A nők tüdeje tíz évvel hamarabb fejlődik ki teljesen

MTI
megjelent:

A nők tüdeje tizennégy éves korukra teljesen kifejlődik, a férfiaké csak tíz évvel később, huszonnégy éves korukra - olvasható egy spanyol tanulmányban.

Palma de Mallorca-i székhelyű Fejlett Légzésgyógyászat Nemzetközi Központ-Caubet Alapítvány által folytatott kutatás azt is állítja, hogy a korral a nők tüdejének működése lassabban romlik, mint a férfiaké.

Tünetellenőrző
Kíváncsi, hogy panaszai milyen betegségre utalhatnak? TÜNETELLENÖRZŐ

A Spanyol Tüdőgyógyászati és Mellkassebészeti Társaság tagja, Joan B. Soriano által vezetett kísérlet eredményeit, az American Journal of Respiratory and Critical Care Medicine című amerikai folyóirat első júliusi számában teszik közzé.

A kutatás arra is rávilágít, hogy a dohányzás káros hatásai egyformán érintik mindkét nemet, a dohányzás elhagyása pedig lassítja a tüdőműködés korral járó romlását - mondta el Soriano, aki előrebocsátotta a tanulmány néhány következtetését.

A genetikai faktorokon kívül más tényezők is befolyásolják, hogy a dohányzó ember szervezetére a dohányzás kisebb vagy nagyobb mértékben hat-e.

A tanulmányból egyértelműen kiderül, a dohányzás abbahagyásának bármilyen életkorban jótékony hatása van, természetesen minél korábban hagyja el valaki ezt a szokást, annál nagyobb.

A kutatás osztrák és amerikai kutatók részvételével folyt, és felhasználták hozzá egy másik, az amerikai Framinghamben több mint ötezer főn végzett kutatás adatait.

(MTI)

Cikkajánló

Alacsony vagyok
Alacsony vagyok

Ha ez zavar, alkalmazható növekedési hormon?

Magas trigliceridszint?
Magas trigliceridszint?

Hogyan csökkenthető étkezéssel?

WEBBeteg - Dr. Tóth Sára Rebeka, belgyógyász
WEBBeteg - Dr. Lajtos Melinda, tüdőgyógyász
WEBBeteg - Dr. Kónya Judit, családorvos
WEBBeteg - Dr. Zsuga Judit, klinikai farmakológus
WEBBeteg - Dr. Kónya Judit, családorvos
WEBBeteg - Dr. Zsuga Judit, klinikai farmakológus
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.