Ectópium

Tisztel Doktornő! 2008.01.09-én petefészek cystákat állapítottak meg nálam. Azóta kaptam fogamzásgátlót, amit szedtem is rendszeresen, de már több, mint egy éve nem szedem, mert a panaszaim nem múltak és nem javult az állapotom. Rendszeresen jártam nőgyógyászati vizsgálatokra, szinte minden hónapban, mert annyira elviselhetetlen görcseim voltak. Többször ügyeleti orvost kellett hívni, aki Nospa-Algopyrin injekciók adott, az elmulasztotta a fájdalmaimat. 2009.11.04-én nagyon erős menstruációs vérzésem jelentkezett, és e mellett a tampon használat is nehéz volt, ugyan is észleltem, hogy egy bizonyos ponton megakad és nagy fájdalmat okoz. Még aznap este beszállítottak a mentők az ügyeletes nőgyógyászatra, ahol azt mondták, hogy mind a két petefészkem cystás és méh heveny gyulladást állapítottak meg. Aztán 2010.01.20-án elmentem ismét egy ellenőrzésre, a papíromra pedig az került, hogy a zónában ectópium. Utána olvastam ennek és kicsit megrémített, de a cytológiai eredményem P 2-es lett, ami megnyugtatott. 2010.07.13-án menstruáltam, és ismét nehézséget okozott a tampon használat. Miután elmúlt, együtt voltam a barátommal és a szexuális együttlét is nehézséget okozott, ugyanis éreztem, hogy valamibe megakad, és ezt ő is észre vette, és abba is hagytuk hiszen nagy fájdalmat éreztem. Az alhasam egyre gyakrabban fáj, de még mindig senki nem magyarázta el nekem érthetően, hogy mit is jelenthet az ectópium és mik lehetnek a következményei, minden csak arról ír, hogy vagy meggyógyul magától vagy műtik. és nem kaptam magyarázatot arra sem, hogy mi lehet az, amiben megakad és miért fáj ennyire. Szeretném kikérni az Ön véleményét is. Előre is köszönöm:

Dr. Herman Tünde válasza nőgyógyászati kérdés témában

Az ectopium azt jelenti, a méhnyak nyakcsatornájának hengerhámja kiterjed a méhszáj területének laphámjára, ami önmagában nem kóros, és megnyugtató a cytológia eredménye is. Menses alkalmával és ezt követően is észlelhető, hogy a méh kissé lesüllyed és valószínűleg magát a méhszájat érezte. A petefészek cystáit nyomon kell követni Uh segítségével, így mindenképpen keressen fel nőgyógyászt.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2010. július 23.

Kérdések és válaszok: Nőgyógyászati betegségek

Nőgyógyászati kérdés
Kedves Doktok Úr/Nő! Hosszú ideje rendszeres folyásom van. A ciklustól függően eltérő színű, szagú, állagú, és tudom, hogy ez még önmagában nem jelent...
Rendszertelen menstruáció
Üdvözlöm! Az idén márciusában erős alhasi fájdalom miatt felkerestem a székesfehérvári nőgyógyászatot ahol nem találtak semmi különöset.azt mondták, hogy...
Duphaston szedése
T. Doktor úr, Mensi helyett barnázásom volt. Ez után volt 2 halvány poz.tesztem. Majd 2 nap múlva negativ tesztem lett ez még mindig csak a 4. hétem lett...
Titokzatos betegség
Tisztelt Doktornő! Legalább 30 éve visszatérő panaszomra keresek választ. Régebben havonta, -kéthavonta jelentkeztek a tünetek, melyek általában a havi...
Méhgyulladás és kontroll
Tisztelt Doktor Úr! Két kérdésem lenne. 1. Kb. 2 hete volt diagnosztikus HSK-m. Utána 1 napig 37.8-as hőm és kevéske vérzésem volt. Azóta néha, ha behúzom az...
Bizonytalanság
Tisztelt Doktor Úr/Nő! A bőrproblémáim miatt felkerestem a nőgyógyászom, aki hormonvizsgálatra küldött a ciklusom 22. napján, aminek az eredménye a következő...