SLE-vesetranszplantáció

Tisztelt Dr Úr/Dr Nő! A párom idén febr 26-án kapott vesét. A műtét sikeresen lezajlott, a vese szinte azonnal beindult és azóta is működik. Viszont a kálium szintje mindig egy kicsit magasabb a normálisnál 5, 8) a hematocrit érték lassan csökken, műtétkor 0, 39 volt most 0, 29, Az izületei korábban is fájtaak akkor immunológushoz fordultunk aki renbe rakta aproblémákat. Akkor medrolt szedett 6mg-ot fenntartó adagnak. Időközben megtörtént a transzplantáció, szedi a kilökődésgátló gyógyszereket illetve 10mg prednisolont. Az izületi fájdalmak az utóbbi időben jelentősen erősödtek, nagyon gyenge volt, ez most javult, étvágytalan volt, mindent kihányt. A kérdésem az, lehetséges e az SLE kiújulása ezek a gyógyszerek mellett, Pesten azt mondták, hogy ez kizárt, de én már nem vagyok ebben biztos. Tisztelettel várom mihamarabbi válaszát

Dr. Szántó Antónia válasza vesetranszplantáció témában

Tisztelt Kérdező, egyrészt nem írta le, hogy mik ezek a kilökődést gátló gyógyszerek (sokfajta van belőlük), másrészt ahogy leírja, azok alapján nem gondolom, hogy most aktív lenne az SLE. Sajnos előfordulhat, hogy vesetranszplantáció után is kiújul az SLE, de valóban nagyon ritkán történik ilyesmi, mivel a kilökődést gátló gyógyszerek igen hatásosan gátolják az immunrendszert.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
Figyelem! A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes - különösen a terápiára vonatkozó - tanácsok az orvostudomány fejlődése következtében napjainkra túlhaladottá válhattak.
Kérdés: 2011. május 03., 20:50; Megválaszolva: 2011. május 07., 18:27

Kérdések és válaszok: Autoimmun betegségek

Antifoszfolipid antitestek - ANA...
Tisztelt Doktornő! Bár az immunológus megerősítette, hogy az antifoszfolipid antitestek, mennyisége amely a leletemben található (mellékelve) elhanyagolható...
Ráncos ujjbegyek lehetnek autoimmun...
T. Doktornő! Alapesetben kicsit ráncosak az ujjbegyeim. Alapból hidegebbek a kezeim, Raynauld szindrómát diagnosztizáltak (tipikus Raynauld jelenség nem volt...
Sjörgen szindróma diagnosztizálása
Tisztelt Doktornő! Az ANA és az anti SS-A, SS-B értékeim negatívak lettek, viszont kiderült, hogy az anti SS-A tekintetében csak a ro-60-as molekulára...
Csökkent könnytermelés - autoimmun...
Kedves Doktornő/Doktor Úr! A mai napon voltam szemészeti vizsgálaton, Schirmer tesztet végeztek, mert nagyon érágas a szemem (és kértem, amúgy nem zavaró a...
Magas labor eredmény
Tisztelt Doktornő! 24 éves Psoriasis Arthrica betegségben szenvedő fiam laborjában az alábbi eredmény aggaszt: NRBC% (percentage of nucleate red blodd cell)...