Tényleg mindenről a szüleink tehetnek?

A pszichológiát népszerűsítő cikkek többségében gyakran olvashatjuk, hogy sok felnőttkori probléma hátterében a szüleink és a gyerekkorunk áll. De vajon lehetnek olyan helyzetek, amikor a szülő csak "bűnbak" és valójában inkább érdemes mély önismeretet tartani?

A szüleink és köztünk lévő konfliktusok feldolgozásáról, mi is írtunk korábban. Ahogyan arról is, hogy milyen bonyolulttá teheti a halál az ilyenfajta fel nem dolgozott konfliktusokat. Sok olyan eset van, ahol tudatosan vagy tudattalanul, a szülő nagyon csúnyán bánt a gyermekével. De mi a helyzet, ha a sérelmeink nem, vagy nem teljesen jogosak? Mi a helyzet, ha valójában a rossz kapcsolatért esetleg mi is felelősek vagyunk?

A kötődés fontossága vitathatatlan

Természetesen nem minden humbug, amiről a tudósok írnak. A kötődés létező fogalom, ami már az állatvilágban is megjelenik, hiszen a legtöbb állatkölyök, szemben az emberekkel, képes a helyváltoztatásra, azaz követni tudja az anyját. Az ember csecsemő jóval kiszolgáltatottabb, neki érintésre, beszédre, szemkontaktusra, mosolyra van szüksége az elsődleges gondozótól ahhoz, hogy kialakuljon a kötődés. Azzal, hogy a síró csecsemőt felvesszük és igyekszünk reagálni a szükségleteire, mind ezt a fajta korai kötődést erősítjük.

Ezenkívül természetesen a gondoskodás minősége is meghatározó. Azok a patkányok, akiket az anyukájuk többet nyalogatott, később nyugodtabbak és szociálisabbak voltak, valamint a stresszre is sokkal jobban reagáltak, mint azok, akiket nem. Éppen ezért, ha egy gyerek stresszes környezetben nő fel, az a későbbi pszichés fejlődésére is hat, ami akár komoly károkat is okozhat a későbbiekben.

A kötődés hátterében részben hormonális okok állnak. Az oxitocin például már a terhesség alatt erősíti az anya és a magzat kötődését (ami az apáknál is megjelenhet) vagy a prolaktin, ami a fészekrakásért és a tejtermelésért felelős. A génjeinkben is sok minden kódolódik, nem véletlen tehát, hogy egy háborús emlék, amit a nagyszüleink átéltek, az a mi életünkre is hatással lehet, akkor is, ha arra őseink sem emlékeznek tudatosan. Sok tapasztalat ezáltal egyszerűen a génjeinkbe van íródva. A korai kötődési mintázatok nagy valószínűséggel hatással lehetnek a párkapcsolatunkra vagy akár a munkához való viszonyunkra is.

Még sincs minden veszve

Érdemes tisztázni, hogy a jó korai kötődés fontos, ám korántsem garancia a boldog életre. Később is simán „el lehet bukni”, ha esetleg valami olyan trauma ér minket, amivel nagyon nehezen tudunk megküzdeni. Fontos azonban tudatosítani magunkban, hogy egészen a halálunkig lehetőségünk van változni, még akkor is, ha idővel ez azért jóval nehezebb. A korai kötődés nem determinál mindent.

A szülő és gyerek közötti kapcsolatnak a kicsi is részese, az ő személyisége és temperamentuma is alakítja azt. A csecsemők temperamentumát vizsgáló kutatások megerősítik, hogy már csecsemőkorban is eltérnek a gyerekek egymástól különböző dimenziók mentén, pl. aktivitásszint, alkalmazkodás, megközelítés-visszahúzódás, hangulat, stb. Patkánykísérletekből viszont azt is tudjuk, hogy a korai hiányok, elhanyagolás hatása enyhíthető és visszafordítható, ha később megfelelő gondoskodást és ingergazdag környezetet kaptak. Ez pedig az emberekre éppúgy igaz. Javítani nem csak kora gyermekkorban lehet, hanem később is, és nem csak azáltal, hogy a szüleink hirtelen úgy kezdenek viselkedni, ahogy azt elvártuk volna.

Egyértelmű, hogy mindenki rendelkezik úgynevezett transzgenerációs örökségekkel, amik sokszor kéretlen örökségek. Az, hogy a szüleinkkel, nagyszüleinkkel hogyan bántak, vagy nekik milyen nehézségeik, traumáik (háború, meghalt rokon), függőségeik vannak, az ránk is hat, ha akarjuk, ha nem. Ennek ellenére mégsem lehet folyton a szüleink nevelési hibáira hivatkozni. Ezek kijavítása már a mi felelősségünk, amin az önismeret vagy akár a terápia sokat segíthet. A sorsunkat elsősorban mi alakítjuk, nincs egy előre eltervezett út, amin végig kell menni, hiszen sokféle forgatókönyv és leágazás lehet útközben. Sokunknak van olyan tapasztalata, hogy egy-egy apró döntés az életünk egy pontján később milyen óriási változást hozott.

A modern kor kihívásai

A mai modern világ, a tudatos gyereknevelés nagy figyelmet fordít a szülő-gyerek kapcsolat minőségére. Nagy teher van a mai szülőkön, hiszen ahogy fentebb is írtam, ma már egyre többet foglalkozunk a transzgenerációs örökségeinkkel. Részben emiatt sokan félnek attól, hogy bizonyos viselkedéssel, vajon milyen terheket rónak az akár még igencsak aprócska gyerekükre.

Vitathatatlan, hogy ha elolvasunk egy pszichológiai cikket vagy elmegyünk egy pszichológushoz, biztos nem lehet elkerülni a szülőkkel való kapcsolat kielemzését. Viszont, ha 50 éves korunkban még mindig azon kesergünk, hogy a testvérünk anno több figyelmet kapott, mert ő választhatott először a nagymama által küldött csokoládéból vagy soha nem volt megszidva semmiért, akkor a fel nem dolgozott testvérféltékenység ennyi idősen már nem biztos, hogy releváns és kizárólag a szülők felelőssége.

Nagyon nehéz dolgunk van, mert részben fantasztikus, hogy ma már figyelünk ezekre és a gyerekek nem csak „felnőnek”, ám mégis könnyű átesni a ló túloldalára, amikor esetlegesen túl nagy figyelmet szentelünk ezeknek a dolgoknak, és elfelejtjük azt, hogy a kapcsolat alakítása rajtunk és a gyerekünkön is múlik.

Nehéz összehasonlítani

Steigervald Krisztián sok előadásában kiemeli, hogy a világ sokat változott. Régen, néhány generációval ezelőtt sokkal jobban elkülönült a szülők és a gyerekek világa. Ma sokkal jobban hiszünk a partnerségben, a válaszkész nevelésben és abban, hogy a gyereket egyenrangú félnek tekintsük. Szinte nincs olyan téma, amiről ma, nyilván a saját szintjén, de ne beszélgethetnénk a gyerekünkkel. Így tehát nem is várhatjuk a szüleinktől, hogy ugyanúgy álljanak a gyerekneveléshez, mint mi, mert „az ő idejükben” sok minden más volt.

Fontos, hogy őszintén lássuk a szülőkkel való kapcsolatot, amiben lehet, hogy olykor mindkét fél hibázott. Ugyanakkor, nagyon fontos, hogy leváljunk róluk, és egyúttal a sérelmeinkről is. A saját felelősségünk meggyógyítani a bennünk lévő gyereket, aki gyerekkorában nem kapott meg valamit.

Gyakori jelenség az, hogy valaki elmegy egyéni terápiába, de az ott megfogalmazott kérdések, az önismereti út segít rávilágítani a szüleivel való kapcsolatára. A család egy rendszer, így ha a rendszer egyik részével foglalkozunk, az hathat a többiekre is. Ha én elgondolkodom valamin, és felteszem a szüleimnek a kérdéseket, az benne is elindíthat egy változást. Sokan akkor lesznek megértőbbek a saját szüleikkel, amikor pl. ők maguk is szülők lesznek és találkoznak azokkal a kihívásokkal, amiket a dackorszak, a kamaszkor vagy a munka-magánélet egyensúlyának megtalálása jelent.

Előfordulhat, hogy egy apa nélkül felnövő felnőtt később képes lesz megfogalmazni kérdéseket az édesapjának, és mondjuk válaszokat kapni arra, hogy az apa miért nem vett részt az életében. Nyilvánvalóan azok az évek, amiket az apja nélkül töltött, nem visszahozhatók. De mégis lehetséges, hogy kaphat egy másik perspektívát, ami nem feltétlenül fekete vagy fehér. Lehet, hogy egész életében az anyukája narratíváját hallotta, aki nyilvánvalóan sértett volt mondjuk a válás idején, de felnőttként, hasonló élethelyzetben már lehet, képes lesz együttérezni az édesapjával is.

Kétoldalú kapcsolat

Legyünk reálisak! Néha gyerekként is élvezzük, ha egy helikopter vagy borostyán szülő gondoskodik rólunk, főz ránk, mos ránk. Azáltal, hogy minden délután lepasszoljuk a nagymamának a gyereket, valójában mi is fenntartjuk ezt a kapcsolatot, hogy a nagymama esetleg a kelleténél jobban bevonódik az életünkbe.

Ugyanez igaz akkor is, ha a szülő haverként viselkedik vagy nincsenek szabályok. Ki ne örülne kamaszként, ha nem kellene engedélyt kérnie arra, hogy elmehessen egy buliba? Milyen jó érzés, ha mindenki minket irigyel, hogy milyen jó fej, fiatalos szüleink vannak. Amikor mindenki a nagyszülőkre panaszkodik, mi örülünk, hogy nincs ilyen konfliktus, igaz, a nagyszülők nincsenek is jelen. Ám a tény, hogy nem akarják megmondani, mit, hogyan csináljunk, akkor is vitathatatlan. Ismerjük fel a saját vágyainkat, érzéseinket. Gondoljuk át, hogy szerintünk milyen egy jó szülő-gyerek kapcsolat, mert ez mindenkinél más lehet. Igyekezzünk felfedezni az esetleges elemeket, amiket mi okozunk annak fenntartásában, hogy a szüleinkkel való kapcsolatunk nem éppen kielégítő.

Mi akkor a megoldás?

Kissé elcsépelt, de az önismeret és a terápia mindenkinek hasznos lehet. A tévhitekkel ellentétben nem csak akkor érdemes szakemberhez fordulni, ha az ember az őrület határán van és már képtelen megküzdeni a problémáival. Egy jól képzett szakember olyan vakfoltokra világíthat rá a saját működésünkkel kapcsolatban, amire nem biztos, hogy van rálátásunk. Nemcsak a gyerekkor feltárása a cél ilyenkor, hanem megismerni a saját személyiségünk működését és az esetlegleges gondolkodási hibáinkat is.

Ha nem állunk készen az egyéni terápiára, akkor is kereshetünk különböző csoportokat, pl. pszichodráma, családállítás vagy családterápiás önismeret. Emellett olvashatunk és hallgathatunk könyveket, cikkeket, videókat, podcasteket az adott témákban. A probléma megoldására ez nagy valószínűséggel nem lesz elegendő, de segíthet felkelteni az érdeklődésünket és meglátni az esetleges elakadásainkat.

Emellett fontos, hogy ha van módunk rá, akkor beszélgessünk a szüleinkkel, tegyünk fel kérdéseket, mit miért tettek, mire emlékeznek. Lehet, hogy ez a beszélgetés nem lesz könnyű, de ezáltal lehet ők is elkezdenek olyan dolgokon gondolkodni, amiken korábban talán soha és bennük is elindulhat valami. Ha már nem élnek, akkor is írhatunk levelet, amelyben megvizsgálhatjuk a saját érzéseinket, esetleg megpróbálhatjuk felvenni az ő nézőpontjukat is. A cél nem az, hogy megbocsássunk nekik vagy önmagunknak, hanem hogy megértsük a viselkedésünk hátterében húzódó okokat.

Forrás: WEBBeteg
Szerzőnk: Lőrincz-Erdélyi Krisztina, pszichológus

Felhasznált irodalom:

• L. Stipkovits Erika: Szeretettel sebezve. HVG Könyvek, Budapest, 2015.
• Solt Ágnes: Az anyagyilkosok fele tartja csak magát bűnösnek és bánja meg tettét (Magyarország Ügyészsége, letöltés: 2025.04.29.)