Mitől függ a bélrendszerünk egészsége?

szerző: Bak Marianna, biológus szakfordító - WEBBeteg
lektorálta: Dr. Csuth Ágnes, családorvos frissítve:

Az egészséges, szép bőr és haj a bélflóra egészségének jele. Ám ha a bélflóra egyensúlya felborul, annak puffadás, teltségérzet, hasmenés vagy székrekedés lehet a következménye. A bőrön pattanások, kiújuló gyulladások jelenhetnek meg.

Az emberi bélrendszer teljes felülete 400 m2, megfelelő működését milliónyi bélboholy segíti, a belek átmérője pedig néhány centiméter. A bélben élő hasznos és ártalmatlan mikroorganizmusok alkotják a bélflórát. Ha a bélműködés egészséges, az megalapozza az egész szervezet egészségét.

Emésztés során az elfogyasztott ételek értékes alkotóelemei a belekből szívódnak fel a vérbe. Az olyan kis molekulák, mint amilyen a szőlőcukor is, azonnal és változatlan formában kerülnek a vérbe. Az elfogyasztott étel átlagosan 24 órát tölt az emberi szervezetben: a gyomor négy órán keresztül emészt, a táplálék innen hat órára a vékonybélbe kerül, hét órát tölt a vastagbélben és további hét órát a végbélben, közben a hasznos tápanyagok felszívásra kerülnek, az emészthetetlen maradék pedig széklet formájában távozik. A leggyorsabban a szénhidrátok bomlanak le, a leghosszabb időt pedig a zsírok emésztése veszi igénybe.

A bélrendszer működését több mint 100 millió idegsejt irányítja. Ez az önálló idegrendszer a nyelőcsőtől a végbélnyílásig terjed ki, és sok tekintetben hasonlít a központi idegrendszerre: pontosan ugyanolyan idegsejtek, hírvivő anyagok és receptorok vesznek részt a működésében. Ez az ideghálózat elemzi az étel összetételét, „szervezi” a baktériumokkal szembeni védelmet, kontrollálja a hormonkiválasztást, és vészjeleket küld az agynak, ha valamilyen méreganyag került a szervezetbe.

A bélrendszer az immunrendszer része

A gyomor-bélrendszeri panaszok oka gyakran az elfogyasztott étel továbbítása során bekövetkező zavar. Ha az emésztőrendszer túl lassú, székrekedés, ha túl gyors, hasmenés lehet a következménye. Tudósok feltételezik, hogy a stressz, a mozgáshiány vagy a hibás táplálkozás megzavarja ezeknek az idegsejteknek a működését. Ennek első jele a hasfájás és a puffadás. Az irritábilis bél szindróma tipikus tünetei is, mint amilyen a rosszullét, görcsök, hasmenés, az emésztőszervrendszert beidegző idegek hibás működésével állnak összefüggésben.

A bélnyálkahártyában található a szervezet immunsejtjeinek nagy része. Ide tartoznak az immunglobulinok, melyek speciális fehérjék, antitestek. Elsősorban a nyálkahártyára került idegen anyagok elleni védelmet szolgálják.

Miből áll a bélflóra?

A bélrendszerben milliárdnyi mikroorganizmus él, néhány száz különböző faj. Ezek alkotják a bélflórát, és készítik elő a táplálékot, fontos tápanyagokat termelnek és támogatják az immunrendszert. Az erős gyógyszerek, például az antibiotikumok, a kortizon, egyéb hormonok, az élelmiszerekben lévő káros anyagok és a környezeti mérgek károsítják a bélflórát. Ezek nem csak a káros, betegségeket okozó, hanem a hasznos védelmi funkciókat betöltő baktériumokat is elpusztítják.

Ha a bélflóra károsodott, a bélműködés teljesen elveszítheti egyensúlyát: hasfájás, teltségérzet, szorulás lehet a következménye. A bélproblémák pedig rossz hatással vannak az egész szervezetre.

Immunrendszer, bélflóra, probiotikum, prebiotikum

A hasznos baktériumflóra szervezetünk külvilággal érintkező részét – a bélnyálkahártya felszínét – úgy vonja be, mint egy puha szőnyeg. Ez az – eredetileg – összefüggő védőgát számos hatásra sérülhet. Immunrendszer, bélflóra, probiotikum, prebiotikum - Orvosszemmel a fogalmakról

Gombák és paraziták

Ha a jó és rossz baktériumok egyensúlya felborul, a bélrendszer ideális táptalajává válik a gombáknak és parazitáknak, melyek elveszik a tápanyagokat a baktériumoktól, ezáltal a létfontosságú vitaminokat és ásványi anyagokat elvonják a szervezettől, és gyengítik az immunrendszert. Ezen kívül olyan méreganyagokat termelnek, amelyek a bélfalon keresztül az erekbe jutnak. Az immunrendszer tovább gyengül, és teret ad a betegségek, allergia és bőrproblémák kialakulásának. Tulajdonképpen egyes gombák természetes alkotói a bélflórának és a székletnek. Minden ember szervezetébe naponta kerülnek gombák a táplálékkal. Az viszont már nem normális, ha a gombák a bélben szaporodnak is, mert az betegségeket és kellemetlen tüneteket okozhat.

Miben lehetnek segítségünkre a probiotikumok?

  • Az elfogyasztott élelmiszerek gyors feldolgozásában.

  • A vitaminok és ásványi anyagok felszívódásában.

  • Az aminosavak és esszenciális zsírsavak termelésében.

  • Az érzékeny bélnyálkahártya védelmében.

  • A bélrendszer megtisztításában.

  • A szervezetünk és bőrünk egészségesen tartásában.

WEBBeteg logó Forrás: WEBBeteg
Bak Marianna, biológus szakfordító; NetDoktor.de
Lektorálta: Dr. Csuth Ágnes, családorvos

Cikkajánló

Sport és fájdalomcsillapítók
Sport és fájdalomcsillapítók

A visszaélés a veséket veszélyezteti.

Visszérpanaszok
Visszérpanaszok

Mikor forduljunk orvoshoz vele?

WEBBeteg - Dr. Mélypatakiné Dr. Áfra Júlia, szakgyógyszerész
WEBBeteg - Dr. Dunás-Varga Veronika, belgyógyász
WEBBeteg - Dr. Dunás-Varga Veronika, belgyógyász
WEBBeteg - Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta
WEBBeteg - Dr. Pászthory Erzsébet, gasztroenterológus, belgyógyász
WEBBeteg - Cs. K., fordító
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.