Izom - Lágyék környéki fájdalom fizikai megterhelésre

Körülbelül 7 hónappal ezelőtt sportolás közbe (bal belsővel rúgás közbe) éreztem egy kisebb húzódást nagy fájdalom kíséretében. Ezt követően nem tudtam sportolással foglalkozni a fájás miatt, pihentetés után is mindig előjön (futás ugrás bal belső láb passz után békaúszás stb.). Elmentem a sebészetre, azt mondták valószínűleg nincsen sérvem (korábban ott volt lágyéksérvem háló berakással), de kaptam egy igen erős gyulladáscsökkentőt, amit beszedtem, és egy kicsit jobb lett a helyzet, de teljesen tönkretette a vérképemet és a változás is csak időleges volt. Elmentem ultrahangra is, de nem találtak semmilyen elváltozást. Kérdésem lenne, hogy, hogyan tudnék újra visszatérni a sporthoz (korábban heti 2-3 alkalmanként) mert a napi életben nem jön ki a fájdalom, sem emelés hatására.

Dr. Bogdán Aurél válasza sportsérülés témában

Vizsgálat nélkül, illetve a korábbi dokumentációk ismerete nélkül nem tudok pontos választ adni. Elmondása alapján az izom megnyúlásos sérülése, esetlegesen a tapadásnak megfelelően kialakult tartós gyulladás állhat a háttérben. Ahhoz, hogy a végezhető és javasolt aktivitásról nyilatkozni lehessen ortopédiai, sportsebészeti szakvizsgálat javasolt.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2014. január 20.

Kérdések és válaszok: Mozgásszervi megbetegedések

Mitől lehet? (boka panaszok)
Tisztelt Válaszadó! Az unokaöcsémmel kapcsolatban is szeretnék érdeklődni. Az unokaöcsém április végén lesz 18 éves, 194 cm és 105 kg. Iskolai- és...
Síbaleset
Segítségre lenne szükségem! Pár napja a síelés során egy esésnél a bal oldalamra estem, nem tűnt fel semmilyen probléma vagy fájdalom, csak utána 2 nappal...
Combhajlító izom húzódása
Kedves Szakértő! Aktív sportoló vagyok, 1 napja labdarúgás közben egy hirtelen rossz mozdulat (és az elhanyagolt bemelegítés...) következtében erős, nyilaló...
Lábszár sérülés
Tisztelt Orvos Úr, Körülbelül 2 hete sportolás közben, nagy mértékű ütés érte a bal lábamon a sípcsont melletti izmot. Azóta voltam kórházba, ahol a doktor...
AC ízületi fájdalom/gyulladás
Pontosan egy hónapja cselgáncsozás közben egy dobás után rosszul estem. A fejemre illetve vállamra érkeztem. Mivel a fejem nagyon sajgott nem igazán érzékeltem...
Terdficam, combizom szakadas
Kedves Dr. No, Dr. Ur! 17 eves vagyok versenyszeruen ketrecharcozok, ami heti 5szor, edzesenkent 3 orat takar. Korubelul egy honappal ezelott tortent egy...