A csokoládéfogyasztás csökkentheti a stroke kockázatát

MTI
megjelent: 2010.02.13.

A csokoládéban lévő kakaó sok flavoidot tartalmaz, amely a kutatók szerint gátolja a véralvadékok kialakulását.

Újabb tanulmányok igazolták, hogy a csokoládé jótékony hatással van az érrendszerre, és rendszeres fogyasztása csökkenti a szélütés kockázatát. Egy felmérés viszont ellenkező eredménnyel járt.

A stroke rizikófaktorairól

Számos tényező növeli a stroke kockázatát, melyek egyébként a szívinfarktusnak is rizikófaktorai. A stroke kockázata egészséges életmóddal nagy mértékben csökkenthető. Ön hajlamos stroke-ra?>>

A kanadai Hamiltonban lévő McMaster Egyetem tudósai három kutatás eredményeit elemezték.

Az első, 44 ezer személy részvételével zajló felmérésből kiderült, hogy hetente egy adag csokoládé elfogyasztása 22 százalékkal csökkenti a szélütés kialakulásának kockázatát.

A második tanulmány során ezerkétszáz személyt vizsgáltak, és megállapították, hogy heti ötven gramm csokoládé a felére csökkenti az agyi infarktus rizikóját.

A harmadik vizsgálat viszont az édesség egyetlen védő funkcióját sem támasztotta alá.

Sarah Sahib kutató véleménye szerint elsősorban azt kellene tüzetesebben elemezni, hogy valóban a csokoládé csökkenti-e a szélütés kockázatát, vagy pedig az eleve egészségesebb emberek fogyasztanak inkább több édességet.

A tudósok áprilisban egy neurológuskonferencián ismertetik eredményeiket Torontóban.

(MTI)

Hozzászólások (0)

Cikkajánló

12 figyelmeztető szívtünet 12 figyelmeztető szívtünet

Milyen esetekben jobb orvosi segítséget, véleményt kérni?

A COVID-19 és a szív A COVID-19 és a szív

Milyen formákban jelentkezhetnek a koronavírus-fertőzés szövődményei?

Mit tehet, ha hozzátartozója pszichés panaszokkal küzd stroke után?

Az elmúlt években csökkent hazánkban az agyi érbetegségek okozta elhalálozás. Ennek ellenére még mindig a három leggyakoribb halálok között...

Ezek a kontrollvizsgálatok szükségesek stroke után

Megfelelő orvosi felügyelet és gyógyszeres kezelés mellett az agyi keringészavar ismétlődésének esélye 80-90 százalékkal is csökkenthető.

Mi mindenre hajlamosít a magas koleszterinszint?

A magas koleszterinszint nagy rizikót jelent a szív- és érrendszeri megbetegedések szempontjából, és számos más társbetegség állapotát is...

A csokoládé: hasznos vagy káros?

Tejcsokoládé, keserű csokoládé, fehér csokoládé, töltött vagy töltetlen: a csokoládé ma már számos változatban kapható. Gyerekek, felnőttek...

Hajlamos Ön a stroke-ra? A stroke rizikófaktorai

Számos tényező növeli a stroke kockázatát, melyek egyébként a szívinfarktusnak is rizikófaktorai. A stroke kockázata egészséges életmóddal...

Milyen tényezők növelik a stroke kockázatát?

Egészséges életmóddal a stroke kockázata csökkenthető. Mindemellett vannak bizonyos rizikófaktorok, amelyeket kerülni, illetve mihamarabb kezeltetni...

Stroke-rehabilitáció - A diéta szerepe a felépülésben

Bizonyítékokkal alátámasztott tény, hogy az emberek maguk is képesek csökkenteni a stroke, a szívinfarktus vagy a szellemi leépülés kockázatát...

A vaszkuláris demencia

Vaszkuláris (éreredetű) demenciáról beszélünk minden olyan esetben, amikor a tünetek az agyi vérellátás bármilyen okból (érelzáródás, súlyos...

Kérje ingyenes cikkértesítőnket!
Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.