Syncumarról Xareltora, hogyan álljak át?

Tisztelt Doktornő! három esztendeje tüdőembóliámat követően 1 x 3 szem Syncumarra állítottak be, amely a havi ellenőrzések során 3-3, 2 közötti értékeket mutatott. Emiatt kezelőorvosom javasolta, hogy felváltva szedjek egyik nap 3, másik nap 2 és fél szemet. Így az INR 2-es értéket ért el. Javasolták emellett, hogy térjek át a Xarelto gyógyszerre, azzal egyenletesebb lesz a véralvadási szintem, ezen kívül pedig gyakrabban és kevésbé ellenőrzött módon ehetek K-vitavin tartalmú zöldségte, gyümölcsöket és étrendkiegészítőket (pl: Flavogard-ot) Köszönettel várom tanácsát, hogyan térjek át, milyen adagolásban, érdemes-e Xareltót szednem? Hálás köszönettel.

Dr. Molnár Dóra válasza tüdőembólia témában

Kedves Kérdező, ebben az indikációban általában 1x 20mg a Xarelto adagja, de ez függ például a vesefunkciós értékektől is, ezért a felíró orvos pontosan tájékoztatja majd Önt erről. Tisztelettel: Dr. Molnár Dóra, kardiológus

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2015. március 24.

Kérdések és válaszok: Szív- és érrendszeri betegségek

Tudoembolia vagy sem?
Tisztelt Doktorno! Egy ejjel etos torokfajasra es a bal mellem folotti reszen fajdalomra ebredtem. Enyhe veres kopet is volt. Korhazba...
Tüdőembólia után - Menjek-e (újra)...
Tisztelt Szakértő, 37 éves rendszeresen szabadidősportoló férfi vagyok. Május 29 és június 1- között kórházba kerültem, miután egy régebb...
Szarkoidózis, tüdőembólia
Kedves Doktornő! Köszönöm előző válaszát. S az Ön által leírtakkal kapcsolatban lenne még kérdésem. 1x, ha az Ön által felsorolt (embólia...
Tüdőembólia után
Tisztelt Doktornő! 2014. novemberében mélyvénás trombózist, tüdőembóliát, tüdő és mellhártyagyulladást kaptam 36 évesen. Előtte két...
Terhesség és tüdőembólia
Tisztelt Doktor Nő/Úr! 37 hetes kismama vagyok. Szülés előtt állok és sok kérdés merült már fel bennem, amire senkitől nem kapok választ!...
Tüdőembólia után, sok panasszal!
Tisztelt Cím! 2014.ápr. 10.-én tüdőembóliával kerültem kórházba. Előzmény: ápr. 4.-én sikertelen terhességmegszakítás, rá 2napra küret...