• Egy magyar nő a föld körül!

        Terézia60 blogja

        Kedves Barátaim, így a kalandom vége felé közeledvén újra szeretném megosztani veletek a személyes vonatkozású céljaimon túli elhatározásomat: szeretnék összegyűjteni 120 millió Ft-ot egy olyan oktatási program számára, amely 2009-ben indult és mára már bizonyította, hogy az általános iskolás gyerekek oktatásában alkalmazott eltérő megközelítésnek köszönhetően sikerrel veszik az akadályokat azok a gyerekek is, akiknek – családjaik nehéz körülményei miatt - egyébként nem sok esélye lenne erre.

        Személyes érintettségem miatt (egy igen kicsi faluban születtem, szüleim, iskolám és tanáraim támogatása nélkül egészen biztosan másféle élet várt volna rám) gondolom, hogy teljes szívemmel én egy olyan kezdeményezért tudok támogatni, ami jelentős váltpzást hoz létre nehéz sorsú gyermekek életében.

        Az én meggyőződésem szerint ezt a váltopzást kizárólag tanuláson keresztül lehet elérni. Hogy miért nem elég az oktatáson keresztül változtatni, arról egy másik posztban – jó?

        A példámmal szeretném inspirálni a gyermekeket, hogy érdemes, a tanáraikat, hogy tartsanak ki, a szülőket, hogy megéri J

        Röviden erről az egészről nem érdemes írni, az alábbi linkeken olvashattok (és kérlek, olvassatok – kösz az olvasásra fordított időtöket) többet a programról és a jelenleg már ezzel a megközelítéssel dolgozó iskolákról:

        http://h2oktatas.hu/hu/kik-vagyunk

        http://www.kurt.hu/dijat-nyert-a-kurt-h2o-programja/

        A program sikeres alkalmazásának feltétele, hogy a csatlakozó iskolák valamennyi pedagógusa részt vegyen egy szakmai továbbképző programban.

        Ez iskolánként és évenként 2.5 millió Ft-ot jelent (tavalyi info).

        Világos, hogy a program fenntarthatósága is lényeges. Azt tanultam a programot menedzselő szakemberektől, hogy kell 5 év ahhoz, hogy az adott közösség (pedagógusok, gyerekek, a gyerekek szülei) sikerrel belesimuljon az elején egyébként szokatlan, mert nagyfokú személyes részvételt igénylő programba.

        Akkor, amikor az elhatározásom megszületett, 10 ilyen programmal tanító iskola működött Magyarországon.

        Számoljunk: 10 iskola évente 25 millió Ft, 5 évre ez 125 millió Ft összesen.

        Szóval: én eddig több, mint 40 ezer tengeri mérföldet vitorláztam.

        Kérlek Benneteket, segítsétek az iskolák tanárainak képzését minden megtett mérföldemért cserében 3000 Ft-tal.

        *Adományaitok egy elkülönített bankszámlára érkeznek, a gyűjtés a törvényben megszabott feltételek szerint a Hátrányos Helyzetű Gyermekek Oktatásáért Alapítvány engedélyével zajlik. Kérésre az engedély másolatát elküldöm a megadott email címre.

        Én már mindjárt megcsináltam.

        Kérlek, álljatok mellém. És ha megtettétek, kérjétek meg a barátaitokat, hogy álljanak mellétek.

        Nyomjátok meg a honlapomon a ’Make a Donation’ gombot és tegyétek, ami ott írva vagyon.

        Hiszem, hogy van 40 ezer ember körülöttünk, aki mást akar és tesz is érte.

        Még egyszer: köszönöm.


        Amikor előszörre rontunk el valamit, az hagyján – lehet azzal vigasztalódni, hogy viszont megtanultuk a leckét.

        Nadehogy másodszorra is, ugyanazt, ugyanúgy – ez már tendenciózusnak látszik. Most se fogom kibeszélni – remélem, képesek leszünk változtatni az legeslegutolsó versenyen. Amúgy pontosan tuidjuk, min kéne változtatni – rejtély, miért nem vagyunk képesek megcsinálni. Ötleteim vannak J

        Rövid vágta volt, de annál is intenzívebb. Végig szembeszélben, kint északra 58 fok körül (ha jól emlékszem), hideg volt, vizes és fókát láttunk. A jegesmacinak biztosan kellett volna egy jégdarab – az nem volt.

        A régi nóta: nem vezettünk, de a második helyről az utolsóra sikerült ügyeskednünk magunkat, várva egy olyan szélre, ami ugyan be volt ígérve (megint), viszont nem jött meg (most se). Mindenki part felé ment – mi az ellenkező irányba. A hócipőnk mérete nem volt elég ... 40 fokos dőlésben, nekem az alvás szempontjából kedvezőtlen lejtésben egész idő alatt. Alvás közben is kapaszkodni kell, mindenem fájt ébredéskor. Ami nem volt igazi ébredés, csak a változatosság kedvéért ráálltam a lábamra, mert amúgy eléggé ébren feküdtem az ágyban.

         

        A tervezettel ellentétben még egyszer konyhaszolgálatos is voltam, mert egy nappal hosszabb utat sikerült kiügyeskednünk magunknak ... szóval nem így képzeltem.

        Den Helder a Holland Királyi Haditengerészet egyik kikötője. A várost a második vilkágháború alaltt lebombázták – ez nemigen látszik már rajta. A lakóövezetei  csodásak. A várostól délre és talán északra is védett dünesor, ahol elképesztően jót bicigliztem. Szerintem nem is jártál Hollandiában, ha nem bicigliztél egyet valahol.

        Az emberek kedvesek, a De Lage Landen nevű holland cég másodszor szponzorált egy hajót (One DLL), úgyhogy a fogadtatás és a népünnepély a kikötőben remek volt. Ráadásul ugye foci-világbajnokság van, úgyhogy praktikusan minden narancssárga – nekem is van egy szép virágom JNaná, hogy néztem a Hollandia-Costa Rica meccset (remélem, ez volt a sorrend) egy kocsmában – és még élveztem is. Nagy pillanat volt az utolsó hollandok által a hálóba beküldött büntető J

        Még két nap itt, és utána ... nahát nem is hiszem, ami utána következik.


        Utoljára 2011. októberében jártam a városban, ahol én már nem tudok turista lenni (vagy legalábbis nem nagyon), mert a kipipálandó helyeket tulajdonképpen már láttam. A változása viszont nagyon érdekes volt.

        (Hogy az idevezető versenyről is írjak kicsit: eltoltuk, nem jött be a stratégiánk, de ezen már csak nevetni tudunk. Nem szenvedtünk sokat, és rövid ideig tartott. A többi már történelem.)



        Hadd hivatkozzam megint utolsó látogatásom dátumára: 3 héttel a WTC összerombolása után volt, és élénken emlékszem a boirzalmas látványon kívül a kisérteties szagra is, ami az egész környéket belengte.

        Zongoraművész barátom és felesége jóvoltából még remek koncertjük alatt is láthattam a füstölgést a koncertteremmé alakított bárka üvegezett falának köszönhetően (ami a színpad mögött volt). Gondolom tervezésekor nem erre a látványra számítottak... egyébként, ha jól láttam, már nincs ott a bárka ...

        Szóval a változásról: valahogy nagyobb a rend a városban. A Ground Zero környékén még építkeznek, de gondolom, ez arrafelé úgyis folyamatosan történik. Viszont kedvenc terem, a Washington Square teljesen megváltozott, ahogy a New York University  környéke is – napokig tartott, amíg már nem akartam visszamenni bóklászni oda.

        A teret az utcazenészek miatt szerettem, de ha emlékeim nem csalnak, 13 évvel ezelőtt egy betonrengeteg volt – ma egy gyönyörű park. A negyed tele van kedvesebbnél kedvesebb éttermekkel, kávézókkal, élettel – remek volt.

        A Lower East Side-on laktam a 13. utcában (unokahugom jóvoltából – kösz utólag is) – ezt a környéket nem ismertem korábbról, de itt is érdemes volt bóklászni.