• A tüdőbetegségek rehabilitációja

        Szerző: WEBBeteg - Dr. Brugós László, tüdőgyógyász szakorvos

        A rehabilitáció valamilyen állapotnak és/vagy funkciónak az eredetihez közeli visszaállítását kísérli meg, több szakterület szakemberének segítségével és irányításával.

        Az orvostudományban és a gyakorlati medicinában, a rehabilitáció egyre jobban beépül a mindennapi tevékenységbe.

        Hirdetés

        Több összefoglaló meghatározása is ismert az orvosi rehabilitációnak. Ennek megfelelően a rehabilitáció egy összetett, folyamatos, egészségre koncentráló szolgáltatások sora, mely a tüdőbetegek és családtagjai felé irányul. Általában több szakmát egybefogó csapat végzi, abból a célból, hogy a beteg egyéni lehetőségei szerint, elérhesse a számára megközelíthető maximális élhetőségi szintet. 

        A végtagok hiányának pótlásával, majd mozgásszervi betegségek gyógyításán, az agyi károsodások miatt kialakult motorikus zavarok enyhítésén át, a rehabilitációt először más területeken alkalmazták, de jelenleg a pulmonológiai rehabilitáció is elfogadott tevékenység. A tüdőgyógyászatban a rehabilitáció, főleg az elveszett funkciók visszaállítására történő próbálkozásokból áll.

        Nem mindig elég a gyógyszeres kezelés

        Sajnos egyre gyakrabban találkozunk olyan krónikus, hosszan tartó betegségekkel, melyek gyógyszeres gyógyítása önmagában nem elegendő és speciális eljárásokra, programokra és szakemberekre van szükség. 

        Magyarországon először Debrecenben alakult meg a Rehabilitációs Tanszék, dr. Vekerdi Nagy Zsuzsa egyetemi tanár vezetésével, a DE OEC keretén belül. Ettől fogva egyre több orvoskolléga tehet szakvizsgát rehabilitációból.

        A tüdőgyógyászatban a COPD, krónikus légzési elégtelenség, cystás fibrosis, tüdőtranszplantáción átesett betegek szorulnak főleg rehabilitációra.

        A légúti betegségek következményeként számtalan kóros elváltozás érinthet több szervet is, ezzel akadályozva az egyén mindennapi életének teljességét. Ezeket a következőképpen lehetne összefoglalni:

        Perifériás izom, légzőizom működési rendellenességek, táplálkozási zavarok, kóros fogyás, szívbetegségek kialakulása, csontok károsodása, érzékelési zavarok, pszichés és társadalami beilleszkedéssel járó rendellenességek.

        Az említett károsodások a váz és légzőizomzat dekondicionálásához (funkciójának csökkenéséhez) vezetnek, ami az említett izomzat csökkent működésében mutatkozik, alultápláltságban vagy a csökkent oxigénmennyiség hatásának következményeként. Említésre méltó még a rekeszizomzat fáradékonysága, gyógyszerek mellékhatásai és a tünetek miatt kialakult félelem, rettegés, bűntudat, függőség és alvási zavarok.

        A rehabilitáció céljai

        • Csökkenteni a tüneteket, a rokkantságot, fokozni a fizikális és szociális tevékenységek lehetőségét. Javítani kell az életminőséget a krónikus légúti betegségekben szenvedő betegek esetében is.

        • Ezeket a célokat a betegek és családtagjai nevelésével, programszerű edzésével, pszichoszociális és viselkedési formák betanításával, és a prognózis felmérésével kell megvalósítani.

        • A rehabilitációs beavatkozásokat egyedi problémákra tervezték, és egyénre szabják amelyet egy multidiszciplináris csapat hajt végre.

        Ezek a cikkek is érdekelhetik Önt

        A rehabilitációs programok már jelentős multicentrikus vizsgáltok eredményére támaszkodva, és tapasztalatait átvéve főleg az alábbi területekkel foglalkoznak:

        • A nehezen felhozható légúti váladék kiürítésének segítésére használt inhalációk, ki és belégzési manőverek (KS pipa, PEP maszk, inhalátorok).

        • A váladék kiürítését elősegítő légzőizomzat és segédizomzat erejének a fokozása és kihasználása. Légzőizom gyakorlat, ami a rekeszizom és a segédizmok gyakorlatából áll.

        • Különböző légzőgyakorlatok, melyek a tüdő gyengébb pumpafunkcióját vannak elhívatva javítani.

        • Oxigénterápia mely a csökkent oxigénmennyiségnek pótlásából áll, és a légutakban uralkodó nyomásviszonyok javításából áll. Egyik igen fontos rehabilitációs program a COPD-s betegek gyengült légzőizomzata miatt kialakult hipoxaemia, melyet oxigén adagolása mellett a vázizomzat folyamatos edzésével lehet elérni. A training megemeli a tejsavküszöböt, így gyakorlatilag változatlan oxigénmennyiség mellett, a beteg kevésbé fullad és jobban tolerálja a terhelést. Ez az utóbbi évek egyik jelentős eredménye a COPD-s betegek rehabilitációját illetően.

        • Dohányzásról való leszoktatási programok megvalósítása.

        Olvasson tovább! A tüdőrák tünetei - Milyen panaszokra figyeljünk?

        Dr. Brugós László, tüdőgyógyász szakorvosForrás: WEBBeteg
        Orvos szerzőnk: Dr. Brugós László, tüdőgyógyász szakorvos

        Módosítva: 2019.03.05 04:06, Megjelenés: 2017.07.07 05:21
      • Nyomtatás
      • Cikkajánló

        A ráncfeltöltés

        A ráncfeltöltés

        Dr. Csuth Ágnes

        A beavatkozás bár egyszerű, azért mégsem nem teljesen kockázatmentes.

        A kardioverzió

        A kardioverzió

        Dr. Molnár Dóra

        Olyan ritmuszavar, mely során a szív nem ritmusosan húzódik össze.

        Hasznos tanácsok COPD, asztma és alvási apnoe ellen

        A légzőszervi betegségek kialakulásában egyrészt a környezeti tényezőknek, másrészt a szervezet érzékenységének, a családi hajlamnak van kiemelkedő szerepe. Mit tegyünk egészségünk megőrzésének és a betegségek leküzdésének érdekében?

        Bajt jelez a magasabb légzésszám?

        A légzésszám változik fizikai aktivitás hatására, de betegségeket is jelezhet, ha magasabb, vagyis ha a szokásosnál szaporábban vesszük a levegőt. Dr. Tárnok Ildikó, tüdőgyógyász, allergológus, a Tüdőközpont orvosa a magas légzésszám lehetséges okait foglalta össze.

        Ismét nőtt a légszennyezettség

        Ismét nőtt a szálló por miatti légszennyezettség - tájékoztatott a Nemzeti Népegészségügyi Központ.

        A krónikus obstruktív tüdőbetegség (COPD) kivizsgálása

        A krónikus obstruktív légúti betegséget (COPD) lassan és fokozatosan súlyosbodó funkciózavar (jellemzi, amely túlnyomóan nem visszafordítható, de hörgőtágítók vagy más kezelés hatására mérséklődhet a szűkület. A légúti szűkület a tüdőszövetet károsító gázok és részecskék hatására kialakuló, kóros gyulladásos reakciójának a következménye.

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.