tovább A vakság leggyakoribb oka a cukorbaj

Dr. Juhász Levente Ákos, szemész, látszerészForrás: WEBBeteg
Orvos szerzőnk: Dr. Juhász Levente Ákos, szemész, látszerész

Cikkajánló

Mi a cukorbetegség? A diabétesz típusai

Dr. Zsuga Judit, neurológus, klinikai farmakológus
Cukorbetegség
Jelenleg még nem teljesen tisztázott, hogy miért alakul ki 2-es típusú cukorbetegség (diabétesz) bizonyos embereknél, ám a fő rizikótényezők egyértelműek. Mi a különbség az 1-es és a 2-es típusú diabétesz között?
Krónikus fejfájás
Krónikus fejfájás

Tippek krónikus fejfájásban szenvedőknek.

Hátfájás
Hátfájás

Mit érdemes tudni a hátfájásról?

Budai Endokrinközpont - Dr. Koppány Viktória, endokrinológus
WEBBeteg - Dr. Ujj Zsófia Ágnes, belgyógyász, hematológus
WEBBeteg - Dr. Cserháti Zoltán, szemész
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.