Cukorbetegség - Szemészeti vizsgálatok

Szerző: Springmed - Dr. Baranyi Éva, Dr. Winkler Gábor
Megjelent: 2015.04.05

Miért vizsgálja a szemész a szemfenék mellett a látásélességet és a szemnyomást is? Már említettük, hogy a cukorbetegség szemet érintőhatásának az ideghártya károsodása, a retinopátia csak egyik, bár a látás szempontjából kétségkívül legnagyobb jelentőségű szövődménye.

A komplex szemészeti vizsgálat azt a célt szolgálja, hogy a vizsgáló orvos a szem állapotáról, működésének egészéről képet kaphasson. A látásélesség vizsgálata a fénytörési hiba felismerésére és szükség szerinti korrigálására nyújt lehetőséget.

Lézeres és műtéti látáskorrekció

Látásjavító (fotorefraktív) lézer kezelések során a szem fénytörését a szaruhártya adott rétegének elpárologtatásával változtatjuk meg, így a szaruhártya elvékonyodik, felszínének domborzati viszonyai megváltoznak. Lézeres szemműtét

Réslámpával a szem törőközegeit vizsgálják, így megítélhető a szemlencse állapota, véleményezhetőa szürkehályog-képződés esetleges megindulása, illetve aktuális stádiuma. A szemnyomás vizsgálata zöldhályog (glaukóma) időbeni kórismézését segítheti.

Ennek ismerete azért is fontos, mert a szemfenék megítéléséhez tágított pupilla (= szembogár) mellett végzett vizsgálat szükséges. A pupilla tágítása viszont emelheti a szemnyomást, fel nem ismert zöldhályog esetén, beavatkozás nélkül akár glaukómás rohamot is kiválthat. Ha viszont az emelkedett szemnyomás felismerésre kerül, megfelelő szemcseppek alkalmazásával az állapot rendezhető.

A pupillatágítás hatása

Természetesen glaukómás betegen is végezhető szemfenékvizsgálat, ilyenkor azonban a vizsgáló orvosnak gondoskodnia kell a vizsgálat befejezésekor a pupillát szűkítő, lehetőség szerint gyorsan ható szemcsepp alkalmazásáról, s célszerű a beteget rövid megfigyelésre a vizsgálat után is a rendelőben tartani.

A glaucoma (zöldhályog) tünetei
Jellegzetes tünetek a szem és környékének fájdalma, szempirosodás, homályos látás, fényforrás körüli szivárványszerű karika látása.
Glaukóma: kik a legveszélyeztetettebbek?

Itt jegyezzük meg, hogy mivel a szemfenék vizsgálatát tágított pupilla mellett végzik, a tágítás időtartamára – ami a vizsgálat befejezése után is egy ideig még fennmaradhat – a szem távolsághoz, illetve fényhez történő alkalmazkodóképessége átmenetileg romlik.

Ez pl. a távolság felmérését, ennél fogva az autóvezetést zavarhatja. Javasolt ezért e vizsgálatra lehetőség szerint tömegközlekedési eszközön utazni vagy biztosítani, hogy az autót családtag vagy ismerős biztonságosan hazavezethesse.

Újabban, éppen e kellemetlenségek elkerülésére a tágítás után szűkítőcseppet is alkalmaznak. Bár így az említett kellemetlenségek nagyrészt kiküszöbölhetők, biztonságból célszerű az említett óvatossági előírásokat továbbra is alkalmazni.

Dr. Baranyi Éva, Dr. Winkler Gábor: Cukorbetegség

Dr. Baranyi Éva, Dr. Winkler Gábor: Cukorbetegség könyvborítóA kiadvány fülszövege: " Melyek a cukorbetegség fő típusai? Mi okozza a cukorbetegséget? Megelőzhető, illetve elkerülhető-e a cukorbetegség? Mi a táplálkozási piramis, és mi a jelentősége? Mit jelent a cukorbetegség "komplex kezelése"? Miért szükséges a vércukor önellenőrzés? Milyen gyakran mérjen vércukrot a cukorbeteg? Hogyan előzhetők meg a cukorbetegség szövődményei? Hol gondozzák a cukorbeteg terhest? A diabetológus-belgyógyász szerzőpáros ilyen és ehhez hasonló, a gyakorló cukorbeteg mindennapjai során leggyakrabban felmerülő kérdéseit gyűjtötte össze a kötetben. Ajánljuk a könyvet azoknak a cukorbetegségben szenvedőknek, akik többet szeretnének tudni a betegségükről és tudatosan kívánják a szükséges lépéseket végezni a cukorháztartás tartós egyensúlya és a jobb életminőség érdekében."
Szerző(k) - Dr. Baranyi Éva, Dr. Winkler Gábor
Szakmai lektor: Dr. Hidvégi Tibor
Felelős szerkesztő: Dr. Igazvölgyi Katalin
Felelős kiadó és főszerkesztő: Dr. Böszörményi Nagy Klára
Tipográfia és borítóterv: Németh János
SpringMed Kiadó, 2007, 208 oldal
Látogasson el a kiadó
honlapjára és böngésszen a könyvek között
www.springmed.hu

(Springmed)

Hozzászólások (0)

Cikkajánló

Menopauza Menopauza

A női változókor tünetei hosszan tartó kezelést igényelnek. (x)

Irritábilis bél szindróma Irritábilis bél szindróma

Mit tegyünk, ha a vizsgálatok alapján IBS-t állapít meg az orvos?

Helytelen táplálkozás: egyre több a...

A 2-es típusú cukorbetegség oka leggyakrabban a nem megfelelő életmód követése. Sajnos ez alól a gyerekek sem kivételek, akik közül egyre több az...

A metabolikus szindróma kialakulása

Rendszeres, szükségleten felüli táplálkozás esetén annyi glükóz keletkezik a szervezetben, amennyire a sejteknek már nincs szüksége. A glükózzal...

Gyakori hibák, melyeket a legtöbben...

A 2-es típusú cukorbetegség előszobájaként emlegetett állapot, az inzulinrezisztencia (IR) kezelésének alapja a megfelelő étrend követése a...

A cukorbetegség vesekárosító...

A cukorbetegség (diabétesz mellitusz) következtében létrejövő, több szervrendszert érintő károsodások éveken, akár évtizedeken keresztül...

HgbA1c - Mit jelent az értéke a...

Az A1c-teszt egy olyan vérteszt, amely információt biztosít a vizsgált személy átlagos vércukorszintjéről a mérést megelőző 3 hónap átlagát...

Bázis inzulin és bólus inzulin - Mi...

Mielőtt megkezdenénk inzulinterápiánkat, érdemes tisztában lennünk azzal, hogy a szerveztünk által igényelt inzulinmennyiség mely két fő...

A cukorbetegség szemészeti...

A cukorbetegség a lakosság jelentős részét érintő krónikus betegség, aminek szemészeti szövődményei az életminőséget nagymértékben rontják.

A diabéteszes retinopátia és...

A diabéteszes retinopátia egy szembetegség, amely cukorbetegségnél alakulhat ki. A diabéteszes ideghártya-betegség (retinopátia) a felnőtt korban...

Kérje ingyenes cikkértesítőnket!
Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.