A személyiségzavarok skálája széles, fontos a pontos diagnózis

Szerző: WEBBeteg - Balogh Mária, újságíró

Kevés olyan ember van, aki dühében vagy keserűségében ne mondta volna még egy kellemetlenkedő illetőre a következőt: Az őrületbe kerget ez a személyiségzavaros bolond! Sokszor dobálózunk ezzel a szóval, mindenesetre érdemes tisztában lennünk azzal, hogy mit jelent valójában a kifejezés, milyen betegségekben szenvedők tartoznak ebbe a gyűjtőfogalomba.

A szakirodalom szerint egy kicsit mindenkiben ott húzódik a személyiségzavar valamelyik apró, érintőleges ismérve. Lehet a társunk vagy épp a főnökünk, a gyermekünk, olykor saját magunk viseljük egyes jegyeit például a kényszeres személyiségzavarnak, az antiszociális viselkedésnek vagy a nárcisztikus személyiségzavarnak stb., de attól még nincs szó igazolt betegségről. Gondoljunk a „nagyfőnökre”! Arra, amikor túlzottan hiú módon viselkedik, és élvezi, ha uralkodhat felettünk, vagy gátlástalanul mások fölé helyezi a cselekedeteinek, érdemeinek, jogainak fontosságát, máskor lubickol a „legcsodálatosabb, legbölcsebb vagyok” önelégültség érzésében, és el is várja, hogy ezt tiszteletben tartsa a környezete, miközben lehet, hogy csak egy csöppnyi szeretetre, elismerésre vágyódó, sérült lelkű emberrel állunk szemben. Vagyis, e jegyek alapján még nem tekinthetjük nárcisztikus személyiségzavarban szenvedőnek sem a társunkat, sem a főnökünket. A konkrét és valós kijelentés, a biztos diagnózis felállítása nagyon szigorú és precíz kritériumok alapján történik. Ezt csakis szakemberek, szakorvosok tehetik meg, ami napjainkban is nagy kihívás a pszichiáterek, pszichológusok számára.

A személyiségzavar egy gyűjtőfogalom, melynek számos típusa létezik, melyek nagyon nehezen, hosszas vizsgálódás után határozhatók meg.

Egy konkrét személyiségzavar diagnózisát akkor mondhatja ki a pszichiáter, ha a beteg viselkedése megfelel a vizsgálatsorozat idején az adott zavar tüneteinek, a szigorú szakorvosi kritériumok alapján.

- A személyiségzavarok hátterében többnyire biológiai, pszichológiai és szociális okok játszanak szerepet, akkor alakulnak ki, ha ezekből egyszerre több kiváltó ok, tényező is fennáll – kezdte válaszát dr. Horváth Éva pszichiáter főorvos, aki hozzáfűzte: - Fontos szerepe van a neveltetésnek, az örökölt tulajdonságoknak, azoknak a genetikai tényezőknek, melyek lehet, hogy a nagyszülőknél jelentek meg, de az unoka örökli az adott betegséget. A környezeti hatások is nagy szerepet játszanak bármely személyiségzavar kialakulásában, annak erősségében és megélésében.

Ha egy anya úgy hordja ki a magzatát, hogy „megesett” vele, vagyis nem kívánt kapcsolatban fogant, ez az anya további sorsát is meghatározhatja, és a születendő gyermek életét is. Nem azt mondom, hogy minden hasonlóképpen fogant életre rossz sors, netán pszichés vagy pszichiátriai betegség vár, de a feldolgozatlan sérelmek, a kirekesztettség érzése, a „nem kellek a szüleimnek” érzése, állapota, megbetegítheti a gyermek, majd a serdülő és az ifjú lelkét, rosszabb esetben idegrendszeri eltérések, betegségek jelennek meg. A bármely személyiségzavarral küszködő embernek nem mindig van betegségtudata, sőt, észre sem veszi a saját viselkedésének például a kényszeres, antiszociális, nárcisztikus, pszichopata, esetleg borderline vonásait. Többnyire a környezete figyel fel a különös, nem szokványos, nem természetes viselkedésre, gondolkodásra.

- Mi a különbség a pszichopata, illetve a szociopata személyiségzavar között, miről ismerhetők fel, s miként kezelhetőek?

- A szociopaták antiszociális személyiségzavarral küszködnek, melynek következtében csekély módon vagy egyáltalán nem képesek szocializálódni, beilleszkedni a környezetükbe, igazodni az alapvető közösségi normákhoz. Ez lehet maga a család, az iskola, a munkahely is. A társadalomba való beilleszkedés súlyos zavarát jelenti, a legegyszerűbb kötelezettségek figyelmen kívül hagyása jellemzi. Jellegzetes tünet még a mások érzései iránt tanúsított teljes közöny, érzéketlenség. Viselkedésükben felfedezhető a támadó, agresszív kommunikáció, a mások véleményével szembeni öntörvényűség. Szinte képtelenség szót érteni velük, mert mindenkor másokat hibáztatnak, okolnak azért, ami nekik nem tetsző, valamint természetes és hihető módon „adják elő” azt a viselkedést, ami okán ellentétbe kerültek a mikro- vagy makroközösségükkel, illetve a társadalmi normákkal. Érdekes, mert magasan iskolázott emberekre is nagy arányban jellemző ez a személyiségzavar, akik felelős hivatásukban, amíg bele nem buknak, remekül alkalmazzák a manipuláció technikáját. A munkahelyükön képesek a legjobb formájukat „hozni”.

- Ezt miként kell értelmeznünk, konkrét eseteket alapul véve?

- Beazonosítható kórtörténetet nem mondhatok. Annyi bizonyos, hogy egy kiegyensúlyozottnak tűnő – ameddig látens marad a betegség – felnőtt férfi vagy nő a munkahelyén helytáll, ami az antiszociális páciensek intelligensebb részének sikerül, de a szülővel vagy épp a társsal szemben ellentmondást nem tűrő módon bánik. Ezt a habitust senki nem feltételezi róla, csak az, aki megéli az agresszív hangú, lekezelő viselkedést. A legtöbben közülük tárgynak, eszköznek tekintik a saját céljaik eléréséhez a célba vett személyeket.

A szociopata nem érez empátiát, szégyent, megbánást, vagy csak a kivételezett emberekkel, máskor a látszat kedvéért, hogy elfedje a problémáját. Nem képes beleélni magát mások helyzetébe, ezért részvétet sem éreznek, segítséget sem adnak olykor a saját anyjuknak vagy apjuknak sem. Ezért nem érzik hibásnak vagy felelősnek magukat, ez a természetes számukra. A közöny és a megvetés mások iránt. Nem él bennük a kiállok az anyámért, apámért, testvéremért és figyelek a sorsukra érzés. Sőt, elvárják, hogy mindenkor, ha ők igénylik, azonnal álljon rendelkezésükre az, akit kiszemeltek a feladatra. Szerintük ez így van jól. Olykor még büntetnek is, nem kommunikálnak a legközvetlenebb családtaggal, ha az szembeszállt a pszichopata álláspontjával, vagy számon kéri önelégült, közönyös viselkedését. Mindig van egy remek magyarázata arra, hogy miért nem reagál a szülei vagy a testvére, a rokona üzenetére, segítségkérésére, érdeklődésére. Ezeket figyelmen kívül hagyja, mintha a hozzá fordulók nem léteznének. Ha bárki ezt felveti előtte, és kifejezi kifogását, máris előkerül a tárházából legalább öt indok arra, amiért megérdemli az illető a pszichopata közönyét. Ez betegség, beteges személyiségzavar.

- Azt említette, hogy vannak köztük sikeres, jó pozícióban lévő emberek is, mintahogyan kevéssé jó szociális körülmények között élők.

- Igen, sokuk általában sikeres – ha elég tanult és művelt. Jó modorúak, meggyőző beszédűek, mivel céljaikat kőkeményen, ellentmondást nem tűrően, szinte kíméletlenül megvalósítják. Remek a retorikájuk. Lehetséges, hogy a társukat, a gyermekeiket előnyben részesítik, és megkímélik az antiszociális viselkedésüktől, vagy épp a barátaik felé „kegyesek” alkalmanként. Bűntudatot nem éreznek érzéketlen, bántó, sértő viselkedésük miatt, nincs lelkiismeret-furdalásuk, bocsánatot kérni képtelenek. Egy bizonyos idő után az a fél érzi rosszul magát, és kizárólag önmagában keresi a hibát, akit a szociopata személyiségzavaros személy rendre megaláz, átgázol a lelkén, vagy épp levegőnek tekint. Az egocentrikussága határtalan, amit nem is rejteget. Gyakorta csak a közvetlen környezetükben élők vannak tisztában azzal, hogy a külvilág felé megfelelést mutató ember személyiségzavarban szenved. Nemcsak a felsorolt viselkedés alapján, hanem ők látják akkor, ha önmagából kikelve kiabál, lekezelően, megvetően, cinikusan beszél, és semmibe veszi épp azokat, akikkel rokonságban áll, vagy közeli viszonyban.

Az alulművelt, kevéssé iskolázott, szegény családban élő, netán alkoholizáló, drogfüggő antiszociális emberek nem jelentenek kisebb terhet és stresszt a környezetük számára, de az ő szinte mindent elutasító, tagadó, beilleszkedésre képtelen viselkedésük az otthoni minta követésének negatív eredménye is lehet.

A szociopata kifejezés helyett napjainkban az antiszociális megnevezést használjuk az ilyen betegek esetében. A férfiak körében 7-10-szer több a szociopata, mint a nők esetében, akik kikiabálják magukból azt, amivel nem bírnak együtt létezni, élni, viszont nagyobb hajlandóságot mutatnak a beilleszkedésre.

- Van-e gyógymód az antiszociális emberek állapotának javítására?

- Lényeges, hogy az adott személynek legyen betegségtudata, és ne csak a hárítás, a tagadás, a másik hibáztatása mögé bújjon. Ha van betegségtudata, akkor képes lesz arra, hogy felismerje, hogy viselkedése mennyire szélsőségesen különbözik az átlagtól. Amíg ez nem történik meg, szinte képtelenség segíteni rajta, vagyis terápián foglalkozni a problémájával. A gyermekek esetében a figyelemhiányos hiperaktivitás mutatja meg elsőként a betegséget. Gyógyszeres kezelés felnőttkorban alig létezik. A gyermekek, ifjak esetében is elsősorban a terápiás módszer a leghatékonyabb, s ha szükséges, más gyógyítási lehetőséget is sorra kell venni, melyek mellett a szülőknek kötelező gyermekük mellett „állniuk”.

- Ha már gyerekkorban is felfedezhetők a személyiségzavarra, antiszociális viselkedésre utaló tünetek, cselekedetek, létezik, hogy csak később, felnőttként válik valaki valódi szociopatává?

- A beilleszkedési nehézségek, a túlmozgásos hiperaktivitás, a mindig csinálni valamit, menni, úton lenni, túlpörögni típusú gyermekek fárasztóak a család számára, mert örök figyelmet kívánnak, főként azért, hogy veszélybe ne sodorják magukat. Ha ezeket a tüneteket, viselkedésformákat nem kíséri értő szülői figyelem, nem kérnek időben külső segítséget, legalább néhány pszichoterápiás beszélgetés erejéig, akkor a gyerekkori patológiás viselkedés olyan nagy mértékben rögzül felnőttkorra, hogy már nagy javulás és változás nem várható. Az átmeneti életszakaszokban nem mindenkor annyira problémás az antiszociális ember, mint felnőttkorára, amikor szinte kezelhetetlenné válik.

- A személyiségzavaros emberek táborába tartoznak a pszichopaták is. Miként ismerhetjük fel őket, és hogyan kezelhetőek?

- Közöttük többen vannak az elbűvölő, kedvesnek, ártalmatlannak tűnő személyiségüket csillogtató emberek, akik hamar elnyerik mások szimpátiáját, bizalmát, de épp ilyen könnyen vissza is élnek azzal. Nem tudnak, nem képesek tartós kötődést kialakítani senkivel, gyakorta manipulálják a környezetükben élőket, de még a barátaikat, munkatársaikat is. Betegségük látens tünete, jellemzője, hogy könnyen elsajátítanak, illetve „utánoznak” olyan érzelmeket, viselkedéseket, melyekhez érzelmileg egyáltalán nem kötődnek, de tudják, hogy mások bizalmának elnyeréséhez szükséges lehet. Közöttük is sokan vannak magasan iskolázottak, tájékozottak, jó megjelenésűek, és ennek ellenére képesek bűncselekményeket végrehajtani, amire megfontoltan felkészülnek, amit szinte senki nem feltételezne róluk. A bűnözésre való hajlamuk, a kegyetlenkedés sem ritka az eszköztárukban.

A pszichopaták genetikailag örökölt betegségben szenvednek, míg a szociopátia elsősorban a környezeti hatások miatt alakul ki. A pszichopaták esetében az agy érzelmek irányításáért felelős része fejletlen, sérült. A szociopatáknál ilyen eltérést nem diagnosztizáltak, esetükben – mint mondtam – valamilyen gyermekkori trauma, fizikai vagy lelki bántalmazás, esetleg épp a ráhagyás, túlkényeztetés, túlzott szülői engedékenység, az úgynevezett „majomszeretet” eredménye a személyiségzavar kialakulása.

Nem szabad általánosítani. Természetesen nem minden elkényeztetett gyermekből lesz személyiségzavaros felnőtt, beilleszkedni és másokat elfogadni képtelen ember. Azonban vannak köztük, akik letérnek a helyes, a többség által elfogadott útról, mert csak ritkán léptek arra. Felnőttkorukban is a gyorsító, mindent elérő „sávban” szeretnek haladni, önző, másokon átgázoló, érzéketlen lelkülettel. A szülők pedig csodálkoznak, mikor felnőtté válik a gyermekük, s megtapasztalják az általuk fel nem ismert betegséget, a pszichopata személyiségzavart. „Enyhébb” esetben az antiszociális viselkedést. Nem értik, hogy kitől örökölte a gyermekük önző, érzéketlen, manipulatív, követelőző, öntörvényű viselkedését. Kedves szülők! Hiszen maguk nevelték ilyenné ajnározott csemetéjüket.

Sajnos a személyiségzavart teljesen nem lehet gyógyítani, kivezetni a pácienst a kórságából, viszont a segítség elfogadásával, terápiákkal élhetőbb életminőségre számíthatnak, ami számukra és a környezetükre is jótékonyan hat. Ennek egyetlen akadálya lehetséges, az, hogy a szociopatáknak és a pszichopatáknak nincs betegségtudatuk, így döbbenten szembesülnek azzal, ha bármely családtagjuk a pszichoterápiás segítséget javasolja!

Bővebben Pszichopata, szociopata, antiszociális személyiségzavar

Néhány egyéb személyiségzavar-típus

A személyiségzavarnak több ismert típusa is létezik, amit ugyancsak másként él meg mindenki.

A nárcisztikus személyiségzavar

A nárcizmus is ide sorolható, mely klinikai értelemben patológiásnak is tekinthető. Az érintett személy legfontosabb gondja, hogy az önbecsülése változó képeit nem bírja egyben tartani, így önértékelését nem bírja kiegyensúlyozottan, békésen szabályozni. Az önbecsülés egyébként nagyon sok ember életében okoz problémát, de a nárcisztikus emberek korai sérüléseik miatt, amikor nem kaptak elegendő dicséretet, szeretet például a szüleiktől, különös módszerekkel óvják meg magikat a frusztrációktól, a leleplezéstől, hogy valójában csupán gyengék és szeretetéhesek.

A nárcisztikus ember nem empatikus, nem képes igaz hittel, őszintén embertársai felé fordulni, ha segítségre van szükségük, vagy csak néhány jó szóra. Nem őszinték, mindig a személyük, cselekedeteik nagysága és fontossága körül forog a gondolatuk. Elvárják a feltétel nélküli érdeklődést, figyelmet, támogatást és alkalmazkodást mind a családjuktól, mind a környezetükben dolgozóktól, mivel mindenkinél magasabb rendűnek, nagyszerűbbnek érzik magukat. A lelkükben, a tudatukban jelen van a kishitűség, a szorongás békétlensége, de ezt véletlenül sem mutatnák meg a külvilágnak, mivel esendőnek senki nem láthatja őket, mert akkor odavész a dicsfény, a nagyság, a tiszteletet megkövetelő idea. Nem keresik az egyenjogú kapcsolatot másokkal, mert csorbítanák a nagyszerűségüket. Nem zavarja őket, ha vérig sértenek valakit, amire magyarázattal sem szolgálnak.

A nárcisztikus emberek többsége tanult, tájékozott, jól szituált, és szociálisan is rendben van az életük. Lételemük a dominancia, a hatásgyakorlás, nem bíznak senkiben, tipikus módszerük az elnyomás, a zsarnokoskodás, a büntetés, a helyzeti fölény fitogtatása, s gyakorta mások lekezelése, megalázása, olykor ellentmondást nem tűrően, máskor színészeket megszégyeníti műmosollyal. Betegségük állapotában a szakszerű, terápiás kezelések hozhatnak némi enyhülést. A nárcisztikus nővel vagy férfival – utóbbiak vannak többen – pokoli nehéz együtt élni, olykor képtelenség. A nárcisztikus ember belső világát szélsőséges énközpontúság, nagyzási mánia, máskor az unalom és az üresség krónikus érzete jellemzi.

A Münchausen-szindróma

A személyiségzavar ismert formája a Münchausen-szindróma is, amikor az érintett személy nem magát betegíti meg, hanem a hozzá igen közel álló személlyel teszi ezt. A leggyakoribb példa erre a túlgondoskodó anya, akinek gyermeke örökösen valamilyen betegségtől szenved, sokat hiányzik az óvodából vagy az iskolából. A nélkülözhetetlenségét, anyai szerepének pótolhatatlanságát akarja ezzel a különös viselkedéssel kompenzálni és elismerést kicsikarni. Nincs betegségtudata, de tettének helytelenségével tisztában van. Tipikus tünetek: folyamatos, de következetes hazudozás, szándékosan előidézett betegségtünetek a gyermekükben vagy épp a betegesen imádott társban, az orvosok megtévesztése, a diagnózisok „betanulása”, meghamisított vizsgálati eredmények, szélsőséges esetben a gyermek vagy más személy bántalmazása, mérgezése. Ez igen veszélyes személyiségzavar. Eredete alig ismert.

Többségük egyedülálló anya vagy olyan nő, aki mellett a férj nem foglalkozik a gyermekükkel. A legtragikusabb esetben a betegségben tartott gyermek halála vet véget az őrülethez közeli állapotnak. Az ebben a személyiségzavarban szenvedő betegek hosszú idő után lepleződnek le, akkor viszont pszichiátriai kezelésre szorulnak. Kísérő betegsége lehet a depresszió vagy a szintén jól ismert borderline személyiségzavar, melyeket ugyancsak rendkívül változékony és szélsőséges érzelmek, indulatok jellemeznek. (Feltehetően József Attila költő is borderline személyiségzavarban szenvedett.)

A skizofrénia

A skizofrénia betegség ugyancsak a személyiségzavar egyik formája. Nem elsősorban tudathasadásról van szó, hanem a tudat összerendezettségének zavaráról. Betegségcsoportot jelöl, különféle altípusokkal.

Tünetei lehetnek:

  • üldözési mánia, téveszmék, hallucinációk, dühkitörések, zárkózottság, szorongás, összeesküvés-elmélet
  • a realitásérzés súlyos károsodása, kényszerképzetek
  • a mozgás intenzitásában mutatkozó szélsőséges, nem várt változás
  • a beteg szinte minden személyiségjegye elsivárosodik, hanyatlik, elzárkózik a környezetében élőktől, veszélyt sejt számos hétköznapi tevékenységben, mások megnyilvánulásában, kényszeres gondolatai támadnak, ezeket valósnak tekinti, visszatérően ismételgeti a kétségekkel teli gondolatait, melyekre kapott biztató válaszokat meg sem hallja, összeesküvés-elméleteket kreál.

Nem minden kényszeresen viselkedő betegre mondhatjuk azt, hogy szkizofrén személyiségzavaros, de a kényszeres viselkedés, cselekedet, ismételgetése valaminek önmagában is egy komoly zavart jelent. E tünetek mögött állhat kényszeres személyiségzavar vagy kényszerbetegség is, ez utóbbi két kórképet gyakran összekeverik, ám különböző betegségekről van szó: míg a kényszeres személyiségzavarban szenvedő betegnek általában nincs betegségtudata, előfordulhat ugyan, hogy olykor zavarja saját kényszeres viselkedése, de azt a személyisége részének, természetes viselkedésformának éli meg, ezzel szemben a kényszerbeteg tisztában van azzal, hogy beteg, szenved a betegségétől, az teher a számára, és igyekszik küzdeni gyötrő, tőle idegen kényszerei ellen.

Vannak olyan skizofrén betegek, akik dolgozni is képesek csökkentett munkaidőben, sok pihenést igényelnek, de a közvetlen környezetükkel békés, kiegyensúlyozott kapcsolatot tudnak ápolni a megfelelő gyógyszerek szedése mellett, míg mások olykor közveszélyessé is válhatnak téveszméik okán.

A betegségen pszichiátriai kezelés, terápia, lelki gondozás, szakorvos által felírt, speciális tabletták rendszeres szedése hozhat javulást.

Bővebben

Ez a cikk is érdekelheti A személyiségzavarban szenvedők jellemzői

WEBBeteg.hu logóForrás: WEBBeteg
Balogh Mária, újságíró
Orvos szakértő: Dr. Horváth Éva, pszichiáter főorvos

Hozzászólások (0)

Cikkajánló

Angolkór Angolkór

A kóros D-vitamin-hiány tünetei, kezelése és megelőzése.

Teltház van a gyermekpszichiátrián...

Teltházzal működik a Vadaskert Gyermek- és Ifjúságpszichiátriai Kórház és Szakambulancia. Idén a 2019-es, vagyis COVID előtti őszi időszakhoz...

Hogyan előzhetjük meg az...

Az önismeret, a tudatos jelenlét mellett az egyik legfontosabb a megelőzésben az öngondoskodás és az önegyüttérzés. Az önmagunkkal kapcsolatos...

A személyiségzavarban szenvedők...

A személyiségzavarok (personopathia, personality disorder) gyakran látott kórképek a gyakorlatban. A probléma gyakori, a felnőtt hazai lakosság kb. 10...

A nárcisztikus személyiségzavar

A nárcisztikus személyiségzavar létező rendellenesség, amely a beteg önmaga iránt érzett erőteljes szégyen- és elégedetlenségérzetéből...

Öngyilkosság - A sötétbe vivő út

A pszichiátria egyik legproblematikusabb területe az öngyilkosság. Nem önálló betegség, mégis talán az egyetlen olyan pszichiátriai vonatkozású...

Hiedelmek mentális betegségekről

A mentális betegségeket, rendellenességeket és eltéréseket általában sokan félreértik bizonyos alaptalan mítoszok miatt. Az alábbi lista öt...

Kérje ingyenes cikkértesítőnket!
Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.