Mitől lehet? (boka panaszok)

Tisztelt Válaszadó! Az unokaöcsémmel kapcsolatban is szeretnék érdeklődni. Az unokaöcsém április végén lesz 18 éves, 194 cm és 105 kg. Iskolai- és versenyszinten kosárlabdázik immáron 8 éve, ami mellé kb. 5 éve jött iskolai szinten jött a kézilabda is. Egészen 2018 októberének elejéig semmi probléma nem volt. Akkor egy iskolai kosárlabda „bajnokság” mérkőzésén rosszul fogott talajt és kifordult a jobb bokája. Akkor és ott nem tűnt túl komolynak, ám estére nagyon elkezdett neki fájni és dagadni. Másnap háziorvos, 1 hétre rá röntgen, ami szerencsére csontsérülést nem állapított meg, majd újabb 1 hét és MR vizsgálat, ami kiderítette, hogy meghúzódott a külboka-szalagja. Nagyjából 3 hét alatt teljesen helyre jött. A probléma az, hogy azóta a jobb bokáját illetően 7 bokarándulása és 1 bokaficama volt. Az utóbbi során a szárkapocscsontból valamint az ugrócsontból egyaránt letört egy darab. Ekkor a gyógyulás nagyjából 2 hónap volt. Ezen felül a két ünnep között (pontosabban szilveszter előestéjén) immáron harmadjára ment ki a bal bokája. Ez utóbbival – miután a fájdalom enyhülése ellenére a duzzanat semennyire sem múlt el – felkeresték e hét hétfőn (január 4.) a háziorvost, aki első „ránézésre” és különböző „forgatásokra, nyomogatások” alapján bokarándulást vagy esetleges bokaficamot állapított meg nála. Annyit mondott még, hogy pihentesse, és ha nem javul, akkor csütörtökön (jan. 7.) menjenek vissza hozzá. Sajnos a fájdalom is csak „éppen hogy” javult, a duzzanat nem múlt el, ráállni nem tudott (csak segédeszköz használatával) , így visszamentek a dokihoz, aki rtg beutalót adott. Nagybátyám, még ahogy visszaértek a parkolóba a kocsihoz, felhívta a rtg-t és időpontot kért az unokaöcsémnek. Kapott is, mégpedig január 19-e szerda délutánra. Sajnos azóta is eltelt három nap és Balázs bokájáról továbbra sem akar a duzzanat elmúlni. Sőt inkább azt lehet mondani, hogy egyre jobban eldagad a bokája és egyre csúnyább neki. Ráállni „természetesen” továbbra sem tud. És most már elkezdett fájni neki egy kicsit a másik bokája is. Mi okozhatja a rendszeressé váló sérüléseit és a jelenlegi sérülése mögött állhat-e esetleg egy „egyszerű” rándulás helyett ficam vagy akár törés is? A pihentetés, felpolcolás, jegelés, kímélés ellenére miért nem akar a duzzanat teljesen lemenni a bokájáról és miért nem múlik a fájdalom sem? A másik (jelenleg egészségesebb) bokája vajon miért kezdett el fájni? (2021.01.10) A megtisztelő válaszait előre is köszönöm!

Legfrissebb cikkek a témában

Dr. Szabó Zsuzsanna válasza sportsérülés témában

Tisztelt Kérdező!

A fokozott terhelés, versenyszerű sportolás fokozott sérülésveszéllyel jár, bizonyos sportok jobban megterhelik az ízületeket, mint mások. Az arra hajlamos egyéneknél alkatilag egy bizonyos terhelésből adódó panaszok megjelenése kifejezettebb is lehet. Aktuális panaszával kapcsolatban unokatestvérének azt tanácsolnám mindenképpen -amennyiben ez még nem történt meg- keressen fel traumatológus szakorvost, aki fizikális vizsgálattal, képalkotó diagnosztikával aktuálisan meg tudja mondani a panasz okát és javasolni tud, amennyiben az állapota szükségessé teszi vényköteles gyógyszert, gyógyászati segédeszközt, legsúlyosabb esetben műtéti beavatkozást. A "másik jelenleg egészségesebb bokája" feltehetően azért kezdett fájni, mert ahogy kíméli a "fájós bokáját, lábát" (pl. sántikálva jár) statikailag a másik bokára nagyobb terhelés hárul egymagában, ami megterheli azt az ízületet. Esetleg javasolnék a későbbiekben sportorvos szakorvossal való konzultációt is, aki segítségükre lehet a prevencióban,illetve testalkathoz, alkathoz megfelelően illeszkedő sportágat tud javasolni. Mielőbbi jobbulást, gyors gyógyulást kívánok! Üdvözlettel: Dr. Szabó Zsuzsanna

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
Kérdés: 2021. január 10., 21:54; Megválaszolva: 2021. február 23., 16:43
Kérdések és válaszok: Sport és egészség
Könnyű mozgás esetén, erős...
Szép napot kívánok! Szerintem több mint 5 éve van egy lábbal kapcsolatos problémám, amellyel már bánom hogy nem foglalkoztam idejében. Az egész...
Sportsérülés a térdhajlítónál
Tisztelt Doktornő! 2 hónapja a heti foci alkalmak egyikén egy hátra sarkazó mozdulatnál fájdalmat éreztem a jobb lábam hátsó térdhajlatánál, a...
Mellkas fájdalom
Üdvözlöm! A tényekkel szeretném kezdeni. Két hete hagytam fel a dohányzással 11 év után. 2 hete kezdtem el edzeni, saját testsúlyos...
Súlyzós edzés hány éves kortól?
Tisztelt Doktor Úr/Doktornő! Fiam 14 éves, utánpótlás futbalista.Heti négy edzése van. A sportorvostól nem volt alkalmam megkérdezni ezért itt...
Sérvem van?
Jó napot! 2 héttel ezelőtt egy súlyemelő versenyen, rosszul ütöttem hozzá szakítás közben a rudat a csípőmhö és azóta fáj, valamikor...