Szénsavas üdítők és női vesekárosodás

szerző: Cs. K. fordító - WEBBeteg
megjelent: 2009.02.12.

Napi két vagy több pohár szénsavas üdítő fogyasztása jelentősen növeli nőknél a vesebetegség kialakulásának kockázatát – derült ki egy felmérésből. Kifejezetten veszélyeztetettek a vékony és a normál testsúlyú nők - adta hírül a Medpage Today.

A vizsgálatban résztvevő nőknél, akik naponta a legtöbb szénsavas üdítőt fogyasztották, mintegy 86 százalékkal nőtt az albuminuria (fehérjevizelés) kockázata, mely nem más, mint a korai vesebetegség jele.A férfiaknál, illetve azoknál, akik diétás vagy kisebb mennyiségű üdítőt fogyasztottak nem tapasztaltak ilyen jellegű növekedést.

Természetesen további kutatások szükségesek annak megállapítására, hogy önmagában a magas cukortartalmú üdítőital, vagy egyéb, nem vizsgált, életmódbeli tényezők a felelősek-e a kapott eredményekért.

Az elmúlt években jelentősen megnövekedett a cukorbetegek, elhízottak és a súlyos vesebetegek száma a fruktózszirup fogyasztásával párhuzamosan, márpedig ezzel édesítik a legtöbb üdítőitalt.

A testsúly is számít

A jelenlegi kutatás célja a fruktózszirup, vagyis a szénsavas üdítőitalok fogyasztása és a vesebetegségek közötti összefüggés vizsgálata volt, mintegy 9 358, 20 év feletti résztvevővel.

Átlagosan a résztvevők 16,8 százaléka fogyasztott naponta legalább két pohár szénsavas üdítőt, és körükben átlagosan 40 százalékkal emelkedett az albuminuria kockázata.

Jelentős különbséget a nemek és testsúly figyelembevételekor tapasztaltak a kutatók. A 25 alatti BMI indexszel rendelkező nőknél a betegség kockázata több mint megkétszereződött a magas szénsavfogyasztás hatására.

Mivel a kövérség hozzájárul azokhoz a folyamatokhoz, mellyel a cukorfogyasztás vesekárosodást idéz elő, szakemberek úgy vélik, a normál testsúlyú szervezet érzékenyebben reagál ezekre a folyamatokra.

Egyelőre a kutatók is értetlenül állnak az előtt, hogy a férfiak esetében miért nincs hasonló elváltozás.

A szénsavas üdítőitalok nagymennyiségű fogyasztása azért is veszélyes, mert elhízáshoz és cukorbetegséghez vezet, mely szintén veseelégtelenséget okozhat. Emellett az ilyen italokban található foszfor önmagában is károsíthatja a veséket.

(WEBBeteg - Cs.K. fordító, lektorálta: Dr. Jóna Angelika, gyermekorvos; Forrás: Medpage Today)

Hozzászólások (0)

Cikkajánló

Alvás napközben Alvás napközben

Milyen a hatása? Miért is egészséges a szieszta?

Izomgyulladás (myositis) Izomgyulladás (myositis)

A betegség típusai, tünetei és kezelése.

Vesedaganatok típusai, tünetei...

Nemzetközi adatok alapján a rosszindulatú daganatok közt gyakoriságban a vese malignus elváltozásai a 15. helyet foglalják el, míg a halálozási...

Problémás testtájak edzése nőknél

A problémás testrészeket valóban lehet edzeni? Sok nő testének csak bizonyos izomcsoportjait edzi, hogy az olyan problémás területeket, mint a has, a...

Változókor - Hogyan jelentkezik a...

A változókor - a klimax - komplex fizikai, lelki, mentális tünetegyüttes. Megjelenése különböző mértékben, de mindkét nem esetében...

A vesebetegségek megelőzése

Az életminőséget jelentős mértékben rontó, eleinte észrevétlenül, különösebb tünetek nélkül, csendesen támadó vesebetegség (egyes...

Addison-kór - A mellékvese csökkent...

Addison-kórban szenvedett Jane Austen, a Büszkeség és balítélet szerzője, valamint J. F. Kennedy amerikai elnök is. A betegség a mellékvese csökkent...

Hüvelyszárazság termékeny korban...

A téma fontos, felmérések szerint a nők harmada, fele, tartósabban vagy időnként küzd a problémával.

Vesebetegségek korai felismerése: az...

Minden megbetegedés előzményekre vezethető vissza, ez így van a vesebetegségeknél is. Hazánkban minden tizedik lakos érintett valamely vesét érintő...

A vese betegségére utaló jelek

A vese betegségei kialakulhatnak önmagukban vagy rendszerbetegség részeként, szövődményeként. Magának a vesének az eltéréseit okozhatják a vesét...

Kérje ingyenes cikkértesítőnket!
Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.