Mit jelent az űrszív?

Szerző: MTI

Ultrahanggal végzett vizsgálat bizonyította, hogy súlytalanság állapotában az emberi szív gömbölyűvé válik és ellustul, hiszen nem kell a nehézségi erővel szemben dolgoznia.

Az ilyen körülmények között végzett első tanulmány eredményeit az American Society of Echocardiography júliusi kongresszusán ismertették. Űrutazás után vagy a súlytalanság állapotában is sokféle vizsgálat történt már űrhajósokon, azonban a szív állapotáról, működésének jellemzőiről különleges adatokat adó ultrahang segítségével végzett echokardiográfiás méréseket az űrben még nem alkalmaztak.

A szívinfarktus tünetei

A szívinfarktus gyakran nem jár olyan drámai tünetekkel, mint ahogy azt a tévében vagy a moziban láthatjuk.
Sokaknál a szívinfarktus tünetei kevésbé kifejezettek, sőt vannak olyanok, akiknél egyáltalán nincsenek észlelhető tünetek!
A szívinfarktus tünetei>>

Az amerikai szívultrahang társaság idei tudományos találkozóján hangzott el először ilyen technikával végzett vizsgálatot bemutató előadás. James Thomas és munkacsoportja a Szív az űrben című ülésszakon ismertette érdekes adatait. Az echokardiográfia során a szívbe sugárzott ultrahang nyaláb a billentyűkről és a szívüregek faláról visszaverődő visszhangot teszi láthatóvá, mely mozgásában ábrázolja a szív különböző részeit. A Nemzetközi Űrállomáson járt hat űrhajósnál történt ilyen vizsgálat indulás előtt, EKG-felvétel és vérnyomásmérés mellett, és ezeket a méréseket az űrhajóban 30, majd 60 naponként ismételték.

A vizsgálatsorozat a visszaérkezés után a földi zárómérésekkel fejeződött be. A szív alakjának és erejének változása a súlytalanság állapotában két hét után már megfigyelhető volt. Az űrben a szív gömbölyűvé válik és az echokardiográfia arra utal, hogy a szívizom ereje csökken. Ezt a kutatók azzal magyarázzák, hogy a szívnek nem kell a nehézségi erőt folyamatosan leküzdenie.

Nem meglepő, hogy amikor visszatérnek a Földre, az űrhajóból kiszálló asztronauták olyan gyengék, hogy nem tudnak először járni sem. Az eddigi időhatárokon belül a gyengült szívműködés hamar helyreállt. Thomas és munkatársai most úgy folytatják a méréseket, hogy a jövőben tisztázzák: a terhelés csökkenése miatt hosszabb idő után a szívizom nem kezd-e elvékonyodni. A kutatók 13 újabb űrhajóson tervezik a vizsgálat folytatását. Arra is kíváncsiak, hogy rendszeres torna, testmozgás megakadályozhatja-e a szív alakjának és működésének súlytalanság okozta változását. Ez igen fontos kérdés, mivel a jövőben várható, hogy tartósan is élnek majd emberek az űrben.

(MTI)

Hozzászólások (0)

Cikkajánló

Szedhetik-e a szívbetegek az...

Az ACE-gátlók és az ARB-k (angiotenzinreceptor-blokkolók) általánosan alkalmazott gyógyszerek szívbetegeknél a vérnyomás csökkentésére és...

Ezek jelezhetik előre a...

Bizonyos pótütések vagy az alkalmanként jelentkező erős szívdobogás érzése előre vetítheti a pitvarfibrilláció kialakulását. Dr. Sztancsik...

Rendetlen szív - Idősebb korban sem...

Idősebbek gyakran természetesnek tekintik, ha be-bedobban, kihagy a szívverésük vagy mellkasi fájdalmat tapasztalnak. Holott Dr. Sztancsik Ilona, a Budai...

A szívbillentyűk leggyakoribb...

A szívben levő billentyűk a szelepekhez hasonlóan működnek - egy irányba terelik a vért, bezáródva megakadályozzák annak visszafelé áramlását.

A szívnagyobbodás

A szívnagyobbodás diagnózissal a páciens gyakran a mellkasi röntgenfelvétel leletét olvasva találkozik először. A mellkasröntgen vizsgálata során...

Ön tudja, hogy hány éves a szíve?...

Ha valaki dohányzik, magas a vérnyomása és a koleszterinszintje, jelentős esélye van annak, hogy a szíve öregebb, mint a valós életkora. Dr. Vaskó...

Kérje ingyenes cikkértesítőnket!
Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.