Szülés utáni hüvelyszárazság és hüvelyi irritáció

Dr. Farkas Ágnes-
szerző: Dr. Farkas Ágnes, szülész-nőgyógyász - WEBBeteg - Támogatott tartalom
megjelent:

Nagyon kellemetlen, a mindennapokat és a szexuális együttléteket is nehezítő, fájdalmassá tevő panasz a hüvely szárazsága és a hüvelyi irritáció érzése. Azt gondolhatnánk, hogy ezek a panaszok csak a változókorban jelentkeznek, pedig ez nem így van, a tüneteknek többféle kiváltó oka is lehet.

A szülést követő hüvelyszárazság okai

A hüvelyszárazság tünetei gyakran már a szülést követően akár néhány napon belül is jelentkezhetnek, vagy esetenként néhány hét múltán is. Ennek több oka is lehet, amelyekre fontos figyelmet fordítani ebben az időszakban is. A nők körülbelül 83 százaléka tapasztal a szexuális együttlétek alatt panaszokat a szülés utáni első három hónapban, amelyek nagy részét a hüvelyszárazság és az irritáció váltja ki.

A hormonok szerepe

Az egyik legfontosabb ok a viszonylagos hormonhiányos állapot kialakulása. Terhesség alatt igen magas a nők szervezetében az ösztrogén és a progeszteron szintje, hiszen a terhesség előtti hormonszintekhez (amit a petefészkek termeltek) hozzáadódnak a méhlepény által termelt hormonok is. A baba megszületése után 20 percen belül a méhlepény is eltávozik a méhből, ezzel együtt az addigi intenzívebb hormontermelés is jelentősen mérséklődik. Az ösztrogén és progeszteron szintje mintegy 24 órán belül a terhesség előtti szintre csökken. Ez ugyan megfelel az egészséges hormonmennyiségnek, mégis, a terhesség alatti időszak értékeihez viszonyítva kifejezetten alacsony lesz. A relatív hormonhiány által kiváltott egyik gyakori panasz a hüvelyszárazság, és ezzel együtt az irritáció érzése.

A kisebb sérülések, horzsolások

A szülés utáni panaszok hátterében a fenti ok mellett a szülés által a hüvelyhámon okozott sérülések, horzsolások is állhatnak. Természetesen a szülés alatti sérüléseket és a gátmetszést megfelelően ellátják, azonban a kisebb sérüléseket, horzsolásokat nem szükséges összevarrni, hiszen előbb-utóbb maguktól is szépen begyógyulnak, pontosan ugyanúgy, mint a külső bőrfelületen. A gyógyulási folyamathoz azonban időre van szükség, és bizony kellemetlen érzés is társulhat hozzá. Azoknak a kismamáknak, akiknek gátmetszése is volt, igen kellemetlen lehet már az ülés is, és ehhez a fájdalomhoz hozzáadódhat a szárazság és irritáció érzése is.

Hüvelygyulladás

A szülést követő időszakban nagyon sok változás következik be a női szervezetben: változik a hormontermelés, gyógyulnak a kisebb, nagyobb sebek a szülőcsatornában, a méhből folyamatos vérzés, majd gyermekágyi váladékozás tapasztalható, miközben a kismedencei szervek igyekeznek a terhesség előtti állapotba regenerálódni. Ebben az időszakban könnyen kialakulhat enyhe gyulladás és hüvelyfertőzés is, ami szintén okozhat irritációt, és hüvelyi szárazság érzetét keltheti.

Mi a teendő?

A felsorolt okok mind kiválthatják a panaszokat, és közülük az első kettő a szülés utáni időszak természetes velejárója. Ez azonban nem azt jelenti, hogy ilyen esetekben nem kell segítséget kérni. A szülés utáni első hat hét a gyermekágyas időszak. Ezt követően mindig javasolt egy nőgyógyászati kontrollvizsgálat, ahol a kisebb panaszokat is érdemes megbeszélni az orvossal. Ha a hat hét alatti időszakban erősebb panaszok jelentkeznek, akkor érdemes mielőbb felkeresni a nőgyógyászunkat, hogy kiderüljön, mi okozza a tüneteket, és milyen kezelés segíthet a leghamarabb. A hüvelyfertőzések a hüvelyben alkalmazott, helyi hatású szerekkel jól lehet kezelhetők. Emellett fontos tudni, hogy a hüvelyi hidratálók és a regenerálódást segítő készítmények megkönnyíthetik a gyógyulási folyamatot. Ezen készítmények egy része már a terhesség alatt is alkalmazható, és segítheti a hüvelyhám megerősítését, a szülésre való felkészítését is.

Mi történhet, ha a panasszal nem fordulunk orvoshoz?

Az esetek döntő többségében, amikor egyszerűen a terhesség utáni megváltozott hormonális állapot vagy a kisebb hüvelyi sérülések okozzák a panaszokat, a gyógyulás idővel bekövetkezik. Kérdezhetnénk, hogy akkor minek kell orvoshoz rohangálni miatta? Nem feltétlenül kell! Azt, hogy szükség van-e orvosi vizsgálatra, mindig a páciens panasza dönti el. Hiszen enyhe kellemetlenség, kisebb panaszok esetén a patikában recept nélkül kapható készítmények segíthetnek. Abban az esetben, ha nem egyértelműek a tünetek, vagy fertőzésre gyanakodhatunk, esetleg az otthoni kezelés nem vezetett eredményre és a panaszok továbbra is fennállnak, mindenképpen szükséges az orvosi vizsgálat. A nőgyógyászunk javasolni tud nekünk olyan készítményt, amivel a sérült hüvelyhám természetes gyógyulási folyamatát felgyorsíthatjuk, illetve az esetleges fertőzést célzottan és biztonságosan kezelhetjük.

Az együttlétek fájdalmasak lehetnek, ami a szülést követő érzékeny, és nagyon fárasztó időszakban sokat ronthat mind az anya, mind az apa hangulatán. A hüvelyszárazság miatt irritált, sérült hám kevésbé ellenálló a kórokozókkal szemben, az ily módon könnyebben kialakuló hüvelyfertőzés pedig további kellemetlen panaszokat is okozhat.

A szülés utáni időszak nehéz mindenkinek. Minden újszülött feladja a leckét a szülőknek, a „beszoktatással” járó fáradtság, és időnként a bizonytalanság ilyenkor gyakran feszültséghez vezet. Ne hagyjuk, hogy egy olyan testi panasz nehezítse meg a szülés utáni egyébként sem könnyű időszakot, amin lehet segíteni.

Tovább Szülés utáni felépülés

Forrás: WEBBeteg
Orvos szerzőnk: Dr. Farkas Ágnes, szülész-nőgyógyász

Cikkajánló

Magas trigliceridszint?
Magas trigliceridszint?

Hogyan csökkenthető étkezéssel?

Krónikus fejfájás
Krónikus fejfájás

Tippek krónikus fejfájásban szenvedőknek.

WEBBeteg - Dr. Farkas Ágnes, szülész-nőgyógyász
WEBBeteg - Dr. Kőműves Anikó, szakgyógyszerész, orvos- és egészségtudományi szakfordító
WEBBeteg - Dr. Kiss György, szülész-nőgyógyász
WEBBeteg összeállítás - Dr. Molnár Zsuzsanna, szülész-nőgyógyász és Dr. Farkas Ágnes, szülész-nőgyógyász
WEBBeteg - Cs. K., fordító
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.