Nemi vágy csökkenése cipralex 10 mg szedése alatt

Tisztelt Doktor Úr/Nő! 4 hónapja diagnosztizáltak nálam kevert szorongásos depressziót, és pánikzavart. Erre reggel egy szem 10-mgos Cipralexet, valamint este egy szem 0, 5 Xanax SR tablettát javasoltak. A párommal 3 éve vagyunk együtt, az első két évben normális volt a szexuális életünk, aztán egyre ritkábban voltunk együtt. Többek között ezért is kerestem fel egy pszichiátert, aki a fenti betegséget diagnosztizálta és ezeket a gyógyszereket írta fel. Előtte nem volt szexuális vággyal kapcsolatos problémám, most viszont eljutottam odáig, hogy egyáltalán nem kívánom a szexet. Ekkor kezdtem utánaolvasni a témának és láttam a különböző fórumokon, hogy esetleg ezek a gyógyszerek is befolyásolhatják a nemi vágyat. A párommal minden rendben van. lelki téren egy dologra tudok gondolni ami befolyásolhatja a nemi vágyamat, az pedig az, hogy nem tudom biztosan, ebből a kapcsolatból lesz -e gyermekem. A páromnak már van, nekem még nincs és ő nem nagyon akar, de én nagyon szeretnék. Azt viszont elképzelni sem tudom, hogy emiatt egyáltalán ne kívánnám őt. Valamint arra szeretnék választ kapni, hogy ez a Cipralex könnyen elhagyható-e, mert nekem a pszichiáterem azt mondta, még júniusig szedjem és az utolsó levélnél 2 hétig felet szedjek, utána pedig elhagyhatom. És mi a helyzet a Xanax esetében? Azt hogy kell elhagyni? Még az is érdekelne, hogy az ilyen típusú gyógyszerek között erős gyógyszernek számít- e a Cipralex? Tehát szeretném a véleményét kérni ebben a témában, kérem segítsen.

Legfrissebb cikkek a témában

Dr. Veress Dóra válasza libidó csökkenés témában

Kedves Kérdező!

A Cipralex okozhatja a nemi vágy csökkenését. Ha ennek a gyógyszernek a mellékhatását tapasztalja, akkor a szer elhagyásával a libidója is erősödni fog. Egyébként a Cipralex jó gyógyszer, az orvosa által javasolt módon elhagyható. A Xanaxot is hasonló módon, fokozatosan kell majd elhagyni, ha eljön az ideje, akkor a kezelőorvosa erről is tájékoztatni fogja.

A gyógyszertől függetlenül is csökkenhet a szexuális vágy 3 év után a kapcsolatban, amikor már elmúlik az újdonság varázsa és a partmerek kezdik kisimerni egymást. Ehhez hozzájárulhat még az ön által említett eltérő gondolkodásmód a jövőről. Próbáljanak több időt eltölteni egymással, szervezzenek olyan programokat, ahol csak egymásra figyelhetnek és kezdjenek el újra közeledni egymáshoz. Ha van kevük hozzá, akkor változtassanak az eddigi, már talán únt szexuális szokásaikon is és ismerkedjenek olyan örömszerzési módszerekkel, melyeket eddig nem próbáltak ki.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
Kérdés: 2012. április 26., 19:34; Megválaszolva: 2012. május 02., 00:49
Kérdések és válaszok: Szexuális élet
Kétségbeesés
Kedves Doktor Úr! A kérdésem az lenne, hogy tegnap este normál aktus nélkül kézzel elégítettük ki egymást párommal. Aztán én megtöröltem a...
Mi lehet a gond velem
Tisztelt Doktornő! Én vagyok az a ferfi aki reggel felkeléskor rövid ideig fenn álló egyensúlyzavarral küzd.Irta doktornő hogy kevés információt...
Std szűrés eredménye
Tisztelt Doktor Nő/Úr! Nemrég csináltattam egy std szűrést. Minden eredmény negatív, kivétel az Hepatitis B vírus. Az eredmény: Hepatitis...
Lehetséges a terhesség?
Nem spermicid ovszerbol, egyuttlet utan 5 percel a huvelybe juttatott spermium termekenyit e? Ovulacio is fent allt.
Lehetséges a terhesség?
Szeretnem megkerdezni hogy teherbe lehet e ugy senki ha a parom az ovulacioja napjan, egyuttletunk utan 5 percel a hasznalt kondombol a spermat magaba...