Hízás diéta mellett

Tisztelt Doktor ÚR/NŐ! 2002-ben, elsősorban a fogamzásgátló tabletta miatt 25 kg-ot híztam, melytől sikeresen megszabadultam, miután rátaláltam az atkins diétára. Azóta tartottam is súlyomat (kb. 5 kg-os ingadozásokkal), mivel étrendemet ez alapján állítottam össze a továbbiakban is. Mikor kicsit elszaladt velem a ló, visszatértem a napi 20g ch bevizelre, és hamarosan vissza is tértem az általam ideálisnak vélt 55-57 kg-hoz. (171 cm vagyok). Emellett többé-kevésé rendszeresen sportoltam is. Tavaly augusztusban abbahagytam a dohányzást, emellett a hízás elkerülése végett rátértem a 20g-os étrendre. Zöldségeket eszek sovány husokkal, és némi tejterméket, leginkább sajt formájában. 61 kg-ig híztam emellett először, amitől nem tudtam szabadulni, felkerestem a háziorvost. Vérvizsgálataim eredményei tökéletesek lettek, egyedül a vércukrom lett csöppet alacsonyabb, de a háziorvos nem is törődött vele, azt mondta, legyek türelemmel, majd visszaáll az anyagcserém, biztos a cigi miatt van. Ez november elején volt. Azóta folytatom a diétát, ugyanúgy napi max. 20g ch-val, de már nem csak, hogy nem fogyok, hízok is. 8 hónap telt el dohányzásmentesen, nagyjából 10 kg-al vagyok több valóban fegyelmezett diéta mellett, mióta leszoktam, értetlenül állok előtte. Szoktam ketont nézni a vizeletemben, ami az esetek többségében van is, tehát elméletileg zsírt égetek emellett. Egyértelműen vizesedek is emellett. Ez látszik a combomon, hasamon, ujjaimon, arcomon is. Mi okozhatja ezt? Milyen orvost keressek fel? Úgy érzem pszichésen fogok erre rámenni.: (Köszönöm szépen válaszát!

Dr. Csuth Ágnes válasza fogyókúra témában

Kedves Kérdező! A testsúlynövekedés nem biztos, hogy zsírtöbblet miatt van, főleg, ha a vizeltben jelen van a ketontest, ha ön is érzi, hogy oedemásodik, akkor mindenképp ellenőrizni kell a vese és a szív állapotát. Hosszú távon az ilyen drasztikus diéta nem vezet sikerre, a jojó effektus melegágya, a napi szénhidrátbevitelt ésszerű határokig emelni kell.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2011. április 14.

Kérdések és válaszok: Fogyókúra, egészséges táplálkozás

Alacsony pulzus
Tiszelt Doktorno! Tavalyi evben fordultam en mar egyszer Onhoz. https://www.webbeteg.hu/orvos-valaszol/sziv_es_errendszer/164945 Az akkori EKG-hoz es sziv...
Miért nem fogyok?
Kedves Doktornő! Azzal a problémával fordulok magához, hogy már jó ideje nem eszem rendesen, voltak botlásaim mindig, de akkor is nagyon keveset ettem,...
Fogyókúra
T. Doktor úr/ Doktornő!, December közepétől kezdtem el fogyókúrázni. Próbálkoztam a glikémiás index szerint. Sok témát elolvastam. 104 kg ról indult a...
Fogyókúra
Üdvözlöm! Tavalyi év végén eldöntöttem, hogy fogyókúrázni szeretnék mert nem éreztem jól magam a bőrömben! 2014. Februárban sikerült intenzíven elkezdenem!...
Diéta/fogyás
Kedves Doktor Úr/Doktornő! Elnézést kérek, hogy levelemmel zavarom Önt. Tanácsot szeretnék kérni fogyáshoz, diétához, mert úgy érzem, hogy meghíztam. 158...
A szénhidrát mentes diéta egészséges?
Tisztelt Doktor nő/úr.. Szeretnék fogyni van felesleges 15 kg rajtam. Tanácsot szeretnék kérni, ha szénhidrát mentes diétát csinálok és mellette elliptikus...