Végbélrák áttéttel

Tisztelt Doktornő/Úr! Nagynénémet lassan egy éve végbélrák miatt műtötték. Már akkor áttétek voltak a máján is. Műtét közben, derült ki, hogy a kismedencében egy ökölnyi daganat van, mely már ránőtt a csontra, az orvos szerint nem műthető. Ezt a daganatot a röntgen és a CT sem mutatta ki. A sebész és az onkológus szerint nagyon előrehaladott volt az állapot. A műtét után nagynéném két hetente a legerősebb kemoterápiát kapta. A kezelést kiegészítettük Kaqun vízzel, lekvárral, Avemárral. Nagyon jól viselte a terápiát, így 16 alkalommal kapott kemoterápiát. Újból CT vizsgálatot és végbéltükrézést csináltak. Kiderült, hogy az áttétek eltüntek, stagnálnak. A végbélnél azonban találtak egy 1 cm-es nagyságú újabb rákos daganatot. A kismedencében semmit nem láttak most sem. Az onkológus elküldte PET CT-re. Nagyon jó eredményt kaptak itt is, csak az 1 cm-es daganat látható, a kismedencei itt sem. A sebész, aki már egyszer műtötte és látta az ökölnyi daganatot, a műtét mellett voksol, bár ő is tart a kockázattól. Létezik, hogy a PET CT sem mutathat ki egy ökölnyi rákos daganatot.? Ott lehet még, vagy az is eltünt? Mit javasol? Mit tegyünk? Vállaljuk a kockázatot, a műtétet? Mielőbbi szíves válaszát nagyon köszönöm, tisztelettel JMaria

Dr. Molnár Katalin válasza végbélrák témában

Kedves aggódó Unokahúg, sajnos az orvosi leletek értelmezése néha problémás, mint például ebben az essetben is. A leírásból nem, derül ki, hogy vastagbél vagy végbél daganatról van-e szó. Májáttétei mivel voltak igazolva. Többször szó van a műtétről, de feltehetően csak, mintavétel történt. Az ökölnyi kifejezés is az SI rendszer világában félrevezethető lehet, ránőtt a csontra, melyikre? 16 alkalom kemoterápia, a legerősebb? A zárójelentésekben szerepel a pontos megnevezése. Jó lenne tudni milyenek voltak a kezelés előtti onkomarkerok a vérvétel eredményeiről van szó, pontosabban a CEA, CA19-9 mutatók értékeiről. Ezeket gondolom több alkalommal az elmúlt hónapokban ellenőrizték. Jó lenne megtudni, hogyan mutatkoznak ezek az onkológiai mutatók most. Ki van-e vezetve a végbél a hasfalra? Ha az áttét eltűnt, akkor nem stagnál. Az anyag nem vész el csak átalakul, összehúzódik, elmeszesedik, vagy ott van még-stagnál. Tehát van vagy nincs? A pontos lelet és kép ill.filmanyag ill.a vér onkológiai mutatói mutatnák meg. Meg nézte-e az orvos valaha a beteg képdokumentációját vagy csak a leírásokat? Ha máshol a PET CT nem jelez, csak a végbél 1cm szakaszát, akkor az végbélen keresztül is eltávolítható. Milyen magasságban volt a kezelés előtt a daganat? Sok közös kérdésünkre a válasz, jelentkezzenek a kezelőorvosnál és bátran kérdezzenek, nézzék meg az onkológiai markerokat, hogy van a nagynéni, sugárterápia szóba jött-e, minden fontos lehet. Szívesen írnék pontosabb választ, egy várt döntést, de a feltett kérdésekre a hiányos adatokból nem tudok válaszolni. Sok kitartást és a kérdések tiztázásához erőt kíván

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2011. április 06.

Kérdések és válaszok: Daganatos megbetegedések

Kezelés indokoltsága végbélrák műtét...
Tisztelt Doktornő! Apukámat 4 hónapja műtötték végbél rákkal. 10x2 kemót írtak neki utókezelés gyanánt. Múlt héten megmutatta a szövettani leletét a...
Végbélrák-májáttét-kilátások
Tisztelt Webbeteg! Édesapámat 2016.06.07-én diagnosztizálták végbélrákkal (adenocarcinoma mucinous recti). A végbélnyílástól számítva 2 és 12 cm között...
Ct lelet értelmezése
Üdvözlöm! Édesapámnál 2 éve diagnosztizáltak végbélrákot. Akkor kemot, sugarat kapott, majd stomát. Pár hónapra rá szepszissel kórházba került, ahol egyik...
Leletek értelmezése
Tisztelt Doktor nő/ Úr! Sajnos 74 éves édesapámnál rosszindulatú végbélrákot diagnosztizáltak. A mellékelt leleteket szövettan, UH, CT szeretném értelmezni,...
Végbélrák műtét és gyógyszeres terápia
Tisztelt Doktornő/ Doktor úr! Édesanyám (72) szövettani leletéről szeretnék véleményt kérni Öntől. "Tumor recti susp. mely az anusszal összekapaszkodik....
Áttétes daganat-stoma-idő
Tisztelt Doktor ÚR! Édesapám az utóbbi időben rosszul volt, minden étkezés után ment a mellékhelyiségbe, és véres széklete volt. A háziorvost kihívtuk, majd...