Vesetranszplantált a párom

Tisztelt Dr Úr/Nő!
A barátnőm miatt írok Önnek, akivel már több mint egy éve együtt vagyok. Párom vesetranszplantált, ha jól írom. A lényeg hogy egyik veséjét kivették és tettek be neki egy másikat, így most egyik oldalon nincs, a másikon két vese van! Van a kezén az a "sönt" vagy mi, remélem jól írom. Egyszer olvastam erről a sönt működéséről hogy meddig működik, meg ilyesmi, de neki még jó annak ellenére hogy az olvasmányban leírtak szerint már nem kellene működnie! Szóval az elmúlt 14 hónapban amióta vele vagyok átéltem pár vizsgálatot, 3-4 hetente kell mennie Debrecenbe! Nem is volt semmi baj, az értékek javuló tendenciát mutattak mindíg, kivéve tegnap: valami (azt hiszem a krea) nem volt megfelelő, így lehet be kell feküdnie pár napra!
Amiért írok az végülis az lenne, hogy nagyon szeretem és komolyak a terveim és érdekelne hogy egy veseátültetett nőnek ugyanúgy teljes lehet az élete? Gondolok itt arra hogy teherbeesés, szülés, ezek gondot jelentenek majd vagy nem befolyásol semmit a betegsége? A másik kérdésem pedig, hogy az élettartama a páromnak ezáltal a "betegség" álltal esetleg megrövidült? Elnézést ha teljesen értelmetlen vagy hülyeség amiket kérdezek!
Nagyon köszönöm a válaszát előre is!

Dr. Mészáros Lajos válasza vesetranszplantáció témában

Tisztelt Uram!

Először is teljesen érthetőek és értelmesek a kérdései. 1. Egy veseátültetett nőnek lehet teljes az élete (ha jól működik a beültetett vese, és leszámítjuk, hogy rendszeresen orvosi ellenőrzésre kell járni, gyógyszereket kell szedni) . Sajnos a kilökődés még évek múltán is előfordulhat, úgyhogy nagyon fontos a rendszeres ellenőrzés. 2. Természetesen a terhesség sokkal gyakrabban jár problémákkal, de a teherbeesések 60-80%-a sikeresen, szüléssel zárul, és több ezer példa van rá a világban (bár gyakori a koraszülés, kissúlyú újszülött, de a fejlődési rendellenességek előfordulása a gyermekek közt nem magasabb) Legjobbak az eredmények, ha legalább 2, de nem több, mint 5 év telt el a transzplantáció óta (és jók a salakanyagszintek - urea, kreatinin) . 3. Sikeres transzplantáció után, ha a vese jól működik, az életkilátások (egyéb, súlyos társuló betegség hiányában) csaknem elérik az egészséges nőkét. 4. Az, hogy a sönt jól működik, az jó dolog, de jobb, ha nincs rá szükség - azt ugyanis művesekezeléshez használják.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát. A kérdésben megfogalmazottakért portálunk nem vállal felelősséget.
Kérdés: 2010. április 19., 11:33; Megválaszolva: 2010. április 19., 11:33
Kérdések és válaszok: Vesebetegségek
vesetranszplantáció
Tisztelt Doktornő! 65 éves édesapámnál 4 évvel ezelőtt egy laborvizsgálat eredményeként súllyos veseelégtelenséget diagnosztizáltak.. Majd...
Veseelégtelenség
Krónikus veseelégtelenség. Várólistára való felkerüléshez különböző vizsgálatok/ szemészet, bőrgyógyászat stb/ Kötmön gombásodás van ez...
Vesetranszplantáció után
Tisztelt dr nő/dr Úr! A párom idén febr 26-án kapott vesét, már a műtét alatt megindult a működése, és azóta sincs vele probléma. A legfőbb...
Vesetranszplantált vagyok és...
Nagy segítségre lenen szükségem, mert az orvosok nem mondanak semmit! Vesetranszplantált vagyok és 3-4 hetente járok debrecenbe kezelésre! Eddig...
Mi a teendő?
Tisztelt Doktor Úr/Nő!   Kérdésem a következő lenne, 20 éves hugom 2000óta krónikus veseelégtelenségben szenved, miután ez kiderült hasi...