Menstruáció alatt probléma

Tisztelt doktor úr! Az én kérdésem elég összetett, ezért előbb leírom az előzményeket. Hosszabb kihagyás után az utolsó menstruációm elmúlása után pár nappal kezdtem el újra fogamzásgátlót használni. Ez után a 9. tablettánál történt szexuális együttlét, ami során megszakításos módszerrel védekeztünk, amiben nem vagyunk teljesen biztosak abban, hogy tökéletesen sikerült. Majd a tabletta elfogyása előtt már 2 nappal megjött a menstruációm, de egész hónapban volt egy minimális vérzés ez mellett. A szokásos módon hasfájás és stb. Viszont a tabletta szedést ugye két nap múlva fejeztem be és szintén rá két napra olyan érzésem volt, mintha újra megjönne, tehát újra hasfájás és újra erősebb vérzés. Ma viszont azt tapasztaltam, hogy tisztasági szer cserélése közben két részben fura anyagú dolog jött ki. Az internet segítségével azt tudtam megállapítani, hogy, amire legjobban hasonlít az egy méhlepény darab. Valóban szét is tudtam hajtogatni és anyagra és külsőre is olyan volt, mint a képeken. Bár még nem szültem, és nem is értek hozzá, így nem tudtam megállapítani, hogy valójában micsoda. A kérdésem konkrétan az lenne, mivel még nem tapasztaltam ilyet, és utánaolvasásom alapján sem tűnik teljesen normálsnak, hogy esetleg Ön meg tudná-e így állapítani, hogy mi lehetett, vagy jelenthet e problémát, vagy figyelmen kívül lehet hagyni? Válaszát előre is köszönöm!

Dr. Pétervári László válasza Nőgyógyászat témában

Ha a tablettát a menstruációs vérzés első napján kezdte el akkor már az első hónapban is védettséget biztosít. Vérezgetés az lehetséges az első néhány ciklusban. A leírt "fura anyagú dolog" az méhnyálkahártya részlet lehet. Ezzel nincs különösebb teendő.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2015. március 26.

Kérdések és válaszok: Nőgyógyászati betegségek

Mehszajseb fagyasztás utánin panaszok
Tisztelt doktor Úr! Október 2 an mehszajseb fagyasztasom volt október 20 an kellett volna megjojjon a menstruációm, de nem jött meg párom nincs terhes nem...
Loop-conisatio Eredmény értékelés
Tisztelt Doktorúr! Loop-conisatio Műtéten voltam, melynek a szövettani eredménye, lent látható. Ennek az értelmezésében kérném a segítségét. Előzményként HPV...
Nehéz döntés
Tisztelt Főorvos Úr! Elszórtan előforduló, kisebb vérzések miatt kerültem vizsgálatra és utána méhkaparást végeztek nálam. Szövettani eredmény: I. Polypus...
Nőgyógyászat
Ma voltam nőgyógyásznal és azt mondták, hogy petezsák nagysága 8, 41mm, de bal o.on 33×35mm vékony falú echomentes képlet! Ezt szeretném tudni, hogy mit jelent...
Loop konizáció
Tisztelt Doktor Úr! A héten terveznek nálam loop konizációt, a leleteim a következőek voltak: 2015., December - Cin II HSIL 2016. Február - Cin II HSIL, HPV...
Kinöves, csomó intim zónában
Kedves doktorúr/ doktornő! Néhány napja a hüvelyem végénél kívül, majdnem a gát részen, a kisajak végén, abból kinőve egy viszonylag puhább, a bőrömmel...