Gyomorgörcs

Tisztelt Doktornő! Tegnap este kezdődött a problémám. Pár óra alatt iszonyatosan legyengültem, rázott a hideg, hánytam, amit megettem este (almát) és iszonyú fájdalmak közepette (üvöltöttem), elindult a székletem. Rengeteg, és nagyon híg. A gyomrom azóta olyan, mintha egy kő lenne benne, és folyamatosan fáj. A székletemet gyakorlatilag délelőtt nem tudtam tartani, így pelenka kellene. Kb 20-szor voltam wc-én ma. Kipróbáltam mindent szinte, de nem merek enni, csak keveset, csak inni., De így is minden átmegy rajtam. Próbáltam már szénteblettát, normaflore-t, kömény teát, kamilla teát, reszelt almát, háztartási kekszet, no-spát, de semmi javulás. Most estére még jobban görcsöl, és végtagfájdalommal járó remegés van. Nem tudom mit tudnék csinálni, hogy enyhüljenek a tünetek! Félek, hogy kilyukadt a bél valahol, mint ahogyan a cikk is felveti. A párom nem enged mentőt hívni, azt mondta a kórházban nincsen személyzet, és ott mégtöbb fertőzést kapnék el. Covid tesztet kaptam holnapra, de nem tudok elmenni, az állandó széklet miatt. Fogalmam sincsen mit tehetnék még, nagyon aggódom. A párom azt mondja, ki kell bírni, majd megoldja a szervezet. Erőltetné a gyógyszereket is,de félek, mivel nem tudok enni, a gyomrot nagyon megviselné. Doktornő, Önnek mi a javaslata? Köszönettel, Horváth Róbert

Dr. Ujj Zsófia Ágnes válasza fertőzés témában

Kedves Kérdező! Azért valóban az első a fertőzés és a bél kilyukadása nem ilyen. Bő folyadékkal no-spa, szén tbl és probiotikum, ha nem javul, nem tud inni, vagy magas láz jelentkezik, ma-holnap sem javul, akkor kell segítséget kérni.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
Megválaszolva: 2021. december 01.

Kérdések és válaszok: Emésztőrendszeri megbetegedések

Laboreredmény rossz értékek
Tisztelt Doktor Nő! 5 napja fennálló 38 fok körüli láz, éjszakai izzadás miatt kerestem fel a házi orvosomat. Illetve van még egy minimális fájdalom a nyakam...
Nőgyógyászati fertőzés, nemi élet...
Tisztelt Doktor Úr! Pár éve a nőgyógyász ureaplasma u. fertőzést állapított meg nálam. Mivel ez nemi úton terjed, nem értem, hogy miért kaptam ezt el, ugyanis...
Hepatitis b oltás
Tisztelt Doktor Úr! Hepatitis B oltást (hbvax II) 2000.11.20 és 2001.03.19 én kaptam meg az iskolában, 1986 májusi születésű (35 éves) vagyok. Ebben az...
Hepatitis b oltás
Tisztelt Doktor Úr! Hepatitis B oltást (hbvax II) 2000.11.20 és 2001.03.19 én kaptam meg az iskolában, 1986 májusi születésű (35 éves) vagyok. Ebben az...
Fertőzés kockázata
Tisztelt Doktornő! Vérvételre vártam, dugulás volt az 1 ajtóval a vérvétel előtti WC-ben. Elhárították a dugulást, feltakarítottak. A laboros hölgy bekísérte...
Terhesseg alatti huvelyi fertozes.
Tisztelt Válaszoló! Nagyon felek, mert csak 6nap mulva kaptam idopontot az orvosomhoz. Es valaszinuleg van bakterialis huvelyi fertozesem es nagyjabol 5 hetes...