Felvílágosítás kérése

Lányom 43 éves, unokám 16 éves mind kettőnél Helicobacter Pylori okozta betegséget állapítottak meg. Kérdésem mi okozza ezt a betegséget.Én arra gondolok, hogy lányom egy rossz párkapcsolatban van, ahol szorongásos életmódban él, és ezt sajnos az unokám is átéli. Nagyom sokat mesélt nekem, hogy milyen dolgokon esett át. Anyja nem adja meg azt a szeretetet azóta, amit egy anyának kellene megadni. Sokszor voltak dühkitörései, amikor nálam volt. Az anyjának el mondtam, de azt mondta ez nem igaz, otthon nem csinál ilyeneket, mert félt és nem tudom, hogyan vezette le. A lányom sem panaszkodik, de kb. egy hónapja rosszul lett a munkahelyén és akkor állapították meg ezt a betegséget. Nem tudom az igazságot, az új kapcsolata előtt olyanok voltunk egymáshoz, mint két barátnő, de azóta eltávolodott volt, hogy egy évig sem jött haza. Még az a szerencse, hogy az unokáim jöttek, de tele panasszal állandó stressz hatásnak van kitéve. A nagyobbik unokám 20 éves ő most került el felsőbb iskolába Bpestre, kollégiumba él és 08.28-tól a mai napig nem jött haza nem vágyik, nem család a család kérem válaszát okozhatja-e ilyen életvitel ezt a betegséget. Egy aggódó anya, mama.

Dr. Csuth Ágnes válasza helicobacter témában

Kedves Kérdező! A Helicobacter pylori igen gyakori kórokozó, a világ népességének több, mint fele volt fertőzött vagy jelenleg is fertőzött, bennünk élhet akár úgy is, hogy nem okoz panaszt, másoknál panaszt okoz, de a Helicobacter hordozás oka nem a családi légkör, összefüggés nincs. Amennyiben igazolódik a H. pylori, akkor eradikálni kell azt, erre gyógyszerkombinációkat alkalmazunk, majd kontroll szükséges. A pszichés problémák feldolgozásában leginkább pszichológus fog tudni segíteni.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2011. október 18.

Kérdések és válaszok: Emésztőrendszeri megbetegedések

Helicobakterium gyógyitása
Kedves doktor úr! A barátomnál egy gyomor tükrözés során kimutatták a helicobaktériumot, ehez még hozzá jön neki az állandó reflux, és régen volt neki...
Ismét a Helicobacter
Tisztelt Doktor Úr! Korábban megnyugtatóan reagált egy kérdésemre a helicobacter fertőzés lehetőségével kapcsolatban, amit ezúton is köszönök. A kérdés...
Menstruáció és torokfájás?
Tisztelt Dr úr! Én, 1 gyeremekes édesanya vagyok 29 éves. vannak gyomorbántalmaim, és gasztroenterológiára is járok, ott 4 keresztes helikobaktert találtak...
Helicobacter fertőzés fürdőzéssel...
Tisztelt Címzett! Két kérdésem van. 1, Kis kerti medencében közös fürdőzéssel átadható a helicobacter pylori fertőzés (véletlen víznyelés, feco-orális)? 2...
Szegycsont alatti fájdalom gasztritis
Tisztelt Doktor úr! Egy fontos problémával fordulok Önhöz: 2 és fél évvel ezelőtt a heliprobe baktérium tesztem pozitív volt, panaszaim azonban nem voltak,...
Helicobacter pylori
2013. augusztus 21-én belgyógyászhoz fordultam, étvágytalanság, és nyelőcsőben érződő émelygés miatt. Augusztus 22-én a gyomortükrözés (szövettani, mintát is...