A hólyaghurutot otthon is kezelhetjük

Szponzorált tartalom
megjelent:

A járványhelyzet miatt meglehetősen leterhelt az egészségügyi rendszer, ezért jó tudni, hogy például egy felfázással még nem szükséges azonnal orvoshoz szaladnunk. A kezdeti tüneteket időben kezelve akár otthon is kikúrálhatjuk magunkat egy gyógynövényes gyógyszer segítségével. (x)

A tél jellemzően a vírusfertőzések szezonja, ezért érthető, ha az ember nem szívesen üldögél a rendelők folyosóinak padjain, nehogy esetleg újabb betegségeket szedjen össze a többi várakozó pácienstől. Idén ráadásul eleve ajánlott elkerülnünk az olyan helyeket, ahol többekkel kellene egy levegőt szívnunk.

Azt se feledjük el, hogy a szigorú intézkedések miatt már időpontot is egyre nehezebb szereznünk a szakrendelésekre vagy akár csak a háziorvoshoz, ezért a mostani időszakban különösen fontos, hogy odafigyeljünk a testünk jelzéseire. A szervezet ugyanis elég hamar „megüzeni” nekünk, ha betegség ütné fel a fejét, csakhogy az enyhe tüneteket sokszor hajlamosak vagyunk „katonadolognak” tekinteni, és nem foglalkozunk velük. Holott szinte minden betegségre igaz, hogy ha a kezdeti stádiumban fülön csípjük, akkor kevésbé tud elhatalmasodni, és így sokkal egyszerűbben lehet kikezelni is.

Különösen igaz ez a hólyaghurutra, avagy felfázásra

A hűvösebb évszakokban ez a megbetegedés könnyebben kialakul, még ha valójában nem is közvetlenül a hideg, hanem baktériumfertőzés okozza. Az altest lehűlése ugyanis valóban hajlamosít erre betegségre, tehát nem véletlen a köznyelvi „felfázás” elnevezés – ám a kellemetlen tüneteket nem a hideg, hanem leginkább a húgyutakba bejutó E. coli baktérium okozza. Ha ez a bélflóránkból származó baktérium feljut a húgyhólyagig, és ott megtelepedve szaporodásnak indul, olyankor jelentkeznek a jellegzetes felfázásos panaszok.

Kezdetben csak sűrűbben kell pisilni, illetve erősebbé válhat a vizeletünk szaga. Egy idő után a vizeletürítés csípő, égő érzéssel járhat, és alhasi görcsök is jelentkezhetnek. Urzinol tabletta

Vény nélkül kapható, medveszőlőlevélkivonat-tartalmú hagyományos növényi gyógyszer

A panaszok kezdetben lehetnek egészen enyhék, mégis fontos, hogy komolyan vegyük őket, mert a helyzet óráról órára rosszabbodhat. Ennek oka az, hogy a húgyhólyagba bejutó baktérium a számára ideális közeget biztosító langymeleg vizeletben rendívül gyorsan képes szaporodni. A csíraszám akár 20-30 percenként megduplázódhat, és ahogy növekszik a kórokozók létszáma, úgy erősödhetnek fel az általuk okozott tünetek. Legyünk ezzel tisztában, és semmiképpen ne várjunk a „csodára”, vagyis arra, hogy esetleg „magától” is elmúlik az a „kis” felfázás. Még ha csak enyhe tüneteink is vannak, akkor se bagatellizáljuk el a problémát, mert a helyzet hihetetlenül gyorsan rosszabbra fordulhat. A folyamatos vizelési inger és a pisiléshez kapcsolódó fájdalom szinte az őrületbe kergeti az embert, mert egy idő után hiába próbál könnyíteni magán, a „pisilni kell” érzése olyankor sem múlik el, hanem ugyanúgy tovább kínozza az amúgy is szenvedő alanyt.

Ezért fontos, hogy amint észleljük a hólyaghurut kezdeti, általában még enyhe tüneteit, rögtön cselekedjünk, és vegyük fel a harcot a betolakodók ellen!

Hasznos segítségünkre lehet egy hagyományos növényi gyógyszer, az Urzinol tabletta. Ez a patikában kapható, ellenőrzött, gyógyszerminőségű készítmény a medveszőlőlevél kivonatát tartalmazza magas koncentrációban. A húgyúti panaszokra a népi gyógyászatban régóta sikerrel alkalmazott medveszőlőlevél baktériumellenes hatása immár tudományosan is bizonyított. A medveszőlőlevelet teaként is szokták fogyasztani, ilyen módon elkészítve azonban nemcsak az íze

meglehetősen kellemetlen, de jelentősen kevesebb hatóanyaghoz is juthatunk hozzá, mint tabletta formájában. Ezek az érvek amellett szólnak, hogy hólyaghurut esetén a medveszőlőlevél-tea helyett inkább az Urzinol tablettát válasszuk, hiszen így kényelemesen és nagyobb mennyiségben juthatunk hozzá a gyógynövény hasznos hatóanyagához. Az Urzinol tabletta szedése mellett természetesen elengedhetetlen a fokozott folyadékbevitel, mert ez segíti a húgyutak alapos átmosását. Naponta legalább 2-3 liternyi italt fogyasszunk, méghozzá lehetőleg cukor- és szénsavmentes formában – ez lehet tiszta víz vagy tea, esetleg gyümölcslé.

Az is fontos, hogy ne tartogassuk a vizeletet, hanem ürítsük minél gyakrabban a hólyagot

Ha mégis komolyabbra fordulna a helyzet és az otthoni kezelés már nem segít, például véres vizelet, láz, deréktáji fájdalom vagy erősebb görcsök jelentkeznének, akkor mindenképpen keressük fel az orvost!

HAGYOMÁNYOS NÖVÉNYI GYÓGYSZER. A JAVALLATOKRA VALÓ ALKALMAZÁSA A RÉGÓTA FENNÁLLÓ HASZNÁLATON ALAPUL. A KOCKÁZATOKRÓL ÉS A MELLÉKHATÁSOKRÓL OLVASSA EL A BETEGTÁJÉKOZTATÓT, VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT, GYÓGYSZERÉSZÉT!

Cikkajánló

Alacsony vagyok
Alacsony vagyok

Ha ez zavar, alkalmazható növekedési hormon?

Magas trigliceridszint?
Magas trigliceridszint?

Hogyan csökkenthető étkezéssel?

WEBBeteg - Huszár Zsoltné dr., szakgyógyszerész
WEBBeteg - Huszár Zsoltné dr., szakgyógyszerész
WEBBeteg - Huszár Zsoltné dr., szakgyógyszerész
WEBBeteg - Huszár Zsoltné dr., szakgyógyszerész
WEBBeteg - Huszár Zsoltné dr., szakgyógyszerész
WEBBeteg - Huszár Zsoltné dr., szakgyógyszerész
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.