Győzelem Rio de Janeiróban - Irány Cape Town

Blog: Egy magyar nő a föld körül! - Szerző: Terézia60

Rio de Janeiróban nagyon jól esett a győztes befutónak járó ünneplés, a pezsgőfürdő. 19 másodperccel érkeztünk hamarabb a célhoz. Elképesztő eredmény 5000 tengeri mérföld után. Az utolsó három nap macska-egér játékot játszottunk a PSP nevű hajóval, amely csak a kompenzációs pontjaival lett első (ezeket egy másik hajónak nyújtott segítség miatt kapta).

Az érkezés utáni nap nagytakarítással telt -  a hajóra rá sem lehetett ismerni.

Rióból október 12-én indultunk, jó 30 csomós szembeszéllel. A hajó cirka 40 fokban dől ilyenkor, és minden irányban mozog.

Konyhaszolgálatos voltam azonnal. Paprikás krumplit főztem a népnek, kolbásszal – nem viccelek. Nagyon jól sikerült, de másnap reggelre én is készen voltam – a tengeribetegség ismét elkapott, ami nem csoda. Az első három napon szinte az egész legénység szenvedett.

Ami az útvonalat jellemzi: az Atlanti óceáni alacsony és magas nyomású zóna déli határán hajózunk. Először széllel szemben, majd hátszélben. Ez eddig sikerült, holnaptól hátszéllel hajózhatunk. Elsőnek kereszteztük az ún. scoring gate (pontszerző kapu)-et, úgy hogy van három extra pontunk. Északabbra hajózunk, mint a többiek, így rövidebb utat kell megtennünk, mint a többi hajónak. Reméljük a szél is velünk lesz ismét. és bejön ez a stratégia.

Egyre jobban megtanulok együtt élni a hajó dőlésével. Magabiztosabban és könnyedebben mozgok, és kialakultak a bevett mozdulatok az öltözésben – ami elég nagy kihívás, tekintve, hogy több réteget kel magamra húznom, mert hideg van és folyamatos a felfröccsenő víztömeg is az erős szembeszél miatt.

Gyönyörűek a naplementék és a napfelkelték, és megérkeztek az első albatroszok is. Fenséges a röptük, egyetlen szárnycsapás nélkül vitorláznak a szélben, hatalmasra terjesztett szárnyakkal. Mindig szerettem az ún. természettel együtt lenni, de ezek a dimenziók lenyűgöznek. A semmihez nem hasonlítható kéksége az óceánnak, a hullámzás zenéje – nagyon hálás vagyok az élményért.

Szerző: Koczka Terézia

„A 60 éves budapesti vezetői coach élete legnagyobb kihívásával néz szembe: a Clipper Round the World Yacht Race elnevezésű vitorlásverseny résztvevőjeként egy 70 lábas, vadonatúj yacht matróza lesz a 2013-14-es Föld körüli futam során.”