Kiderült, mennyit ér egy paralimpiai aranyérem

szerző: Tóth András, újságíró - WEBBeteg
megjelent:

23 millió forintot kap a londoni játékok aranyérmes parasportolója – ez derült ki a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) keddi sajtótájékoztatóján. Három dobogós hellyel ketten is büszkélkedhetnek: Krajnyák Zsuzsanna és Sors Tamás, ők kapják a legtöbb pénzt.

A 33 fős magyar csapat 2 arannyal, 6 ezüsttel és 6 bronzzal zárta londoni szereplését. Sors Tamás, úszásban mindegyik éremből szerzett egyet-egyet, és szintén három éremmel zárt Krajnyák Zsuzsanna is, bár ő két ezüst, egy bronz tulajdonosa.

Két-két ezüst éremmel érkezett haza Dani Gyöngyi vívó és Tóth Tamás úszó, akik nem mindennapi teljesítményükről is nyilatkoztak a WEBBetegnek.

Dani Gyöngyi éremMi, mennyi?

Az arany 23, az ezüst 18, a bronz pedig 14 milliót ér, egészen a 8. helyezésig kapnak pénzt a sportolók - jelentette be a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnöke. Gömöri Zsolt hangsúlyozta: az elsődleges cél az volt, hogy a jutalmak összege ne legyen kevesebb a 2008-as, pekingi paralimpia díjazásánál, amikor az aranyért 20 millió járt.

A paralimpikonon díjazása egy kormánydöntésen múlik. A MPB javaslatát továbbítja a Magyar Olimpiai Bizottságnak, onnan juttatják el az előterjesztést a sportért felelős államtitkárságnak, majd a kormány elé kerül.

Az épek jutalma

A londoni ötkarikás játékon érmet szerzett olimpikonok az aranyéremért 35 millió forintot, a második helyért 25, a bronzért pedig 20 millió forintot kapnak. A negyedik helyezettek 15, az ötödikek 10 millió forinttal lehetnek gazdagabbak. A hatodik helyezettek 8, a hetedikek 4, a nyolcadikak pedig 2 millió forintos jutalomban részesülnek. (MTI)

Nem ez az elsődleges cél

Igaly Diána sportlövő 2004-ben, Athénban nyert aranyérmet. „Három nap után esett le, hogy pénzt is kapok az érem mellé, elfeledtem az ünneplés mámorában, hogy 10 millió forint üti a markomat” – emlékszik vissza a sportoló, aki úgy véli: egy pluszt ad a pénzjutalom, de nem ez az elsődleges cél. Ott lebeg az ember előtt, hogy akkora összeget kaphat egy éremét, amelyet még soha nem látott. A pénzt a legtöbb sportoló visszaforgatja a sportágba, egy családos ember pedig tudja hová tenni, lakásra, autóra költi, a tartozásait fizeti vissza. „Ismerek olyan sportlövőt, aki csak a pénzért versenyzett, nem is lett belőle sikeres sportember” – teszi hozzá Dia, aki most kezdi el az őszi pihenést.

Szilágyi Áron olimpiai aranyérmes vívó nem agyalt azon a felkészülés és a verseny alatt, hogy mennyit fog érni az aranyérem. „Tudat alatt azért volt bennem egy kis szorongás, hogy mivel jár az első hely” – mesélte a sportoló, aki 35 millió forintot kap, és a tervek szerint egy lakást vásárol a pénz egy részéből. Úgy véli, motiváló tényező is lehet az összeg számszerűsítése, de teherré is válhat. Egy biztos, nem szabad, hogy befolyásolja a szereplést.

A felkészülést is támogatni kell

Gömöri Zsolt, a MPB elnöke elmondta: elfogadjuk és tudomásul vesszük azt a tényt, hogy az olimpia a világ legnagyobb sporteseménye, annak jutalmazása egy iránytű lehet, de a mi életünkben nem ez a meghatározó. Más sporteseményhez tartozunk, annak elismerése differenciált lehet a kormányzat döntése alapján. Az elnök közölte: nálunk elsősorban nem a díjazásban, hanem a felkészülésben lenne szükség anyagi támogatásra. Az a célunk, hogy a következő 4 évben hasonló támogatást kapjunk az olimpikonokéhoz. Szomorú tény, hogy a Gerevich-ösztöndíj 8 évvel ezelőtti árfolyamon mozog, átlagosan 27 ezer forint havonta. Szeretnénk ezt olyan szintre felhozni, hogy a sportolók gondtalanul tudjanak mindennapi feladataikra koncentrálni. Elkezdődött egy párbeszéd, a nyitottság megvan, tapasztaljuk a fogadókészséget az állami sportvezetők részéről.

"Nagy örömmel vennénk, ha mondjuk Gyurta Dániel ösztöndíjának a felével azonos összeget kapna Sors Tamás, Tóth Tamás vagy Krajnyák Zsuzsa" - jegyezte meg Gömöri Zsolt.

(WEBBeteg-Fortin László)

Nem tudták előre

Borkai Zsolt, a MOB elnöke korábban elmondta: azért nem döntöttek a pontos összegekről az ötkarikás játékok előtt, hogy megóvják a versenyzőket a tehertől.

Fejes Enikő sportpszichológus ezzel kapcsolatban elmondta, negatív módon befolyásolhatja a sportolók teljesítményét a várható pénzjutalom pontos összegének tudata, az ezzel való foglalkozás, hiszen ha a felkészülés során ott lebegnének a szemük előtt a milliók, elvonhatja a figyelmüket a felkészülésről, kevésbé tudnának koncentrálni az eredetileg kitűzött céljukra.

„Gondolatban” elkölthetik, belegondolhatnak abba, hogy milyen módon változik meg az életük, életmódjuk. Különösen a szerényebb anyagi körülményekkel rendelkező sportolóknál még inkább teher lehet annak a tudata, hogy mennyi pénzt nyerhetnek, hiszen azt érezhetik, hogy „mindenképpen” jó teljesítményt kell nyújtaniuk, ezzel biztosíthatják a jövőjüket. Sok magyar sportoló életében valóban jelentős változást hoz a milliós pénzjutalom – teszi hozzá a szakember.

(WEBBeteg -Tóth András)

Az érmesek listája

Aranyérem: Sors Tamás-100 m pillangó, Pálos Péter-asztalitenisz

Ezüstérem: Sors Tamás-400 m gyors, Dani Gyöngyi-tőr, Tóth Tamás-50 m gyors és 100 m gyors, Krajnyák Zsuzsa-párbajtőr, Dani Gyöngyi, Juhász Veronika, Krajnyák Zsuzsa-párbajtőrcsapat

Bronzérem: Szabó Nikolett-cselgáncs, Krajnyák Zsuzsa-tőr, Osváth Richárd-tőr, Biacsi Ilona-1500 m síkfutás, Vereczkei Zsolt - 50 m hát, Sors Tamás-100 m gyors

Cikkajánló

Fogantatás előtt
Fogantatás előtt

Életmódváltásra is szükség lehet.

Hát- és derékfájás
Hát- és derékfájás

Mire utalhat, ha reggel tapasztalja?

WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
WEBBeteg - Dr. Horváth Balázs, általános orvos
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.