Otthonszülés felelősséggel

szerző: Országh Kitti, újságíró - WEBBeteg
megjelent:

Világra jött az első újszülött március közepén, akinek születése immár szabályozott otthoni körülmények között, engedéllyel rendelkező szülészeti team beavatásával valósult meg.

Bár az otthonszülést igazgató kormányrendelet már egy éve hatályos, a tevékenység megkezdéséhez szükséges papírok és engedélyek beszerzése ugyanennyi időt igényelt. Utánajártunk hát, milyen körülmények szükségesek, ha a kismama úgy dönt, otthonában ad életet gyermekének.

Bottyán Emese szülésznő, perinatális szaktanácsadó, az Országos Bábaszövetség tagja elmagyarázta a WeBBetegnek, milyen körülményeket tisztázott a kormányrendelet: “már egy éve életbe lépett az a kormányrendelet, mely végre kellő részletességgel szabályozza az otthonszülés feltételeit. Addig is biztosított volt jogilag az otthonszülés, de szakmai vonatkozásokat nem tisztázták, a hivatalos szaksegítséget nem engedélyezték. Most mindkét oldal kritériumai világosak és rendezettek, egyértelműen tisztázva, kik azok a várandós nők, akik otthonszülésre bocsáthatók, melyek a folyamat tárgyi feltételei.

A rendeletet többször egyeztettük, s bár az Országos Bábaszövetség a rendelet nem minden pontjával ért száz százalékig egyet, kiindulásként jónak tartjuk, a végső szabályozást úgyis a gyakorlat alakítja ki majd. Neonatológus (újszülöttgyógyász) jelenléte a szülésnél vagy a kétéves szülőszobai gyakorlat követelményei - ezek január elsejével kikerültek a szabályozásból, így nagyban megkönnyítették az engedélyek kiváltását. A Független Bábák Szövetség kizárólag olyan bábákból áll, akik otthonszüléseknél segédkeznek. Az Országos Bábaszövetség tagjai ezzel szemben zömmel kórházban dolgozó szülésznők, az elnökségünk egyik tagja viszont kísér otthonszüléseket is. “- tisztázta a kompetenciákat a szülésznő.

Nincsenek kérelmek és újabb vizsgálatok

Érvek az otthonszülés mellett
Otthon vagy kórházban? A kérdés nagy vitákat vált ki. Nincs egyetértés az otthonszülés tervezetét kidolgozó Szülészeti és Nőgyógyászati Szakmai Kollégium valamint a szüléseket otthon vezető bábák között, de a kérdés megosztja a közvéleményt is. Érvek az otthonszülés mellett>>

A gyakorlatban is egyszerű az ügymenet: “ha a várandós édesanya az otthonszülést választotta, ugyanúgy kell járnia rendszeresen terhesgondozásra, akárcsak a többi kismamának. Majd felveszi a kapcsolatot azokkal a bábákkal, akik kísérnek otthonszüléseket, illetve -akárcsak a kórházban szülő kismamáknak-, meg kell jelennie pár vizsgálaton a terhesgondozás során, melyeken megállapítják, hogy sem bel-, sem nőgyógyászati ellenjavallata nincsen az intézeten kívül szülésnek. A bábák folyamatos életmódbeli, lelki tanácsadással támogatják az anyukát, akinek legkésőbb a harminchatodik hétig el kell döntenie, hogy hol kívánja világra hozni a gyermekét.

Ha az otthonát választja, akkor trimeszterenként ellenőrzést igényel, hogy nincsen -e bármilyen kizáró ok, ami ez ellen szólna, így például a várandósság első szakaszában nem lehet tudni, hogyan fekszik a baba. Tehát akadhatnak kizáró tényezők, ám ha mindent rendben találnak a vizsgálatok és ellenőrzések során, az orvosbábákkal való konzultációkon meg lehet kezdeni a felkészülést az otthonszülésre. Jól látható, hogy az otthonszülést megelőző előkészületek cseppet sem bürokratikusak, gördülékeny és egyértelmű az ügyintézés. Jelenleg egy kft. létezik, mely az otthonszülés körüli teendőket végzi, de folyamatban van több társulás engedélyének kiváltása is. Természetesen otthonszülés esetén számolni kell a fellépő költségekkel, kiadásokkal, mert a társadalombiztosítás egyelőre nem támogatja a születés ezen formáját, így szerződni kell az ezzel foglalkozó kft-vel. A kft. több szakembert is bevon a folyamatba, de a szülésnél már csak két szülésznő van jelen. A szülés után nem sokkal pedig egy gyermekorvos ellenőrzi az újszülött állapotát a helyszínen” - fejtette ki a kismamai teendőket Bottyán Emese.

Szakképzett bábák

Mint megtudtuk, a szülést vezényelő bábának is számos elvárásnak kell megfelelnie tevékenysége gyakorlásához: “a szülésnél segédkező bábának érvényes, felsőfokú szülésznői diploma vagy oklevél, szakmai kamarai tagság, nyilvántartási jelenlét, két évnél nem régebben elvégzett újszülött és felnőtt újraélesztő-tanfolyam, valamint felelősségbiztosítás szükséges a tevékenységéhez. A kismama részéről különösebb tárgyi felkészülést nem igényel az esemény, nem kell túlzásba vinni a lakás fertőtlenítését és a takarítást sem, egy átlagos otthon teljes mértékben megfelel a szülés követelményeinek, hiszen az újszülött világra hozatala sem steril folyamat.”

Nem várható “otthonszülési trend”

Megkérdeztük azt is, a szülésznő szerint mi az oka az otthonszülés iránti fokozott érdeklődésnek az utóbbi években: “ a média fordított az otthonszülésre nagyobb hangsúlyt, egyébként semmivel sem lett “divatosabb”, mint bármikor eddig. Továbbra is a várandós nők 1-3 százaléka választja a szülésnek ezen módját, ami megfelel a nemzetközi átlagnak is, de nem számítunk arra, hogy a szabályozással ugrásszerűen megnőne az otthonszülést választók aránya. Külföldön már léteznek ún. születési házak, ezeket a kórház területén hozzák létre, de azoktól függetlenül működnek, szükség esetén viszont karnyújtásnyira a segítség. Ezeket a születésházakat általában bábák vezetik, és a személyközpontú ellátás dominál bennük. Itt az a gyakorlat, hogy szülés után az asszonyok hazamennek. Itthon ugyan még nem léteznek ilyen intézetek, de lenne rá igény, nagyobb, mint az otthonszülésre. Az Országos Bábaszövetséggel abban bízunk, hogy a döntés hatására a szülészeti eljárás színvonala tovább nőhet, a társadalom és a szakma is belátja, hogy nem eretnekség az otthonszülés gondolata, létjogosultásága van az egészségügyben. Le szeretnénk számolni azzal a sztereotípiával, hogy aki otthon szül, az felelőtlen döntést hoz és veszélyezteti a gyermekét. Tudatosítanánk, hogy orvosilag megalapozott, felelősségteljes, szakemberek irányításával végzett folyamat ez, ami csupán választás kérdése.”

(WEBBeteg – Országh Kitti, újságíró)

Cikkajánló

Visszérpanaszok
Visszérpanaszok

Mikor forduljunk orvoshoz vele?

Náthát okozó vírusok
Náthát okozó vírusok

Vajon mitől folyik az orrom?

WEBBeteg - Lőrincz-Erdélyi Krisztina, pszichológus
WEBBeteg - Támogatott tartalom - Dr. Farkas Ágnes, szülész-nőgyógyász
WEBBeteg - Dr. Kiss György, szülész-nőgyógyász
WEBBeteg - Dr. Szimuly Bernadett, általános orvos
WEBBeteg - Dr. Szimuly Bernadett, általános orvos
WEBBeteg - Dr. Szimuly Bernadett, általános orvos
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.