Mennyi van még hátra nagypapámnak?

Nagypapám 2013. Augusztus végén kapott kétszer tüdő embóliát, majd pár napra rá leállt keringése 2szer egymás után agya nem kapott ez idő alatt megfelelő oxigén, mennyiséget, így súlyosan károsodott az agya, ez a sztázis van nála azóta is, lassan 3hete az íntenziv osztályról. a krónikus belgyógyászatra vitték át, nem kap oxigént saját maga tudd lélegezni, pár napra, nem olyan a bőre színe, mint az előtt hanem sárgás, azt szeretném kérdezni, mennyi ideje lehet még? illetve mik lehetnek tűnetei ilyenkor, hogy nem sok van hátra neki? vagy ilyenkor csak elalszik az ember és ennyi?

Dr. Hangonyi Csilla válasza tüdőembólia témában

Kedves Kérdező! Ezekre a kérdésekre nem lehet válaszolni, mert ebben az állapotban az emberi szervezet annyira labilis, hogy néhány perc alatt is bekövetkezhet a keringés, és légzés leállása, bármilyen előjel nélkül. Nagypapája orvosai arról tudnak felvilágosítást adni, hogy javulást, vagy romlást észlelnek-e az állapotában, de az sem jelenti azt, hogy akár néhány óra, vagy nap múlva ne fordulhatna ellenkezőjére a helyzet. Kívánom, hogy súlyos állapotából felépüljön! Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2013. december 09.

Kérdések és válaszok: Légzőszervi megbetegedések

Tudoembolia vagy sem?
Tisztelt Doktorno! Egy ejjel etos torokfajasra es a bal mellem folotti reszen fajdalomra ebredtem. Enyhe veres kopet is volt. Korhazba fogtak: "a job arteria...
Tüdőembólia után - Menjek-e (újra)...
Tisztelt Szakértő, 37 éves rendszeresen szabadidősportoló férfi vagyok. Május 29 és június 1- között kórházba kerültem, miután egy régebb óta tartó légszomj...
Tüdőembólia után
Tisztelt Doktornő! 2014. novemberében mélyvénás trombózist, tüdőembóliát, tüdő és mellhártyagyulladást kaptam 36 évesen. Előtte két héttel igen erős...
Syncumarról Xareltora, hogyan álljak...
Tisztelt Doktornő! három esztendeje tüdőembóliámat követően 1 x 3 szem Syncumarra állítottak be, amely a havi ellenőrzések során 3-3, 2 közötti értékeket...
Tüdőembólia után, sok panasszal!
Tisztelt Cím! 2014.ápr. 10.-én tüdőembóliával kerültem kórházba. Előzmény: ápr. 4.-én sikertelen terhességmegszakítás, rá 2napra küret alvadt vérzés miatt. 10....
Specialista
Tisztelt Doktor/Doktorno! Edesanyam cukorbeteg, naponta tobbszor kell inzulint kapnia a koleszterin, vernyomascsokkento mellett. Korulbelul egy evvel ezelott...