Izületi fájdalom

T. Dr. Nő! Levelem egy kicsit hosszú lesz, de rheumatológián még nem jártam panaszommal. 3 évvel ezelőtt megcsípett a térdhajlatonban valami, ami elfertőződött és kaptam rá tetanuszt és dalacint, amitől kb. Fél évig hasmenésem volt. Rá egy hónapra borzasztóan elkezdett hullani a hajam és fájtak a végtagjaim és nagyon fáradékony voltam. Olyannyira, hogy munkábol hazaérve lefeküdtem aludni szinte reggelig. Szeptemberben feladtam. Elmendtem háziorvoshoz. Vérvétel teljesen negatív volt semmilyen eltérés. Akkor gyógymasszőri iskolába jártam ezért kellett a hepatitisz oltás. A dr. Nő azt mondta megkaphatom ennek ellenére. Az oltás után még rosszabbul lettem. Láz hidegrázás és érzékelési zavar egy kicsi, ami egy hét alatt elmúlt., De viszont a jobb kezemen a mutató ujjam bedagadt ezért elküldtek immunológiai vizsgálatra, ami szintén teljesen negatív volt. Mivel a dr. Nő nem figlalkozott velem tovább én magam nézegedtem a neten a lehetséges választ. Ífy, derült ki, hogy az egyetlen tömött fogam alatt egy nagyon nagy góc van. Azt kihúztak jobb is lett szinte teljesen egy darabig. Azóta romlanak a fogaim az ínyem., De nagyon odafigyelek rá és 3 havonta járok ínytisztításra. Emellett 2 éve kivették a mandulám is., De ennek ellené visszatérnek a fájdalmaim és hullik a hajam. Főleg a jobb kezemen a középső ujj köröm alatti izülete fáj. Hajlításra nem inkább oldalra. Egy kicsit el is ferdült.szokott még fájni a bal mutató ujjam és most a bal lábam nagylábujj alatti párna. Igazán merev duzzadt piros sose volt egyik se. Még reggel sem. Egy éve már semmilyen antibiotikumot és fájdalomcsillapítót nem szedtem be. Minden vérvételem szinte negatív. Ha van is akkor is a fehérvérselyt és a vas kicsit magasabb. Rheuma faktor, Wwt, pajzsmirigy mindíg rendben. Azt vettem észre, hogy talán menses elött jőn rám kb egy héttel. Általában magától megszűnik a fájdalom. A visszatérő jellege aggaszt leginkább. Lehet ez pms vagy valami komolyabb? Esetleg valahol maradhatott góc? Lyme szűrésen jártam. Válaszát

Dr. Puskás Réka válasza ízületi fájdalom témában

Kedves Kérdező! Sajnos, ennyi adatból nem lehet megmondani, hogy mi a baja. Legvalószínűbb, hogy mégis gócbetegség okozza a panaszait, de sajnos a góc nem mindig mutatható ki. Ide értjük a lappangó belgyógyászati betegségeket is, ezért minden lehetséges "gócot" végig kell szűrni ilyen esetben. Mellkasi röntgen, tüdőgyógyászat, hasi ultrahang, nőgyógyászat, esetleg mammográfia, bőrgyógyászati szűrés amit meg szoktunk csinálni. A panaszos ízületeket röntgennel legalább meg kell vizsgálni. Talán immunológus tudja összefogni ezeket a vizsgálatokat és tudhat önnek segíteni, hogy mi baja lehet. Üdvözlettel.

Figyelem! A válasz nem helyettesíti az orvosi vizsgálatot, diagnózist és terápiát.
A válasz 5 évnél régebben keletkezett, így egyes tanácsok napjainkra túlhaladottá válhattak.
Megválaszolva: 2017. november 14.

Kérdések és válaszok: Autoimmun betegségek

Leukémia vagy túlterhelés?
Tisztelt Dr Nő! Olyan kérdéssel fordulnék önhöz, hogy mar egy ideje kb 2 hete izületi fájdalmak gyötörnek főleg a térdeimben, de könyök és vállnál is érzem...
Állandósult nyaki fájdalom
31 éves, férfi vagyok. 173 cm és 95 kiló. Alkoholt fogyasztok és dohányzok is. Közel egy éve kezdődött panaszaim: nyaki merevség, regglei rekedtség, száraz...
Lehet poszt-COVID?
Tisztelt válaszadó! Jó napot kívánok! Egy 42 éves, aggódó édesanya vagyok A középső fiam 14 éves lesz májusban, 193 cm magas és 79 kg. A gyerek október 12-én...
Autoimmun?
Tisztelt Doktornő! Négy hónappal ezelőtt kismedencei gyulladásom volt, melyet többféle hosszan tartó antibiotikummal sem sikerült meggyógyítani (Doxiciclyn,...
Izületi fájdalom
Édesapám dialízis kezeléseken vesz rész. Napi 2 l folyadékot fogyaszt. A kezelések alkalmával több folyadékot vesznek el, mint indikolt lenne. Kb 4 litert....
Örökölhető az izületi fájdalom, vagy...
Kedves Doktornő/Doktorúr! 37 éves nő vagyok, masodik gyermekemmel vagyok most itthon. Anyai nagymamám korán meghalt, de emlékszem, hogy egész fiatalon...