Mégsem használ a nikotinrágó

Szerző: MTI

Nem használ a dohányosoknak, ha cigarettázásukat nikotintartalmú rágógumi segítségével próbálják meg csökkenteni - erre a következtetésre jutott egy svájci kutatócsapat.

Jean-François Etter és csapata a genfi egyetemen azt próbálták meg kideríteni, hogy mennyiben segíti a nikotinrágó a dohányzás abbahagyására való felkészülést.

Feltételezések szerint a nikotinpótlás lehetővé teszi, hogy az érintettek lassan mérsékeljék cigarettaadagjukat, ami aztán megkönnyítheti a végleges leszokást.

Részben visszafordítható

Érdemes tudni, hogy a dohányzás évekkel, évtizedekkel megrövidítheti az életet, de a dohányzás abbahagyásával a panaszok enyhülése, sőt az életkilátások javulása érhető el.
Mit tartalmaz egy cigaretta?

Etter elmondása szerint több tanulmány is alátámasztotta, hogy a nikotintapasz valóban segíthet a leszokásban. A rágógumira vonatkozóan azonban csak egy régebbi vizsgálat létezett, amely viszont nem tudott kimutatni ilyen hatást - írta a Neue Zürcher Zeitung internetes kiadása (www.nzz.ch).

A svájci kutatócsapat 314 leszokni vágyót két csoportra osztott. Az egyik csoport tagjai négy héttel a cigaretta végleges letételéül választott időpont előtt rágógumit kaptak. Cigarettafogyasztásukat lépésenként felezniük kellett. A többiek viszont csak az utolsó cigaretta napján kapták meg a rágókat.

A két csoport sikerességi rátája egy év után szinte teljesen megegyezett - tártál fel a kutatók az Archives of Internal Medicine című szaklapban. A rágógumival korán ellátott csoport 20,8 százaléka, a kontrollcsoportnál pedig 19,4 százalék tartott ki.

Nem vezetett sikerre a nikotintartalmú rágó

A kutatókat meglepte, hogy a nikotinrágó alkalmazása nem vezetett több sikerre. Úgy vélik, hogy a tapasz eltérő hatásmechanizmusa lehet a magyarázat a két módszer eredményessége közti különbségre.

Fagerström nikotinfüggőségi teszt

Töltse ki Nikotinfüggőségi tesztünket!

Érdekes módon a genfi kísérletben épp azoknak sikerült hosszú távon leszokniuk, akik egyik napról a másikra tették le a cigarettát. Ennek pszichológiai háttere lehet - véli Etter. Az ugyanis, aki hirtelen hagyja abba a dohányzást, valószínűleg szilárdan elhatározza, hogy többé nem dohányzik.

Ha azonban napról napra csökkenti egy dohányos az adagját, könnyen megeshet, hogy úgy gondolja: egy-két szálat azért még megengedhet magának - így pedig könnyebb a visszaesés.

A szakértő mindenesetre azt tanácsolja a dohányzásról leszokni vágyóknak, hogy folyamodjanak segítségért. A nikotinpótló készítmények alkalmazása pszichológiai tanácsadással ötvözve hatásosabb, mint a magányos harc.

Ezt a kísérletben részt vevők egy ötödének sikeressége is alátámasztja. Etter szerint ugyanis kezelés és segítség nélkül csak minden huszadik dohányosnak sikerül egy éven át cigaretta nélkül meglenni.

(MTI)

Hozzászólások (1)

Cikkajánló

Keringési zavarok Keringési zavarok

Hogyan kezelhetőek? Mit tehet a megelőzésük érdekében?

Várandósság és ajakherpesz Várandósság és ajakherpesz

Védje meg ajkait a herpesztől a terhesség alatt is! (x)

Alkoholfüggőséggel küzd a...

Szokás azt mondani, hogy Magyarország az egymillió alkoholista országa. Az adatokat látva nem is túlzás ezt állítani. Jelenleg az egy főre jutó...

Partidroghasználat és...

A COVID-pandémia társadalmi távolságtartási irányelveinek köszönhetően a világjárvány első évében csökkent a partidrogok használata. Ahogy...

Élet a COPD-vel - Hogyan tegyük le a...

A krónikus obstruktív tüdőbetegségben szenvedő betegek körében 90 százalék azoknak az aránya, akik a betegség diagnosztizálásakor dohányoztak...

10 tipp a dohányzásról való...

Abbahagyom a dohányzást - bizonyára sokaknak ismerősen hangzik ez a fogadkozás. Cikkünkben olvashat néhány tanácsot, melyek megkönnyítik búcsúját...

Leszokás a dohányzásról - Milyen...

A cigarettázás szenvedélybetegség. Vannak helyzetek, amikor a dohányzás, illetve annak hiánya kellemetlen lehet a dohányos számára, és az is...

Dohányzás: módszerek a leszokáshoz...

A dohányosok nagy része annak tudatában is tovább dohányzik, hogy tisztában van annak veszélyeivel. Ennek legfőbb oka, hogy a dohányzás az egyik...

Dohányzás - A leszokás módszerei

A dohányosok - akár hiszik, akár nem - nikotinfüggőségben szenvednek. A cigarettázás során felszabaduló káros anyagok számos betegség...

Az éneklés a légúti, a COPD-s...

Az asztma és a belégzést durván nehezítő egy másik betegség - a magyarul csak nehézkes fordításban emlegetett kór: a krónikus obstruktív...

Kérje ingyenes cikkértesítőnket!
Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.