A brokkoli jótékony hatású az artériákra

MTI
megjelent:

A londoni Imperial College kutatói úgy vélik, hogy megtalálták a magyarázatot arra, miként védi a szívet a brokkoli: a zöldségben található egyik vegyület mozgósítja a szervezet természetes védekező rendszerét, így óvja az artériákat a szívrohamhoz vezető lerakódásoktól.

A Brit Szívalapítvány által támogatott tanulmányban egereknek szulforafán nevű vegyületet adtak, amely megtalálható a brokkoliban és más káposztafélékben is. Megállapították, hogy a hatóanyag képes bekapcsolni egy védőfehérjét, amely egyébként inaktív az artériák lerakódásnak legjobban kitett szakaszain.

"Régóta tudjuk, hogy a zöldségfogyasztás jót tesz, ám meglepő módon a védőhatás molekuláris mechanizmusa ismeretlen maradt" - mondta el Paul Evans, az Imperial College-ban működő Nemzeti Szív- és Tüdőintézet munkatársa.

A kutatók szerint az erek nem mindenütt egyformán rakódnak el, a kanyarokban és elágazásokban - ahol lelassul a vér áramlása - nagyobb a szívrohamhoz vezető zsíros plakkok kialakulásának kockázata. Evans magyarázata szerint éppen ezeken az veszélyeztetettebb helyeken inaktív az Nrf2 jelű védőfehérje.

"Tanulmányunk megmutatta, hogy a szulforafán megvédheti ezeket a részeket azáltal, hogy bekapcsolja az Nrf2-t" - közölte Evans. A kutatásban nem brokkolit, hanem tisztított szulforafánt használtak, hamarosan azonban sor kerülhet a brokkolival végzett vizsgálatokra is, hogy összehasonlítsák a zöldség és a szer hatékonyságát.

(MTI)

Segítség

Orvos válaszol

orvos válaszol piktogram
Kardiológiai leletértelmezés 24h

Kardiológiai leletértelmezés 24h

Dr. Bodócsi Réka belgyógyász, kardiológus

Orvoskereső

orvoskereső piktogram
Dr. Dancs Tamás

Dr. Dancs Tamás

Kardiológus, Belgyógyász

Budapest

Cikkajánló