Gyorsabban, erősebben, doppingolva

szerző: Kósa-Boda Veronika, újságíró - WEBBeteg
megjelent:

Az egész karrierje, s vele együtt az egész élete derékba törik annak a sportolónak, akit doppingoláson, vagyis illegális szerekkel való teljesítménynövelésen fognak. Mégis minden évben újra és újra többen is megpróbálják az izmok és ész harca helyett szteroidok és hormonok segítségével legyőzni a másikat. Léteznek olyan szerek is, amiket nem mutat ki egyetlen teszt sem.

Az Olimpia nem az erő versenye lenne, hanem a doppingszereké, a doppingszereket gyártó laboratóriumoké? Az évről-évre lebukó sportolók egyre nagyobb száma azt mutatja, hogy így lehet: sokan már meg sem próbálkoznak tisztán legyőzni a másikat. De mit csinál eközben a másik, aki nem bukott le? Valóban azért nem akadt fenn a teszteken, mert nem doppingolt? A szakember szerint csak elvétve találni olyan sportolót, aki nem nyúlt szerekhez. Nem csoda hát, hogy a londoni lesz – az ígéretek szerint – minden idők legellenőrzöttebb olimpiája.

Minden doppingszernek minősül, ami a listán szerepel. Van, ami a vérből, mások pedig a vizeletből mutathatóak ki. Ezért van jelentősége a vízhajtóknak is, amik vélhetően arra szolgálnak, hogy az adott szer minél hamarabb kiürüljön a szervezetből, úgynevezett fedőszerek - szögezte le dr. Bakanek György sportorvos.

Több módszer létezik

Sport - Tisztán vagy doppinggal?

Csaknem mindenki a kidolgozott, izmoktól duzzadó testet óhajtja magának. De néha a sport nem csak az egészségről szól, mert a minél hamarabb elérhető izmos test végett doppingszerekhez is nyúlnak. A legnagyobb baj akkor van, ha illegális forrásokból beszerzett gyógyszereket szednek a fiatalok, hiszen akkor még a hatóanyagban sem lehetnek biztosak. A különböző doppingszerek hatásai és veszélyei
  • Az EPO (eritropoietin) egy hormon, a fehérje-típusú hormonok közül pedig napjainkban az egyik legelterjedtebb tiltott doppinganyag. Maga a szer nem mutatható ki, hiszen amúgy is jelen van a szervezetben (a vesében termelődő vérképző hormon, a több vörösvérsejttel a vér több oxigént szállít, így növekszik a teljesítmény) – megemelkedett szintjéről azonban a hemoglobin és a hematokrit árulkodhat. – Régebben vérátömlesztéssel, vagy a sportoló vérének lefagyasztásával majd visszajuttatásával érték el a „vérdopping” hatást. Jelentősen növeli az állóképességet. Amennyiben egy sportoló megbukik vele a teszten, két évre is eltilthatják. A második alkalommal akár örökre is – mondta Bakanek György.
  • Az efedrin ún. szimpatomimetikus amin, ami nagy adagban izgatja a központi idegrendszert, emelkedett vérnyomást, fejfájást, rendszertelen szívverést, nyugtalanságot okozhat. Az efedrin és hasonló vegyületek megtalálhatók egyes meghűlés elleni szerekben, lázcsillapítókban is. – A keringési paramétereket javítja. Használatáért fél-két év eltiltás jár – magyarázta a sportorvos.
  • Az emberi növekedési hormon 30 éves kor után magától csökkenni kezd a szervezetben. Hiányában a regeneráció lassul, az izmok gyengülnek, a koleszterinszint felmegy, a látás romlik, a zsírlerakódás erősödik. A normális szint fölé emelve viszont épp az ellenkezőjét éri el.
  • Anabolikus szteroidok alapja a férfi nemi hormon, növelik a vázizomzat tömegét, és csökkentik a zsír mennyiségét a szervezetben, gyorsítják az izomszövet képződését. Bár az NDK-s úszónők kapcsán szinte az összes mellékhatásukat (elférfiasodás, meddőség, heresorvadás, szívizom degeneráció, csontritkulás, stb) ismeri a világ, ma is ez az egyik legnépszerűbb doppingszer, főként az erősportágakban, mint például a súlyemelés, súlylökés vagy kalapácsvetés. Használatáért 2 év eltiltás jár.
  • Az ún. „dizájner szteriodok”, ugyanazt a hatást váltják ki, mint az anabolikus szteroidok, ám ezeket egyénileg, a sportolóra szabva állítják elő. Ára kb 150 ezer dollár (30 millió forint). A legújabb doppingszerek közé tartoznak, kimutatni lehetetlen őket, hiszen olyan összetevőket tartalmaznak, amelyek nem szerepelnek a WADA antidopping világszervezet listáján.

Súlyos teher a doppingteszt

Doppingtesztet 1968 óta végeznek az olimpiákon. A sportolóknak bármilyen helyzetben, mindig rendelkezésre kell állniuk, a doppingellenőrök ugyanis bármikor, bejelentés nélkül kérhetik minta adását. Amíg a sportoló nem tud mintát adni, az ellenőr mindenhova követi. – Mintavételkor aztán az ellenőr akár meztelenre is vetkőztetheti a sportolót, a vizeletgyűjtő poharat pedig állandóan látnia kell. A sportoló a poharat csak egy kezével foghatja, a testéhez nem érhet, a másik kezét pedig még a testétől is el kell tartania – mondta dr. Bakanek György, hozzátéve: minden esetben kétfelé öntik a mintát: A és B jelű üvegbe.

A mintát eztán számozzák, s lezárt edényben a laboratóriumba szállítják. Ha a sportoló nem elégedett az eredménnyel, kérheti a B-minta ellenőrzését, melynek felbontásánál már maga is jelen lehet.

Már az ókorban is doppingoltak

Az ókori olimpiákon a görög sportolók is fogyasztottak teljesítményfokozó növényeket, állatok vérét itták, a babona szerint ugyanis így az erős állat vére beléjük költözik.

  • A legerősebb görög atléta, a krotóni Milón, a birkózás ünnepelt bajnoka fehérjeigényét nagy mennyiségű borjúhús elfogyasztásával biztosította, napi 9-15 kg húst fogyasztott.
  • A skandináv harcosok légyölő galócából készült szerrel doppingoltak.
  • Az ázsiaiak egyébként még ma is isszák a teknősbéka vérét.
  • A dél-amerikai indiánok egy ottani gombából készült kivonat hatására több napon át tudnak egyfolytában futni.
  • Afrikában a kokacserje levele,
  • Délkelet-Ázsiában a bétel még ma is mindennapos élénkítő szer.

A modern kori doppingolás egyidős a fecskendő feltalálásával, amikor elkezdtek szintetizálni különböző szereket. Elterjedése a televízió megjelenéséhez köthető: a reklámipar hamar felfedezte a sportban rejlő reklámlehetőségeket, a pénz addig soha nem látott mértékben áramlott a versenysportba. Versenyt nyerni már nem csak dicsőség, hanem igazi üzlet is. Először a stimulánsok, a koffein, a kokain és az alkohol terjedtek el a sportolók között a 19. században.

(WEBBeteg - Kósa-Boda Veronika, újságíró)

Cikkajánló

Alacsony vagyok
Alacsony vagyok

Ha ez zavar, alkalmazható növekedési hormon?

Magas trigliceridszint?
Magas trigliceridszint?

Hogyan csökkenthető étkezéssel?

WEBBeteg - Feövenyessy Krisztina mozgásterapeuta, okl. rehabilitációs szakember, a Feövenyessy Medical Fitness Akadémia vezetője
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
WEBBeteg - Dr. Kónya Judit, családorvos
WEBBeteg - Dr. Fáklya Mónika, gyermekgyógyász, endokrinológus
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.