A stroke és a szívbetegségek ellen is jó a csokoládé

MTI
megjelent: 2010.04.01.

Napi egy szeletnyi csokoládé elfogyasztása már 39 százalékkal csökkenti a szívbetegségek, valamint a stroke előfordulásának kockázatát - számol be eredményéről egy német orvosi kutatás.

A vizsgálatot vezető Brian Buijsse szerint a legnagyobb hatást napi 50 gramm csokoládéval érhetjük el. A Buijsse által irányított kutatócsoport nyolc éven át csaknem 30 ezer ember életmódját tanulmányozta Németországban a 35 és 65 év közötti korosztályból, mielőtt erre a felismerésre jutott.

A kutatók megfigyelése szerint már egy kis kocka csoki is hasznos lehet. Ha azonban 6 grammal növelték az adagot, az 10 ezer főre vetítve 85-tel kevesebb szívrohamot és agyi katasztrófát eredményezett. Egészségünk megóvására a legjobb a 70 százalék kakaót tartalmazó étcsokoládé.

"A kakaó ígéretes egészségügyi hatásai könnyen a csokoládé habzsolására csábíthatnak, de ügyelnünk kell arra, hogy csak egészséges és kiegyensúlyozott étrend részeként együnk az édességből.

A csokoládé titka: flavonok

A csokoládé kis mennyiségben hozzájárulhat a szívbetegségek megelőzéséhez, de csak abban az esetben, ha felváltja a többi kalóriadús élelmiszert, például a rágcsálnivalókat azért, hogy testsúlyunk stabil maradjon" - idézte a táplálkozástudományi szakembert a sify.com indiai hírportál.

A tudósok hangsúlyozzák, hogy 100 gramm csokoládé átlagosan 500 kalóriát tartalmaz, vagyis az édesség mértéktelen fogyasztása túlsúlyhoz, az pedig magas vérnyomáshoz és szívbetegségekhez vezethet.

A csokoládé jótékony hatásának titka a kakaóbabban lévő flavonokban rejlik, amelyekről feltételezik, hogy növelik a vér nitrogén-oxid szintjét, és javítják a véredények működését.

A tudósok emiatt úgy találták, hogy magasabb antidioxáns- és kakaótartalma miatt az étcsokoládé hasznosabb, mint a tej- vagy a fehércsokoládé - közölte a kutatás eredményéről szintén beszámoló The Daily Telegraph című brit újság internetes kiadásában.

(MTI)

Hozzászólások (0)

Cikkajánló

12 figyelmeztető szívtünet 12 figyelmeztető szívtünet

Milyen esetekben jobb orvosi segítséget, véleményt kérni?

A COVID-19 és a szív A COVID-19 és a szív

Milyen formákban jelentkezhetnek a koronavírus-fertőzés szövődményei?

Mit tehet, ha hozzátartozója pszichés panaszokkal küzd stroke után?

Az elmúlt években csökkent hazánkban az agyi érbetegségek okozta elhalálozás. Ennek ellenére még mindig a három leggyakoribb halálok között...

Ezek a kontrollvizsgálatok szükségesek stroke után

Megfelelő orvosi felügyelet és gyógyszeres kezelés mellett az agyi keringészavar ismétlődésének esélye 80-90 százalékkal is csökkenthető.

Mi mindenre hajlamosít a magas koleszterinszint?

A magas koleszterinszint nagy rizikót jelent a szív- és érrendszeri megbetegedések szempontjából, és számos más társbetegség állapotát is...

A csokoládé: hasznos vagy káros?

Tejcsokoládé, keserű csokoládé, fehér csokoládé, töltött vagy töltetlen: a csokoládé ma már számos változatban kapható. Gyerekek, felnőttek...

Hajlamos Ön a stroke-ra? A stroke rizikófaktorai

Számos tényező növeli a stroke kockázatát, melyek egyébként a szívinfarktusnak is rizikófaktorai. A stroke kockázata egészséges életmóddal...

Milyen tényezők növelik a stroke kockázatát?

Egészséges életmóddal a stroke kockázata csökkenthető. Mindemellett vannak bizonyos rizikófaktorok, amelyeket kerülni, illetve mihamarabb kezeltetni...

Stroke-rehabilitáció - A diéta szerepe a felépülésben

Bizonyítékokkal alátámasztott tény, hogy az emberek maguk is képesek csökkenteni a stroke, a szívinfarktus vagy a szellemi leépülés kockázatát...

A vaszkuláris demencia

Vaszkuláris (éreredetű) demenciáról beszélünk minden olyan esetben, amikor a tünetek az agyi vérellátás bármilyen okból (érelzáródás, súlyos...

Kérje ingyenes cikkértesítőnket!
Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.