• Továbbra is sokat kockáztatnak a szívbetegek

        Szerző: MTI

        Az európai szívbetegek infarktus után vagy koszorúérműtétet, koszorúértágítást követően mind több gyógyszert szednek, de jelentős hányaduk továbbra sem hajlandó azokra az életmódi változtatásokra, melyek csökkenthetnék további szív- és érrendszeri kockázatukat.

        A szívgyógyászok Európában is igyekeznek a koszorúérbetegséget, a magas vérnyomással szoros kapcsolatban lévő agyi katasztrófákat megelőzni. A múlt század végén szervezték az EUROASPIRE programot, melyben először kilenc ország vett részt, közöttük Magyarország is. 

        Hirdetés

        Az EUROASPIRE eddig három, nagy vizsgálatban gyűjtött adatokat a szívbetegségek előfordulási gyakoriságáról, a kockázati tényezők helyzetéről és a betegek kezelési formáiról kontinensünkön. Az első vizsgálat 1995-96-ban történt, a következőt 2000-ben fejezték be, végül most a 2006-2007-ben végzett mérések eredeményeinek ismertetése jelent meg. Az egymást követő vizsgálatok egyik célja éppen az volt, hogy megmutassa az európai szívbetegek kockázati tényezőit és azt a remélt változást, ahogyan az elmúlt évek alatt ezeknek a rizikófaktoroknak a gyakorisága csökkent.

        Kevés az életmódváltoztató

        A most nyilvánosságra hozott adatokról David Wood és munkacsoportja úgy nyilatkozott, hogy "az eredmények kiábrándítóak". Miközben a szív- és érbetegségek kezelésére használt gyógyszerekből mind több fogy, a betegek életvitele nem javul megfelelően, sőt a kockázati tényezők előfordulása nem csökken értékelhetően, legfeljebb átalakul.

        A kutatók kiemelik, hogy a három vizsgálat között eltelt 12 évben a lezajlott infarktus vagy szívműtét, koszorúértágítás után továbbra is dohányzó betegek aránya lényegében nem változott. A szívbetegek 20 százaléka a betegség bekövetkezése után is tovább szívta a cigarettát az első vizsgálat időszakában, a második fölmérésnél ez 21 százalékra tovább nőtt, jelenleg pedig 18 százalék. 

        Magas a túlsúlyosak aránya

        A dohányzással kapcsolatos újabb rossz hír, hogy az 50 évesnél fiatalabb, cigarettázó hölgyek aránya tovább növekedett. Ami mind a hölgyek, mind az urak körében még kifejezettebben nőtt, az a súlytöbblet gyakorisága. Kövérnek az első vizsgálatkor az európai szívbetegek 25 százaléka minősült, ez az EUROASPIRE II vizsgálati alanyai körében 32,5 százalék volt, most pedig még riasztóbb a kövérség: 38 százalék.

        Cukorbetegség, magas vérnyomás

        A helyzet a többi kockázati tényező területén sem jobb. Az EUROASPIRE I. statisztikájában a vizsgáltak 17,4 százaléka volt cukorbeteg. A következő fölmérésben ez 20,1 százalékra növekedett, a cukorbetegek aránya most pedig még nagyobb mértékben fokozódott, elérve a 28 százalékot. Ám ahol a korszerű gyógyszeres kezelés az utóbbi években sokat fejlődött, nem ilyen rossz az arány. A magas vérnyomás előfordulása ezeknél a betegeknél 60 százalék körül volt 12 esztendővel ezelőtt és ugyanennyi ma is, - igaz, a betegcsoport sokkal több vérnyomáscsökkentő gyógyszert kap. 

        A munkacsoport az adatokat nyolc európai országban gyűjtötte: Cseh Köztársaság, Finnország, Franciaország, Hollandia, Magyarország, Németország, Olaszország, Szlovénia. Az európai szívbetegek között némi javulás csak a vérkoleszterin szintjének alakulásában volt észlelhető.

        Hétszeresére nőtt a koleszterincsökkentők forgalma

        A "rossz" koleszterin, az LDL-koleszterin értéke 1996-ban a betegek 94,5 százalékában volt kórosan emelkedett. Ez az érték a második tanulmány idején 76,7 százaléknak bizonyult. Most kóros vérkoleszterin szintet a betegek 46,2 százalékában mértek. Ez a csökkenés biztatónak tűnik. A kutatók viszont hangsúlyozzák, hogy ez aligha a kedvezőbb táplálkozás, életvitel eredménye mindez, hiszen tény az is, hogy az utóbbi 12 évben a koleszterincsökkentő gyógyszerek forgalma a hétszeresére növekedett.

        Norvég szakemberek, Mette Brekke és Björn Gjelsvik szerkesztőségi közleménye szerint az orvosoknak lényegesen több időt kellene fordítani arra, hogy elmagyarázzák betegeiknek: az egészségesebb életvitel elsajátítása létfontosságú! Ha sikerül ilyen, gyógyszerektől független, életmódi lépésekkel csökkenteni a kockázati tényezőket, a gyógyszerfogyasztás mérsékelhető, ezáltal nem csak a kezelési költség lesz kisebb, de a medicinák esetleges mellékhatása is ritkábban jelentkezhet.

        Az állam szerepe

        Mindebben fontos szerepe volna politikai döntéshozóknak is. Az egészséges ennivalók, zöldségek és gyümölcsök árának csökkentése, az ilyen élelmiszerek adójának eltörlése útján kedvezően befolyásolja a táplálkozást - ezt sok ország tapasztalatai igazolják. Szükség van kerékpárutak kiépítésére és általában a rendszeres testmozgás elősegítésére. Az állandóan ülő életmód helyett a naponta fél-egy órányi mozgás bármilyen formában hasznos.

        A 22 európai országban végzett fölmérés eredményeit a világ egyik legrégibb orvosi hetilapja, az angol Lancet közölte.

        (MTI)

        Módosítva: 2013.09.01 11:11, Megjelenés: 2013.09.01 11:11
      • Cikkajánló

        Online konzultáció

        Online konzultáció

        Támogatott tartalom

        Bíznak-e az emberek a telefonos vagy Skype-on keresztüli konzultációban? (x)

        Allergiás?

        Allergiás?

        Szponzorált tartalom

        Néhány egyszerű szabályt betartva csökkenthetjük a kellemetlen tüneteket. (x)

        Agyi érelmeszesedés

        Mi okozhat agyi érelmeszesedést? Milyen tényezők növelik a kialakulásának kockázatát? Milyen következményei lehetnek az agyi érelmeszesedésnek?

        COVID-19 - Miért jelent nagyobb kockázatot a szívbetegek körében?

        A pandémiát okozó koronavírus nemcsak tüdőgyulladást okoz, hanem hatással van a szív- és érrendszerre is. Emiatt magasabb a komplikációk aránya az idősebbeknél, cukorbetegeknél, magas vérnyomással küzdőknél.

        Figyelmeztető jelek: mikor gondoljon szívbetegségre cukorbetegként?

        Cukorbetegeknél a szívbetegség kialakulásának kockázata fokozott: a diabéteszben szenvedőknél 2-4-szer nagyobb a kockázata a szív- és érrendszeri megbetegedés miatti halálozásnak, mint a nem cukorbetegeknél.

        A szívfejlődési rendellenességekről

        A veleszületett szívfejlődési rendellenességek a relatíve gyakori fejlődési rendellenességek közé tartoznak. Az élveszületések körülbelül 1 százalékában fordulnak elő. Súlyosságukat, összetettségüket tekintve igen különbözőek lehetnek.

        Szívbetegség és sportolás

        A sport, a rendszeres mozgás nagyon fontos az egészséges életmód kialakításában, az egészséget megőrző-fejlesztő hatását szerencsére egyre többen ismerik fel.

        Diabétesz és szívbetegség

        Cukorbetegség esetén nagyobb a kockázata a szív- és érrendszeri szövődmények kialakulásának, ezért a diabéteszes betegeknek nagyobb hangsúlyt kell fektetniük a megelőzésre.

        Szívbaj kezelése az ideggyógyászaton?

        A szívbetegség a felnőttek fő haláloka szerte a világon, így hazánkban is. Nem véletlen hát, hogy naponta érkeznek hírek a kardiológia területéről a fogyasztott étel, gyógyszer, az életmód: a mozgás/fizikai aktivitás, a gének (a felsorolás még hosszan folytatható) szerepéről, arról, miként okozhatják vagy előzhetik meg a (szív)bajt. Ám azt eddig kevesen feltételezték, hogy a keringés egészségét vizsgálók és az idegtudományok képviselői közös kutatásba foghatnának.

        Egyre több a gyermekkori szívbetegség

        Az elhízott tinédzserek körében előforduló korai szívbetegségek száma is megugrott az elmúlt években, melynek kialakulásáért a gyermekkori magas vérnyomás okolható leginkább. A megelőzés sokkal könnyebb, mint a későbbi kezelés, illetve ha a baj bekövetkezik, a korai stádiumból könnyebb a gyógyulás.

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.