Zsákai Róza csecsemőápoló: Ne hagyjuk sírni a babát, öleljük gyakran

Vannak hivatások, melyeket csak azok képesek szívvel, lélekkel és szeretettel végezni, akiket arra teremtett a sors. Zsákai Róza éppen 30 esztendeje csecsemő- és gyermekápoló, s a mai napig az újszülöttek gondozása, ápolása, a kismamák segítése élete legszebb feladata.

A Debreceni Egyetem Kenézy Gyula Egyetemi Kórház Szülészeti és Nőgyógyászati osztályának méltán elismert, közkedvelt vezető csecsemőápolójával beszélgettünk hivatástudatról, a napi, egészségügyi munka legszebb vagy épp legnehezebb tevékenységeiről, magánéletről, sorsfeladatokról.

A ma is Ebesen élő, Zsákai Róza csecsemő- és gyermekápolóval közel húsz esztendeje találkoztam először a Kenézy Kórház újszülött osztályán. Pontosabban picit hamarabb, mivel nem volt komplikációtól mentes kislányom világra jötte, az intenzív osztályon kellett maradnom. Közel 24 óráig rá sem pillanthattam, mivel a császármetszést követően az egészségügyi ellátásban ilyenkor szokásos ellátásban volt részünk. Tisztán emlékszem, amikor egy kedves, mosolygós nővérke bekukkantott az egyágyas helyiségbe, ahol az infúzióm csordogált. Végtelen fájdalmat éreztem, s nem tagadom, a könnyeim is potyogtak, mert semmit nem tudtam az újszülött babámról. Zsákai Róza előbb szemügyre vett, hogy körülöttem minden rendben van-e, igénylek-e orvosi vizsgálatot, további, újabb kezelést, majd pár perc múlva megjelent egy pokrócba bugyolált, békésen alvó kisdeddel. El sem hittem, hogy ilyen angyali jóság létezik. Felcsente hozzám a kislányomat, akit végre a karjaimba vehettem néhány percre, s megnyugodhattam, hogy egészséges, és nem mellesleg gyönyörűséges. Ettől a pillanattól már a fájdalmam is enyhült, hiszen behunyt szemmel is őt láttam. Amikor lekerültem a gyermekágyas osztályra, napközben már velem lehetett újszülött kislányom. Zsákai Róza végtelen türelme, segítőkészsége, a babákkal való gondos törődése, gondozása soha nem feledhető, amit eddigi pályafutása három évtizede alatt, több száz, több ezer kismama és kispapa is megerősít, s a szakmai elismerés, melyben része volt, ugyancsak ezt igazolja.

- Hogy készültem-e az egészségügyi pályára? – kérdez vissza elgondolkodva. – Véletlenül kerültem a debreceni Dienes László Egészségügyi Szakközépiskolába, ráadásul a családban, de még az ismerősök, barátok között sem volt egyetlen kórházi dolgozó. Véletlenek vélhetően nincsenek, én mégis azért választottam a Dienes iskolát, mert gimnáziumba nem akartam menni, ennek az iskolának pedig nagyon jó híre volt, s 14 évesen pályát kellett választani. Életem egyik legjobb döntése volt. Nagyon jó tanáraim voltak mind az általános, mind a szakmai területen. Fantasztikus közösségi élet volt akkor a Dienes László Egészségügyi Szakközépiskolában, ami ösztönzően hatott a tanulmányi munkánkra és a szakmai gyakorlatokra is.

- A gyakorlati oktatásokon, majd a kórházi, klinikai gyakorlatokon sem érezted úgy, hogy mégsem neked való a nővérjelölt munkakör?

- Nem lehetett finnyáskodni és a kiadott feladatokra nemet mondani, miután az elméleti részt és a gyakorlatot is megismertük. Alaposan felkészítettek bennünket erre a szakmára, amit inkább hivatásnak nevezek. Nemcsak a szépet, a kellemesebb, empatikusságot igénylő beteg-ápoló kapcsolatot ismerhettük meg, hanem bizony kaptunk a „sűrűjéből” is a gyakorlatokon. Ez sem riasztott el, azt viszont hamar eldöntöttem, hogy gyermekekkel szeretnék foglalkozni. Ezért választottam az újszülött osztályt. Épp 30 éve kezdtem a hivatásom gyakorlását a Kenézy Kórház újszülött osztályán. A mai napig is így van, ott dolgozom, és minden nehezebb pillanat, helyzet ellenére sem cseréltem volna soha más szakterületre a sajátomat. Nagyon sokat tanultam a tapasztalt „öregektől”, s hamar kiderült, hogy ide való-e valaki, vagy más hivatást kell keresnie. S már akkor is rengeteget dolgoztunk, háromszor nyolc órában. Műszak végére nemcsak szellemileg fáradtunk el, de fizikailag is kimerültünk. Közel negyven babát láttunk el a legnagyobb odafigyeléssel a műszakunkban. Háromóránként például szoptatás volt, s előtte és utána is meg kellett mérnünk az újszülötteket. Napi vizitek, majd fürdetés, tisztázás, etetés. Minden ápolási munkát mi végeztünk, az anyukák csak hatszor fél órára, a szoptatás idejére kapták meg a babájukat. A hivatásunk szépségéhez tartozott, hogy minden szülésnél jelen voltunk a szülőszobában, s bizony műszakonként a 10-12 szülés sem volt kivételes eset a korábbi években. Szerencsére remek közösségben dolgoztam mindig, így a munka is könnyebben haladt. Ráadásul, az egyik legszebb hivatás az enyém.

- Bizonyára a rendszeres szakmai képzésre is figyelmet kellett fordítani.

- Munka mellett végeztem el a szakosítót, s így lettem csecsemő- és gyermekápoló. Az egyéb képzésekre, ha mennünk kell vagy élhetünk a lehetőséggel, szívesen tesszük, mert minden új ismeret hatalmas segítség lehet, azzal együtt, hogy a jól bevált módszereket kár lenne mellőzni.

- Miben történt a legnagyobb fordulat, változás a gyermekágyas osztályon, az újszülöttek és a kismamák életében az elmúlt 10-20 évben?

- Az idő múlásával a munkánk jellege is jelentősen megváltozott. Egyre inkább azt szorgalmazzuk, hogy a mamák minél több időt töltsenek a babájukkal, akár a nap 24 óráját is. Amíg 30 éve az ápolásé volt a főszerep, természetesen a különböző beavatkozások mellett, addig ma már a tájékoztatásra, az anyák tanítására kell nagyobb hangsúlyt fordítanunk. Igénylik is szerencsére és szükségük van a szakszerű segítségre a babájuk ellátása, helyes szoptatása érdekében, hiszen az otthonukban szorongás nélkül kell helyt állniuk édesanyai szerepükben is. Annak vagyok a híve, hogy a család, közülük is, akiket a leginkább elfogad a kismama, ne hagyják magára a gyermekágyas anyukát, legyenek a segítségére, hogy elegendő időt tudjon pihenni, rendszeresen és helyesen étkezni, fokozatosan talpra állni, így a babájukkal is türelmesebbek, és nem félnek életük új kihívásától, ami hamar természetessé válik számukra. A hat hét gyermekágyi időszakot nem ok nélkül tartották fontosnak és helyesnek 30 évvel ezelőtt is.

- Térjünk vissza még a kórházban töltött időre, ahol sok mindent megtanulnak a kismamák. Milyen a legújabb napirend a baba születése után?

- A nap reggel hat órakor indul, amit egy idő után meg lehet szokni, de ehhez okosan kell beosztani a munka utáni időnket, és a saját pihenésünkre is figyelni. Vagyis hatkor kivisszük a babákat az anyukájukhoz, segítünk a szoptatásnál, majd előkészítjük a gyermekgyógyász vizitet, aminél természetesen mi is jelen vagyunk. A vizit fél nyolckor, az anyuka jelenlétében történik. Itt lehetősége van a kismamának, hogy minden, gyermekkel kapcsolatos kérdést megbeszéljen a gyermekgyógyász szakorvossal. Az anyát mindig mindenről tájékoztatjuk, ami a babájával történik. Ha komplikációmentes esetről van szó, ilyenkor dől el, hogy ki mikor mehet haza.

- Számos kórházi osztályon arra panaszkodnak, hogy egyes operációk másnapján már hazaengedik a beteget. Miként alakul ez a gyermekágyas (újszülött) osztályon?

- Tőlünk három napnál hamarabb senki nem mehet haza, nem lenne helyes, nem tenne jót a kismamáknak és a babáknak sem. Akkorra az anyáknak megjön a tejük, a baba megtanul biztos „technikával” szopni, az anya szoptatni, fejni, csecsemőjét ellátni. Ráadásul megindul az újszülött súlyfejlődése. Ebben az időszakban kapják meg a BCG-oltást, ami a kisdedkori tuberkulózis ellen védi őket. Továbbá megtörténnek a szűrővizsgálatok, az anyagcsere-, a hallás-, a csípővizsgálatok a speciális, de csöppet sem fájdalmas orvosi eljárásokkal. Ha bármi eltérést tapasztalunk, az orvos szakambulanciára utalja az újszülöttet, ahová a megadott időben a szülőknek kell elvinniük.

Bővebben Mit kell tudni a BCG oltásról?

- Milyen tipikus egészségügyi eltérések fordulhatnak elő?

- Gyakran előfordul az újszülöttkori sárgaság, ami ha meghaladja a normál szintet, speciális kékfény lámpával kezeljük a babát, de a legjobb gyógyszer a szoptatás, amihez minden segítséget megadunk. Ez megnyugtatja a kismamákat, várják és nyitottak erre a támogatásra. Ha a babának szívzöreje van, megmutatjuk kardiológus orvosnak, aki ultrahangos vizsgálattal kontrollálja az újszülött állapotát. Felmerülhet olykor a vesemedence-tágulat előfordulása is, azt is ellenőriztetjük a szakorvossal. A babákat csak akkor engedjük haza, ha minden rendben van az egészségi állapotukat illetően. A családtagok, akik a babáért és a mamáért érkeznek, tudják, hogy dél körül készül el a zárójelentés, átadjuk az iratokat, segítünk felöltöztetni a babát, s közben adunk még néhány praktikus tanácsot az otthoni teendőkhöz, az első napok megkönnyítéséhez. A délután már kicsit nyugodtabb, a látogatási idő is ekkor van. Este fél tízkor bevisszük a csöppségeket abba a helyiségbe, ahol ellátjuk őket, ilyenkor történik a fürdetés. Azokat a babákat, akiket éjszakára is kér az édesanyjuk, visszavisszük a baba-mama szobába – kórterembe –, a többiek a mi felügyeletünk alatt töltik az éjszakát.

Ezt olvasta már? Mi lehet az oka, ha születése után nem sír fel a baba?

- Bátran vállalják a kismamák az éjszakai együttlétet az újszülött gyermekükkel, vagy a pihenést szívesebben választják?

- Nagyon változó, hogy ki meri vállalni 24 órában a babáját. Legtöbbször fáradtságra panaszkodnak az édesanyák. Aki viszont úgy dönt, hogy vállalja azt a kis „kellemetlenséget”, hogy négyszer, ötször is fel kell éjjel ébredni a babához szoptatni, sokkal magabiztosabb lesz, hiszen megbirkóztak az „éjszakai mumussal”. Természetesen éjjel is meggondolhatja magát az anyuka. Nagyon fontosnak tartom, hogy az újszülött az első pillanatoktól sok időt töltsön az anyával. Sokszor legyen ölben, sokszor szopjon vagy csak bújjanak össze. Erősíti a kötődést, az összetartozás érzését, serkenti a tejelválasztásért felelős hormonok működését, elősegíti a mama gyógyulását, biztonságérzetet nyújt a picinek, amitől nyugodt és kiegyensúlyozott lesz. Téves felfogás, hogy hagyni kell sírni a babát s várni, hogy abbahagyja és magától, kimerülten „megnyugodjon”. Békétlen lesz, korán elveszítheti a biztonságérzetét és egyre rosszabbul fog reagálni az őt érő ingerekre. Nem sírhatja félelembe, „betegségbe” magát egyetlen baba sem!

Ezt olvasta már? Miért sírnak a kisbabák?

- Ezt a régi módszert sajnos még manapság is alkalmazzák konzervatív felfogású családokban, nem törődve a kisded lelki sérülésével. Bizonyára a védőnők is a baba-mama szoros kapcsolatot erősítik, s el tudják oszlatni azt a félelmet, hogy nem marad éhen a baba és nem apad el a kismama teje?

- Szerencsére a védőnők is a modern, baba-mama párti, lelket és egészséget erősítő felfogást továbbítják a tanácsadásokon. A baba nem marad éhen, mindig tudja, hogy mennyi tejre van szüksége, a természet remekül gondoskodott arról, hogy a tejtermelődés szépen kialakuljon a maga ritmusában. A baba pedig mindig tudja, hogy mire van szüksége, nekünk, és otthon az anyukáknak, csupán fel kell ismerniük a csecsemők jelzéseit, különböző sírásformáit. Mindig pontosan üzennek. Erre már a kórházban igyekszünk megtanítani az anyukákat. Minden lehetséges segítséget megadunk, hogy a szoptatás pozitív, boldogságos élmény legyen a baba és az édesanya számra is.

- Sajnos előfordul, hogy minden igyekezet ellenére nem indul be a tejelválasztás. Mi a teendő olyankor?

- Ez sajnos valóban megtörténhet, de nem szabad kétségbeesni. Ha kevés tej marad vagy elapad bármi okból, a védőnővel és a gyermekorvossal megbeszélve megfelelő tápszerhez juthatnak a kicsinyek. A kórházban egyébként már nem teáztatjuk a babákat éjjel vagy a szoptatási idők között. Ha plusz folyadékra van szükségük, babavizet kapnak pohárból.

Ezt olvasta már? Prolaktinhiány - Amikor a kismama nem tud szoptatni

- Jellemző-e, hogy az apák nagyobb számban vesznek részt a szüléskor, majd a babagondozásban?

- Fontos az apákat is bevonni ebbe a bonyolult, újszerű, csodás folyamatba, ami már a fogantatás előtt kezdődik, a gyermek tervezésekor. Vannak aktívabb apukák és olyanok, akik óvatosabbak vagy szívesebben csodálják távolabbról csemetéjüket. Utóbbiak hatalmas terhet rónak a párjukra és csak később fedezik fel, hogy nem alakult ki szoros kötelék a gyermekével sem. Szerencsére a lelkes apukák boldogan és büszkén, természetes aggodalommal, de részt vesznek már a terhesgondozás során a párjuk támogatásában, majd ha bírják és vállalják, a szülésnél is jelen vannak, és a baba érkezésekor a lehető leghatékonyabban segítik és támogatják a babát és a mamát egyaránt. Több százan is eljönnek a kórházunk nyílt napjaira, a kismamák és a kispapák együtt, amikor betekintést kapnak szinte mindenhová, amivel később maguk is találkoznak. Az a cél, hogy ne féljenek a szülés előtt, ne higgyék azt, hogy magukra maradnak. Ma már korszerű, modern lehetőségeket választva szülhetnek az édesanyák. Előadásokat hallgathatnak meg, ami az áldott állapotról, a babavárásról, a felkészülésről, a szülésről szól az apukáknak is. Népszerű a program.

- Miként vélekedsz a nagyszülők szerepéről a babaérkezése, a kismamának nyújtott segítség, és a csecsemő, a gyermek cseperedése kapcsán?

- Különös csoda és öröm, ha a nagyszülők, akik közül nagyon sokan még aktív dolgozók, mégis odaadó szeretettel, gondoskodással szeretnék kivenni részüket a kicsivel való foglalkozásban, törődésben. Ezt érdemes nyitottan és szeretettel fogadni, és nem távol tartani a nagymamákat, nagypapákat az unokától, hiszen a tőlük kapott szeretet mással nem is helyettesíthető. Kinek is lenne szíve megvonni a rendszeres kapcsolattartást az unokával? „Cserébe” a nagyszülőknek tiszteletben kell tartani a fiatalok magánéletét. Érdekes ez, a nagyszülővé vált anyákban, apákban gyakran előjönnek azok az emlékképek, amikor „nem is olyan régen” még a szülővé vált gyermekük kezét fogták, járni tanították és róluk gondoskodtak. S majd, ha eljön az idő, bármikor is legyen az, ha a nagyszülő igényli a segítséget, soha nem szabad a kezét elengednie sem a gyermekeinek, sem az unokáknak. Ő sem tette ezt. Ez az élet rendje, és „törvénye”.

- Bölcs gondolatod egyre aktuálisabb ebben a rohanó, távolságtartó, szülőket olykor lekezelő világban. Vajon milyen a saját családi életed?

- Abban a szerencsés időben születtek a fiaim, amikor még nem 30-35 éves korban vállaltuk az első gyermekünket, és nem a karrier, nem az egzisztencia feltétlen elsődlegessége ösztönzött bennünket. Nem a kocsi és nem a ház nagysága számított. Huszonévesen szültem. Két gyönyörű fiúnak adtam életet, akik ma már férfivá cseperedtek, s annak idején legtöbbször szépen megértették, ha épp abban a műszakban kellett dolgoznom, amikor az esti meséjüket kellett volna olvasnom. Büszke vagyok rájuk a mai napig. Régen is csodás barátok, munkatársak vettek körül, a babaápolásban is rutinos voltam, és ennek ellenére sokszor elbizonytalanodtam, hogy mindent jól csinálok-e. Ez elkerülhetetlen. Nekem is volt közvetlen segítségem. A nagyiknak sokat köszönhetek. Bár, amíg fiatal az ember jobban bírja a kihívásokat, a fizikai erőpróbákat, de ma már nekem is többet kell pihennem, hogy fitten, mosolyogva kezdjem a munkámat a kórházban. Azzal együtt, hogy nagyot fordult az életem. Elváltam, de ma már boldog párkapcsolatban élek, ami hatalmas lelki erőt ad. Imádok kertészkedni, utazgatunk, munka mellett új vállalkozásba kezdtem a párommal, ami szintén feltölt és erőt ad.

- Azt hallottam, hogy amióta csak van mobiltelefonod, nem változott a számod, és soha nem kapcsolod ki a készüléket. Nem fárasztó a 24 órás szolgálat?

- Ez így igaz. Ráadásul publikus, mindenki ismeri a számomat, aki valaha kapcsolatba került velem, ha mégsem, megkérdezi a szomszédjától. Soha nincs kikapcsolva a telefonom, mert nem tudhatom, mikor lesz szükség rám. A baj legtöbbször éjjel jön, fel is hívnak bátran, mert ismernek, tudják, hogy szívesen segítek a kismamáknak, ha elbizonytalanodnak a babájuk körüli teendőkben, mert szokatlan helyzetet tapasztalnak. A még áldott állapotban lévő anyukáknak is készséggel mondok néhány bátorító, nyugtató mondatot, ha a helyzet úgy kívánja. Jó érzés, hogy megbíznak bennem az anyukák, a nagyszülők. Rám bízzák a legféltettebb kincsüket, a gyermeküket. Ez szépséges és hatalmas felelősség. Igyekszem minden nap megfelelni ennek a kihívásnak.

- Kivételes az elhivatottságod, az egészségügybe vetett hited, a lelkiismeretes szakmai felkészültséged.

- Azok, akik nem hagyták el az egészségügyi pályát, szinte mindannyian elhivatott kollégák. Kevesen vagyunk, egyre kevesebben, nem lesz könnyebb a napi feladatunk, nem lesz kevesebb munkánk, de ha mindenki hátat fordítana az egészségügyi pályának, mi lenne a betegekkel, a páciensekkel? Sok tehetséges vagy kevésbé tehetséges fiatal a külföldi munka mellett dönt, a több fizetés, a jobb életminőség reményében. Sajnos nem divat már ápolónőnek lenni, pedig a mi osztályunkon igazi csoda az, amit tehetünk az újszülöttekért, az édesanyákért, így a családokért.

Tovább Alvási problémák kisbabáknál, kisgyerekeknél: Jó tanácsok szülőknek

Forrás: WEBBeteg
Balogh Mária, újságíró