Császármetszés utáni menzesz

Tisztelt Doktor Úr! Tavaly novemberben szültem császármetszéssel, február közepéig szoptattam. A menzeszem januárban már megjött és egészen májusig a várandósságot megelőző, megszokott módon zajlott, így azt reméltem, a ciklusom beállni látszik. Május végén azonban a menzeszem (6. ciklus) 2 napot késett ugyan, de nem múlt el, a rendes vérzés elmúltával kisebb vérzés formájában összesen 14 napig tartott. A hüvelyi UH nem mutatott eltérést. Ezek után a következő menzeszemnek június 26-án kellett volna megjönnie, ehelyett a fenti naphoz képest 2 nap múlva csak egy kevés rózsaszínű folyást tapasztaltam, aztán 3 nap szünet, azt követően pedig 4 napja van kisebb vérzésem, amihez tisztasági betét is elég (van, hogy jó ideig semmi, aztán egy kevés vér látszik, színe sötét piros, nem darabos). A fentiekből igazából meg sem tudom mondani, hogy a ciklus hanyadik napján járhatok, hiszen úgy tudom, onnantól kell számolni, mikortól „rendesen megjön”, illetve azt sem tudom, ez a vérezgetés is meddig fog tartani. Gyógyszert nem szedek. Az lenne a kérdésem, hogy amit leírtam, az adódhat abból, hogy a szülés után még nem állt be a menzeszem (annak ellenére, hogy ezeket megelőzően 5 hónapig nem volt gondom) vagy valami komolyabb probléma áll a háttérben? Várom megtisztelő válaszát!

Legfrissebb cikkek a témában

    Nincs találat!

Dr. Pétervári László válasza a Egyéb témában

A leírt rendellenes vérzésnek nagy valószínűséggel hormonális oka van. Nincs peteérés,emiatt nincs sárgatest hormon. Ami a ciklus elején működő ösztrogén hormont nem egyensúlyozza ki,ezért amíg az ösztrogén hormon hatás fenntudja tartani a méh nyálkahártyát addig nincs vérzés,ha nem akkor leválik,akkor lesz. Ez már az életkorból adódóan is jelentkezhet. Szakorvosi vizsgálat tanácsos ,egyéb vérzés okok kizárása után,gyógyszeres kezeléssel rendezhető a panasza.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
Kérdés: 2020. július 04., 12:12; Megválaszolva: 2020. július 04., 21:39
Kérdések és válaszok: Egyéb
allergia vagy más
Tisztelt Doktornő! Nov. közepe óta a fő problémám,hogy az orrom bedugul a mellkasomon át a gyomromig. Az orrdugulás kb 50 százalékos, a gyomrom...
Bizsergés végtagokban
Tisztelt Szakértők! Az alábbi problémával kapcsolatban szeretnék segítséget kérni: Több mint egy hete kezdődött, először talpzsibbadással...
Van-e teendőm a köv. vérkép...
Tisztelt Doktornő/Doktor Úr! Készíttettem egy vérképet, mert az utóbbi időben fáradékonyabb vagyok a szokásosnál. Elküldöm Önnek a leletet, és...
Beütöttem a fejem
Kedves Doktornő! 6 nappal ezelőtt lehajoltam, hogy levegyem a cipőm majd elfelejtettem, hogy felettem van a bojler/kazán és így lendületből...