Pulzusszám!

Tisztelt Doktornő! Kb. fél éve magas pulzusszámokat tapasztaltam, ezért elmentem kivizsgálásra, ahol azt a választ kaptam, hogy semmi baj nincs a szívemmel, szedjek magnéziumot. Voltam 24 órás EKG és vérnyomásmérésen is. Ezeknek az eredményét megfelelőnek tartották és a laboreredményeim is jók voltak. Ezután a pulzusom még mindig magas volt (sokszor volt már reggel felkelés után is 100-115). Elmentem a háziorvosomhoz, aki Talliton 12, 5 mg-os gyógyszert írt fel nekem. Először napi egy szemet kellett szednem, de ez túlságosan levitte a pulzusomat, volt, hogy az 50-et is alig érte el. Ezután már a háziorvos tanácsára csak napi fél szemet szedek. Így reggelenként 70-80 között van a pulzusom, de van, amikor több, a nap további részében van, amikor csak 50-60 között van, de ez sem mindig ilyen alacsony, 60-70 között is szokott lenni nyugalmi helyzetben. Hozzá kell tennem, hogy elég stresszes természetű ember vagyok, aki nagyon könnyen felidegesíti magát bármilyen kis apróságon. Természetesen mozgás hatására ez magasabb. Szeretnék érdeklődni, hogy ez természetes-e és mennyi lenne az ideális pulzusszám a gyógyszer mellett. Segítségét előre is köszönöm.

Dr. Molnár Dóra válasza szapora pulzus témában

Kedves Kérdező, szerintem elég jól reagált a szervezete a gyógyszerre, a leírtak alapján megfelelőnek tűnik az adagolás. A pulzusszám széles határok között mozog teljesen egészséges emberekben is, ezért nem lehet erre egy számmal felelni. Egy kis sport, jóga még javíthatja a panaszait, érdemes lenne az élete részévé tenni. Tisztelettel: Dr. Molnár Dóra, kardiológus

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
Kérdés: 2017. november 23., 11:38; Megválaszolva: 2017. november 23., 22:23

Kérdések és válaszok: Magas vérnyomás (Hipertónia)

Szivbetegség?
Tisztelt Doktornő! Pár hónappal ezelőttig alacsony vérnyomással éltem, átlagban 90/60,100/70 volt. Pulzusom 80-90 körül. Pár hónapja rosszul lettem és 190...
Magas vérnyomás csökkentése
Tisztelt Doktor Nő! 32 éves férfi vagyok sportolok, kondizgatok, alkalmanként futok, viszont tavaly nyáron éreztem kicsit szúrdogál a tarkóm, majd kértem...
Melyik az erősebb béta blokkoló? melyik...
Tisztelt Weborvos! Tisztelt dr. Nő/Úr! azt szeretném kérdezni, hogy a Nebivolol vagy Lokren az erősebb pulzuscsökkentő? melyik hat jobban a vérnyomásra? hány...
Magasvérnyomás és fehérállományi laesio
Tisztelt Doktornő! 34 éves, sportoló, úgy gondolom, hogy egészségesen élő, nem dohányzó férfi vagyok. 2013 óta szedek Bisoprolol 5mg tablettából egy felet...
Mellékhatások
Tisztelt Doktornő! Novemberben kaptam gyógyszert először magas vérnyomásra. Perindopril Actavis 4 mg ot felet-felet reggel és este, mivel nem történt változás...