San Francisco – amikor egy álom teljesül
Már három napja itt vagyok. Lassan magamhoz térek a kimerültségből.
Megpróbálom leírni, milyen volt San Franciscoba érni – vannak kétségeim, hogy képes leszek rá.
Úgy két nappal a várható érkezés előtt az addig szembeszél kicsit oldalirányúra változott, ami kedvezőbb viszonyokat teremtett az addigihoz képest: nem kellett már a korábbi erős dőlés mellett vitorlázni, elviseljhetőbb lett az élet, éjsztaka telihold volt, nappal meg gyönyörű napsütés. A sebességünk is nőtt, szóval sejtettük, hogy korábban érünk oda, mint számítottunk rá.
Április 13.-án, vasárnap reggel úgy gondoltuk, hogy hétfőn hajnalban, vasárnap délben tudtuk, hogy még aznap este célba érünk. Nem tudtam mozdulni a fedélzetről, pedig reggel 8-kor elmehettem volna aludni a hajnali szolgálat után. Előszörcsak egy tengerből kiálló szikla – hívjuk szigetnek – sejtette, hogy hamarosan szárazföldet láthatunk, aztán úgy 3-4 óra körül délután megpillanthattuk a párába öltözött hegyek körvonalát. Az öblöt még csak sejthettük a szárazföld csücskénél, a hídat meg csak képzelhettük oda.
Aztán megláttam az északi pillért, még párában, aztán a délit, aztán az északinál a kedvenc világítótornyomat, aztán a két pillér között a hidat is, színe még nem volt, de már határozottan kivehető volt az egész. Aztán a város is a déli oldalon, aztán az öböl fényei.
Vadul félnyképezni kezdtünk, én ugyan egy darabig nem, mert képtelen voltam elmozdulni a hajóorrtól, valaki rámkiabált, hogy kössem oda magam.
Aztán megmozdult végre a bénaságba merevedett lábam, a sírást is abba tudtam hagyni. Akkor megkértem valakit, hogy csináljon egy fotót rólam, mert lessan nem hiszitek, hogy valóban itt vagyok, annyira hiányzom minden fotóról (utálom a beállított ’itt jártam kedden délután’ jeleneteket).
És az érkezésig hátralévő idő már csak a megállíthatatlan örömé volt. Megérkeztek a matróztársak jamaicai zászlót lobogtatva egy bérelt motorossal, hangosan biztatva bennünket a célig (ami a Golden Gate-híd pályája közepének az óceán felőli éle volt). Aztán bemotoroztunk a Bay Bridge mellett lévő kikötőbe, ahol azóta is állnak a hajók.
A határőrök és a vámosok elvonulása után elmentünk inni. És viszonylag korán, 11 körül, aludni.
És végül a könyvelés: 9000 mérföld van hátra Londonig, 31000-et vitorláztunk eddig.
Szerző: Koczka Terézia
„A 60 éves budapesti vezetői coach élete legnagyobb kihívásával néz szembe: a Clipper Round the World Yacht Race elnevezésű vitorlásverseny résztvevőjeként egy 70 lábas, vadonatúj yacht matróza lesz a 2013-14-es Föld körüli futam során.”
