Igen ritkák a gyermekkori védőoltások miatti súlyos reakciók

MTI
megjelent:

Igen ritkák a gyermekkori védőoltások által kiváltott súlyos reakciók - erősítette meg egy új elemzés, amely szerint a vakcináknak nincs közük a leukémiához, az MMR-oltás nem okoz autizmust, ellenben ha a nem oltott gyerekek elkapják a vakcinákkal megelőzhető betegségek valamelyikét, életminőségüket rontó szövődmények is sújthatják őket.

Gyermekkori védőoltások

A védőoltások az úgynevezett aktív immunizálás eszközei. Ez azt jelenti, hogy az élő, legyengített kórokozót, elölt kórokozót vagy a kórokozó valamely alegységét tartalmazó oltás beadása után a szervezet saját immunválasza hozza létre a védő hatást. Gyermekkori védőoltások - Amit tudnunk kell róluk.

Bár a védőoltásoknak döntő szerepük volt abban, hogy megszabadították az emberiséget több fertőző betegségtől, a létezők ellen pedig védelmet nyújtanak, mégis nőtt a gyermeküket az oltásoktól féltő szülők száma az utóbbi években. Ugyanakkor összefüggés van az oltatlan gyermekek számának növekedése és például a kanyarójárvány egyesült államokbeli kitörése között - idézte a LiveScience tudományos-ismeretterjesztő portál a Pediatrics szaklapban megjelent tanulmányt.

Az amerikai Orvostudományi Intézet (IOM) korábban megvizsgálta nyolc vakcina biztonságosságát, és a súlyos oltási reakciókat rendkívül ritkának találta. Az új kutatás, amelyet a RAND non-profit kutatóintézet munkatársai végeztek, értékelte az IOM-kutatás óta eltelt időben született tanulmányok adatait, és megvizsgálta további vakcinák mellékhatásait.

Hat év alatti gyerekeknek adott, összesen 11 oltóanyagot tanulmányoztak: a diftéria, a tetanusz és a szamárköhögés ellenit (DiPerTe), a hepatitis B és A, az influenza, a meningococcus, az MMR (kanyaró, mumpsz és rubeola), a bárányhimlő, a haemophilus influenza-b (Hib), a pneumococcus, a rotavírus és a gyermekbénulás (polio) elleni vakcinákat.

Nem találtak semmiféle kapcsolatot az oltások és a leukémia, az MMR és az autizmus, a hepatitis B és a szklerózis multiplex között, a Hib nem váltott ki súlyos reakciókat.

Igen ritkán, de előfordultak mellékhatások. A rotavírus elleni RotaTeq egymillió beadott adagja után 15 súlyos, az oltással kapcsolatos bélbántalmat jelentettek, a MMR-ből 3000-4000 oltásra jutott egy lázgörcsös eset.

http://www.livescience.com

(MTI)

Cikkajánló

Kötelező és ajánlott védőoltások gyermekkorban

Dr. Szimuly Bernadett, általános orvos
Védőoltás
A védőoltások az úgynevezett aktív immunizálás eszközei. Ez azt jelenti, hogy az élő, legyengített kórokozót, elölt kórokozót vagy a kórokozó valamely alegységét tartalmazó oltás beadása után a szervezet saját immunválasza hozza létre a védő hatást. Legyünk tisztában a kötelező és a szabadon választott védőoltásokkal.
Alacsony vagyok
Alacsony vagyok

Ha ez zavar, alkalmazható növekedési hormon?

Magas trigliceridszint?
Magas trigliceridszint?

Hogyan csökkenthető étkezéssel?

WEBBeteg - Dr. Zsuga Judit, klinikai farmakológus
WEBBeteg - Dr. Sarkadi Adrien, infektológus
WEBBeteg - Dr. Osikóczki Orsolya, háziorvos
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
WEBBeteg - Dr. Zsuga Judit, neurológus, klinikai farmakológus
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.