Függőséghez vezethet a szolárium túlzásba vitt használata

MTI
megjelent:

A kábítószerfüggéshez hasonló kötődés alakulhat ki a szoláriumhasználatot túlzásba vivők esetében, akik - ha nem kapják meg szokásos ultraibolya-sugáradagjukat - elvonási tüneteket is tapasztalhatnak.

A legkorszerűbb ideggyógyászati vizsgáló eszközök tanúsága szerint a beltéri napozás közben azok az agyi területek kerülnek fokozott aktivitásba, melyek a kábítószerek hatására reagálnak.

Az ultraibolya-sugárzás öregíti a bőrt, sőt jelentős kockázata a bőr rosszindulatú daganatos betegsége, ennek ellenére a szoláriumszalonok száma folyamatosan növekszik - írta tudományos dolgozatának összefoglalásában Byron Adinoff. A tanulmányt a kábítószerekkel foglalkozó legismertebb szakfolyóirat, az Addiction Biology közölte.

A Dallasban dolgozó kutatócsoport nem egyszerűen azt vizsgálta, hogyan barnul szépen, egyenletesen a vizsgálatban résztvevő négy nő és három férfi, hanem a legkorszerűbb technikával mérte az agy különböző területeinek véráramlását is.

Ahogyan a kábítószerfüggő vagy alkoholista

Az ideggyógyászok már sok vizsgálatban kimutatták, hogy az agyszövet bizonyos területei "önjutalmazók". Bizonyos kielégülés esetén ezeknek az agyterületeknek a véráramlása fokozódik.

A módszer különösen a szenvedélyes függőség jelzésére alkalmas: ezek a területek aktiválódnak, ha az alkoholista italhoz jut, vagy a kábítószerfüggő drogot vesz magához.

A vizsgálatban az átlagosan 31 éves, legalább tíz éve szoláriumozó önkéntesek, akik ismételten megérkeztek a mérésre, részletes kérdőívet is kitöltöttek arról, mennyire szeretnének akkor éppen napozni, és mikor vágynak még további ultraibolya-sugárra.

A résztvevők agyi örömközpontjai az ultraibolya-sugárzás közben igen erős aktivitást jeleztek. A kutatók olyan semleges fénysugárzással is megismételték a mérést: a vizsgált személyek ezt megérezték, annak ellenére, hogy szemmel nem volt látható a különbség.

Az önkéntesek nem vágytak további szoláriumozásra, miután valódi UV-fényt kaptak, nem így az álnapfény után.

Barnulás szoláriumban

A szolárium UVA tartományban sugároz, ami ugyanúgy károsítja a bőr mélyebb rétegeit, azok idő előtti öregedését és szárazságát okozva, mint a napból jövő ultraibolya sugárzás hasonló tartománya. A szoláriumozás egyéb veszélyeket is rejt magában: kötőhártyagyulladás alakulhat ki, a higiéniai előírások betartásának mellőzése következtében pedig akár különböző fertőző betegségekkel is gazdagodhatunk (ez bármilyen fertőzés lehet, legnagyobb esélye mégis a bőrfertőzéseknek van, mint például a bőrgomba).

(MTI)

Cikkajánló

Visszérpanaszok
Visszérpanaszok

Mikor forduljunk orvoshoz vele?

Náthát okozó vírusok
Náthát okozó vírusok

Vajon mitől folyik az orrom?

WEBBeteg - Dr. Kőműves Anikó, szakgyógyszerész, orvos- és egészségtudományi szakfordító
WEBBeteg - Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta szakorvos
WEBBeteg - Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta
WEBBeteg - Takács Patrícia, addiktológiai konzultáns és szociológus
WEBBeteg - Dr. Kónya Judit, családorvos
WEBBeteg - Tóth András, újságíró
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.