Hogyan legyek a segítségére?

Üdv! Van egy ismerősöm, aki tavaly átesett egy lábamputáción. A jobb lábát le kellett combig vágni. Ő cigizik, iszik sört, kávét, illetve szed gyógyszereket., Hogyan tudnám elérni nála, ne cigizzen, illetve ne igyon sört? Mondtam már neki, ne tegye, elsősorban a maga érdekében. Meghallgatott, mondta, hogy jó, ám mégis iszik napi két doboz sört, illetve egy doboz cigit elszív. Köszönöm ingyenes, segítőkész válaszukat!

Dr. Árki Ildikó válasza dohányzás témában

Kedves Kérdező! Nagyon tiszteletre méltó, hogy segíteni szeretne ismerősén. Sajnos, aki nem akarja, azon igen nehéz segíteni. Nem írta, hogy miért kellett amputálni a lábát, de gyanítom, hogy érszűkületből adódó súlyos állapot miatt. Ilyen esetben a dohányzás tilos! (megjegyzem, egyébként sem ajánlott) Mondta már neki, hogy a másik lábát is elveszítheti? Dohányzásról leszoktató programok vannak, ebben kérjék háziorvosa segítségét.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2013. január 21.

Kérdések és válaszok: Szenvedélybetegségek

Dohányfüst hatása a szemre
Tisztelt Doktor Úr! Tegnap 2 órán át beszélgettem valakivel aki a 3/4 részében dohányzott és a tömény füst rámjött (szemben ült velem), többek között a...
Vascularis demens beteg dohányzásával...
Tisztelt Doktor Úr! Édesapámnál vascularis demenciát állapítottak meg. Nagyon erős dohányos, a cigaretta elszívása után erős rosszullét/gyengeség tapasztalható...
Champix-dohányzás leszokás
Tisztelt Doktor Nő! Párom a Champix segítségével leszokott a dohányzásról, a gyógyszert még szedi, 3. hónapnál tart. Úgy érzi már nem fog rágyújtani a...
Dohányzás
Tisztelt Dr. Pétervári László! Köszönöm szépen a kimerítő válaszát! Kicsit hiányolom a konkrétumokat, amik arra vonatkoznak, amit kérdeztem. Ez egy...
Dohányzás
Tisztel Doktornő/Úr! Számomra nagyon súlyos, nyomasztó problémával fordulok Önhöz. Kisbabát várok:) Mikor kiderült, akkor már 7-8 hetes terhes voltam. Sajnos...
Tüdőrák-kockázat érdeklődés
Tisztelt Tüdőgyógyász! 29 éves vagyok, 16 éves korom óta dohányzom, először erősebb (8-10mg), majd gyengébb (3-4 mg) cigarettákat szívtam, átlagban napi...