• Elő van írva, hogy milyen gyakran kell szexelni?

        Legfrissebb cikkek a témában
         
        Gyakori kérdések

        Tisztelt Szakértő Hölgy/ Úr, 28 éves nő vagyok, férjem 30-as évei közepén jár, van egy másfél éves gyermekünk. Különböző hangulatzavarok, problémák miatt beszélgettem egy (egyébként nagyszerű) pszichológussal, aki adott egy olyan tanácsot, ami, úgy érzem, nem, hogy nem visz előre, hanem csak még jobban leblokkol. Mikor azt válaszoltam erre vonatkozó kérdésére, hogy kb. havonta 2 alkalommal szexelünk, elkomorult az arca, hogy ez nagyon kevés ilyen fiatalon, és ha ez így megy tovább, teljesen el fogunk távolodni egymástól, továbbá érdemes lenne kvázi beírni a naptáramba, rávenni magam, hogy na, akkor most este 8-tól szex. Tény, hogy nem erőssége a kapcsolatunknak a szexualitás, nem is volt soha, ugyanis szeretet-szimpátia-érzelmi összhang alapon jöttünk össze annak idején. Az is tény, hogy sokszor érzem emiatt, hogy hiányosságaink vannak, de alapvetően jónak, mélynek, bizalmasnak érzem a kapcsolatunkat. És kicsit bosszant, hogy a csapból is a szex folyik - tényleg ekkora jelentősége van annak, hogy milyen gyakran szexel egy pár, amennyiben a két fél libidójában nincs nagy eltérés? És akik nem hozzák az elvárt mennyiséget, azoknak a kapcsolata halálra van ítélve? A szexet tényleg kényszeríteni kell magunkra; nem elég, ha megpróbáljuk simán színesebbé, élményekben gazdagabbá tenni a napjainkat, aztán majd lesz, ami lesz? Tényleg kell az nekem, hogy a sok szorongásom mellé még emiatt is szorongjak? Gondoltam, megkérdezem erről más szakértő véleményét is; válaszát előre is köszönöm.

        Kovács Piroska válasza a szex témában

        Kedvesem, A jó párkapcsolat egyik alapköve a harmonikus szexuális összhang és "étvágy" a pár között. De ez csak az egyik feltétel. A többi úgy tűnik, Önöknél megvan. A levelében saját maga válaszol arra, hogy mi is az oka a viszonylag ritka szexuális együttlétüknek. Ez pedig nem más, mint az Ön szorongása! Ezt az alapproblémát kell orvosolni, ami sok egyébre is kihatással van. Többek között messze nem tudja azt a lehetőséget kihozni önmagából, ami lehetőségként adott lenne, mivel az alap életenergia működését blokkolja... Tehát érdemes lenne szakemberhez fordulnia, hogy életét felszabadultan, kiteljesedve, a saját lehetőségeinek maximumához tartva élhesse! Üdvözlettel: Kovács Piroska

        Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.

        Kovács Piroska
        Pszichológus

         Kovács Piroska
        Tünetellenörző Laborértékek

        Kérdés: 2011. december 21., 22:27; Megválaszolva: 2011. december 27., 16:18

      • Kérdések és válaszok a témakörben:
        Tisztelt Doktor Úr/Nő! Loop konizáció utáni házasélet kerülésére 6 hetet mondott az orvos. Ebbe az orális szex is beleértendő? Köszönöm válaszát!
        Kedves Doktor Úr! A Nuvaring fogamzásgátló gyűrűt használom, de együttlét közben ki szoktam venni, mert páromat zavarja. A betegtájékoztatón az szerepel, hogy maximum 3 órán át lehet szervezeten kívül, viszont 2 napja este, az együttlét...
        Joestet :) azt szeretnem kerdezni,hogy szeptember 30.án szeretkeztem a barátommal,pont aznap kellett volna megjönnie a menstruációmnak is,de azóta nem jött meg (2napja) és megszakításos szeretkezést csináltunk,tehát nem élvezett belém. az a...
        Szep napot ! Tegnap lefekudtem egy fiúval, nem vedekeztunk, de nem bennem élvezett el. Ez nem vall ram ezelőtt nagyon elleneztem a védekezés nélküli szexet, talan közre játszott a dologban hogy a barátaim telebeszéltek a fejem hogy manapság már...
        Szep napot! Tegnap lefekudtem egy fiuval, nem vedekeztunk, de nem bennem élvezett el. Ezelőtt soha nem mentem bele a védekezés nélküli szexbe, a barátaim telebeszélték a fejem, hogy manapság már mindenki így szokta és hogy nempara...
        Tisztelt Doktor Úr! Múlt hèt vègèn egy legànybúcsúban voltam, ahol tulsàgosan jó hangulat volt. Megesett, h a vègèn a meghivott " rosszlàny" , ( aki ki tudja hàny 100 fèrfival volt màr..) alsónemű nèlkül, a làbamra ülve kèzzel...
        Tisztelt doktor! Baràtnőmmel kipróbàltuk az anális szexet és aktus végén észleltük hogy enyhén véres volt, valamit másnap is enyhén de elmúlt és a háziorvos azt mondta nem komoly csak hanyagoljuk ezt a dolgot. Már másnap bepanten +...
        Tisztelt Doktor nő! Nagyon sok weboldalt és orvosok által adott interjút is elolvastam, de számomra még így sem tisztázott miért voltak többségében a melegek között HIV fertőzöttek a múltban, és esetleg lettek AIDS-esek. Heteroszexuális...
        Kedves Doktor! A barátom lehet, hogy előváladékos ujjal ujjazott meg, de ebben nem vagyok biztos, maximum csak annyi mehetett rá a kezére, ami rákerült, mikor megérintette a péniszét. Az előváladék a péniszen termelődik vagy csak a makkon?...
        Tisztelt Címzett! Azzal a kérdéssel fordulok Önhöz, hogy a napokban a párom legénybúcsún volt, dohányzott, és alkoholos állapotban ért haza, fogamzásgátlót nem szedek a trombózishajlam miatt, és szexuális együttlét alatt semmilyen módon...

      • Hirdetések
      • Partnereink hírei
        Hirdetések
      • Infografika és videó
      • Hirdetés