Tea vagy kávé? Melyik hat jobban egészségünkre?

szerző: K. J., fordító - WEBBeteg
lektorálta: Dr. Jóna Angelika, gyermekgyógyász frissítve:

Ha a reggeli ébredéshez koffeinre van szükségünk, a teában és kávéban egyaránt megtaláljuk, ám közel sem mindegy, melyiket fogyasztjuk. A két népszerű ital nagyon különböző hatásairól meglepő felfedezéseket tettek amerikai tudósok.

A fekete és zöld tea, valamint a kakaó is tartalmaz az élénkítő hatóanyagból, s emiatt a statisztikák tanulsága szerint egyre inkább kiszorítja a reggeli asztalról a feketekávét. Hogy melyik is a jobb választás: kávé, tea vagy kakaó? A kutatók tudományos módszerekkel segítenek eldönteni a kérdést.

Legutóbbi felfedezéseik szerint mind a kávénak, mind a teának megvannak a maga előnyei: a koffein jótékony hatással van az Alzheimer-kór megelőzése szempontjából (tehát ez ellen kakaó-fogyasztással is felléphetünk), a kávé a cukorbetegség és a köszvény kialakulását gátolja, míg a tea kortyolgatásával a fogszuvasodást és reumát előzhetjük meg.

Ez eddig jól hangzik, ám akkor már nehezebb helyzetben vagyunk, amikor a pontos adagokról szeretnénk többet megtudni.

Miért jó a koffein a szervezetnek?

A koffein meggátolja a koleszterin romboló hatását" - magyarázza Geiger - "az úgynevezett vér-agy gát ugyanis megakadályozza, hogy a vérrel ártalmas kórokozók jussanak agyunkba". A koleszterin ártó hatása erre a gátra is kiterjed, ám a koffein mindezt meggátolhatja.Már napi egy csésze friss, illatozó kávé elfogyasztásával - amely kb. 100 milligramm koffeint tartalmaz - is hatékonyan előzhetjük meg az Alzheimer-kórt és az enyhébb jellegű emlékezési zavarokat - adja hírül Jonathan D. Geiger, az amerikai észak-dakota állam-béli School of Medicine and Health intézet vezető kutatója. "

Számos tanulmány értekezik arról, hogy megfelelő mennyiségű koffein fogyasztásával nem csak az enyhébb emlékezési zavarokat akadályozhatjuk meg, hanem bizonyos esetekben az Alzheimer-kórt is elkerülhetjük.

Ugyanaz, mégis más

Aki az erőteljesebb ízvilágú kávéval szemben inkább a fekete teát választja, a hatást illetően nem téved nagyot. Egy csésze fekete tea kb 50 milligramm koffeint tartalmaz, így napi két csészényi forró teával már tettünk valamit a feledékenység ellen.

Tejjel vagy tej nélkül?

Nem árt ugyanakkor odafigyelni: a tea jó hatását már egy kevés tej hozzáadásával is lenullázhatjuk; ajánlatos tehát "körítés nélkül" fogyasztani. Ezzel ellentétben a kávézóknak nem kell a hozzáöntött tejből gondot csinálniuk, a semlegesítő hatás nem jelentkezik.

Míg korábban a tudósok is másféle hatóanyagot feltételeztek, "mára száz százalékosan bebizonyosodott, hogy a tea esetében is a kávénál megismert koffeinnel van dolgunk" - mondja Wolfgang Schwack, a Hehenheimi Egyetem Élelmiszervegyészeti Intézetének munkatársa.

Meglepő módon azonban ugyanaz a koffein a teában teljesen másképpen hat, mint a kávé esetében. Mindez azzal magyarázható, hogy a teafűben kevesebb koffein rejlik, mint a kávébabban, valamint a hatóanyag a csersavhoz kötődik, így a koffeint szervezetünk nem tudja teljes mértékben felvenni. Az élénkítő hatás ennek következtében később és enyhébben jelentkezik, ám ami nagyon lényeges: tovább tart.

Melyik az egészségesebb?

Mennyi ideig ázzon?

Döntő fontosságú, hogy a teafű mennyi ideig ázott a vízben. Rövid idő esetén kevesebb mennyiségű csersav oldódik fel, így a koffeint jobban érvényesülhet, s a tea jóval élénkítőbben hat. A köztudatban általánosan élő tévhittel ellentétben minél tovább áztatjuk a teafüvet, a felszabaduló egyre több cserzőanyaggal egyenesen arányosan "csillapodik le" a tea, s elveszti felpörgető tulajdonságát. "Az élénkítő effektus a kávé esetében már pár perccel a fogyasztás után is tapasztalható" - mondja Schwack - " a kávéból ugyanis hamarabb a véráramba kerül a koffeint, amely adrenalint szabadít fel. A gyors és erős hatás ugyanakkor nem tart sokáig."

Ha valamelyik élénkítő hatású ital mellett kell letenni a voksot, Manuela Marin, táplálkozási tanácsadó véleménye szerint nem dönthetünk csak az egyik, vagy kizárólag a másik mellett: "mind a tea, mind a kávé fogyasztásakor a legfontosabb a mértékletesség. Két csészényi reggel, majd egy csészényi délután nem jelent kockázatot az egészségre nézve" - mondja Marin.

Ugyanakkor mindenkit óva int attól, hogy szomját koffeintartalmú italokkal próbálja meg csillapítani. Ezek ugyanis "ártalmasak lehetnek a szervezet vízháztartására nézve" - hangsúlyozza a szakértő.

A tea emellett a fogak számára is elsőrangú "adalék", mivel fluoridot is tartalmaz, amely a fogzománc épségére hat jótékonyan.

Ha ez nem lenne elég, a fekete tea olyan anyagokat is rejt, amelyek a daganatos megbetegedések kialakulását gátolják, és emellett vérkeringésünk épségére is pozitívan hatnak.

A kávébabban található antioxidánsok jelentősen csökkentik a köszvény kialakulásának kockázatát függetlenül attól, hogy tejjel vagy anélkül isszuk.

Egyes tanulmányok szerint napi több mint hat csésze kávé fogyasztásával közel 60 százalékkal bizonyult kevesebbnek a rizikó. Ettől azonban nem ajánlott többet inni: a nagy-britanniai Durham Egyetem egyik kutatója, Simon Johns szerint sűrűbben szenvednek hallucinációktól azok, akik naponta több mint hét csésze kávét vesznek magunkhoz.

A fekete leves fogyasztásáról még a gyomorpanaszokkal küzdőknek sem kell feltétlenül lemondaniuk.

Stefan Richter kávépörkölő mester tapasztalata szerint, óriási tévedés az az általánosan elterjedt hit, amely szerint az enyhébben pörkölt kávé kevésbé bántja a gyomrot. "Minél tovább pörköljük alacsony hőfokon a kávészemeket, annál több savas anyag távozik, s ezek a felelősek a gyomor nyálkahártyájának irritálásáért."

WEBBeteg.hu logó Forrás: WEBBeteg
K. J., fordító; welt.de
Lektorálta: Dr. Jóna Angelika, gyermekgyógyász

Frissítve: 2022.02.27. 13:33, Megjelent: 2017.11.18. 05:21
Nem mesterséges intelligencia által készített tartalom. ✓
Címkék: Tea téma, Kávé téma, Koffein téma

Segítség

Orvos válaszol

orvos válaszol piktogram
Belgyógyászati leletértelmezés 24h

Belgyógyászati leletértelmezés 24h

Dr. Szabó Roxana belgyógyász szakorvosjelölt

Orvoskereső

orvoskereső piktogram
Koroly Réka

Koroly Réka

Dietetikus, Túlsúly-elhízás kezelése

Budapest

Cikkajánló