Zöldtea - Mégsem hatékony mellrák ellen?

Szerző: MTI

A korábbi feltételezésekkel ellentétben, a zöld tea nagy mennyiségben történő fogyasztása, csak kis mértékben segít csökkenteni a mellrák kialakulásának kockázatát - derült ki a Nemzeti Rákközpont jelentéséből.

"Mivel a kockázati arány szempontjából csak nagyon kis különbséget találtunk a kevés, illetve a naponta akár tíz csészényi zöld teát is elfogyasztó nők között, ezért "úgy véljük, hogy annak nincsen mellrákmegelőző hatása" - mondta Ivaszaki Motoki, a központ Járványtani és Megelőzési Részlegének vezetője.

A szakemberek beszámolója szerint a korábbi, állatokon végzett kísérletek azt mutatták, hogy a zöld teában található katekin, és más polifenolok valószínűleg segíthetnek a mellrák megelőzésében, azonban a járványtani tanulmányok változó eredményeket hoztak.

A központ 1990 és 1993 között indult hosszútávú kutatása során, összesen 14 éven keresztül követett nyomon 54 ezer nőt, akik az ország kilenc különböző prefektusában éltek. A 40 és 69 éves kor közötti résztvevők közül, 581 nőnél fejlődött ki mellrák a megfigyelés végéig. A felmérést követően a szakemberek hat csoportba osztották az alanyokat aszerint, hogy azok milyen gyakran - kevesebbszer, mint heti egy vagy naponta több mint öt alkalommal - fogyasztottak zöld teát.

Az eredmények nem mutattak egyértelmű összefüggést a zöld tea fogyasztásának gyakorisága, és a mellrák kialakulásának kockázata között. Még azoknál a nőknél sem volt kimutatható kapcsolat, akik rendszeresen, vagyis naponta 7-9, vagy akár tíz csészényit is megittak kedvenc teájukból. A jelentés szerint a tealevelek minősége - legyen az közepes, vagy egészen olcsó - sem befolyásolja a forró ital mellrák elleni jótékony hatását.

(MTI)

Hozzászólások (0)

Cikkajánló

Ajakherpesz Ajakherpesz

Az ajakherpesz okai, tünetei, kezelése és megelőzése.

Ajakherpesz Ajakherpesz

Tippjeink segítségével megelőzhető, hogy tönkretegye a nyarat!

A jóindulatú emlőbetegségek...

A nők jóindulatú emlőbetegségei gyakoriak. Évente közel 1 millió nőnél diagnosztizálnak jóindulatú emlőproblémákat az Egyesült Államokban és...

Konyhanyelven a mellrákról

Október a mellrák elleni küzdelem hónapja, ennek kapcsán beszélgettünk Arató Györgyi dietetikussal, akinek sajnos érintettként is van tapasztalata...

Áttétes mellrák - Hogyan alakul ki?...

Hazánkban a mellrákos esetek nagyjából 10 százaléka már késői stádiumban, áttétekkel kerül felfedezésre. Hogyan alakulnak ki az áttétek? Mi a...

Mit tegyünk mellünk egészségéért?

Természetesen minden nő hallott már arról, hogy rendszeresen el kell járni szűrővizsgálatra, ám emellett még van pár dolog, amivel segíthetünk...

A mellrák rizikófaktorai

A mellrák kialakulása több tényezőre vezethető vissza. Bár megéri egészséges életmódot folytatni, hogy csökkentsük a kockázatot, azonban sajnos...

Az elhízás szerepe a rák...

Brit kutatók keresték a túlsúly és a leggyakoribb rákos megbetegedések közötti statisztikailag is kimutatható kapcsolatot. Az eredmények...

A mellrák kialakulása, leggyakoribb...

Az emlőrák a fejlett nyugati társadalmakban a leggyakrabban előforduló daganatos megbetegedés nőknél. A férfiaknál is ismertek emlőrákos esetek, de...

Rákbetegség miatt operált emlő...

Az emlőrák a nők körében a leggyakoribb rosszindulatú daganat - az összes karcinóma mintegy ötödét adva. A 35-55 éves nők halála főként emiatt...

Kérje ingyenes cikkértesítőnket!
Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.