Ezért fontos az RSV elleni védekezés

Melletted a Helyem Egyesület, WEBBeteg
megjelent:

A leghatékonyabb védekezést az RSV-fertőzéssel szemben az oltások jelentik, amelyek nemzetközi adatok szerint akár 80-90%-kal is csökkenthetik a gyerekkori kórházi esetek számát.

Az őszi-téli időszakról a legtöbb embernek az influenzajárvány jut az eszébe, pedig egy másik, kevésbé ismert, mégis komoly kockázatot jelentő légúti fertőzés, a főként az alsó légutakat megtámadó RSV (légúti óriássejtes vírus) is ebben az időszakban kezd el terjedni, szezonja pedig egészen áprilisig tart.

Miért fontos a megelőzés?

A légúti óriássejtes vírus (respiratory syncytial virus, azaz RSV) a csecsemők és kisgyermekek körében az influenzánál súlyosabb lefolyású betegségeket okoz. Magyarországon 2 éves kora előtt a kisgyerekek 90 százaléka átesik a fertőzésen, többségében már egyéves koruk előtt. Közülük körülbelül 3700-an kórházba is kerülnek a vírus okozta megbetegedések - bronchiolitis vagy tüdőgyulladás - következtében, ez a szám pedig a háromszorosa az influenzához köthető kórházi kezelések számának ebben a korosztályban, és már a COVID-járvány idején is több kisgyerek került kórházba az RSV, mint a koronavírus miatt. Sajnos, a szövődmények következtében, ritkán, de halálesetek is előfordulnak.

Nehéz megjósolni, mely csecsemőknél alakulnak ki súlyos tünetek, melyek orvosi ellátást igényelnek. A koraszülöttek és a két év alatti csecsemők a legveszélyeztetettebbek, de sok az RSV okozta megbetegedés a 60 év felettiek, valamint a szív-, tüdőbeteg és immunhiányos egyének körében is.

Az oltás nagyban csökkenti a kórházi kezelés kockázatát

A koraszülöttellátás és a koraszülöttek családjainak támogatása iránt elkötelezett Melletted a helyem Egyesület elnöke, Dr. Nádor Csaba neonatológus elmondta: „Az RSV okozta kórházi kezelés általában egy hetet vesz igénybe, de a súlyosabb esetekben akár két hétig is eltarthat. Ez érzelmileg súlyosan megterheli a szülőket, miközben a munkából is kiesnek és extra anyagi teher nehezedhet rájuk az ápolás miatt. Ezért gondoljuk azt, hogy az oltás segít a babákat és családtagjaikat érő stressz csökkentésében.

Röviden az oltásokról
Két típusú oltás áll rendelkezésre Magyarországon a megelőzésre. Az egyik típus antitest-készítmény, ami a szezon kezdetén a fokozott kockázatú csecsemőknek adható az egészségbiztosító által támogatott módon, egy adat a szezon alatt védelmet biztosít. Fokozott kockázatúnak számítanak jelenleg a koraszülöttek (32. héten vagy korábban születettek) 6 hónapos korukig, vagy bizonyos súlyos tüdőbetegségekben, illetve szívbetegségben szenvedő csecsemők. A másik egy vakcina, ami azonban gyermekeknek nem adható, a várandós nőnek a harmadik trimeszterben adott injekció hat hónapos koráig védi a csecsemőt is. Beszéljen orvosával az oltás lehetőségéről!

Prof. Dr. Mészner Zsófia, a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet módszertani igazgatója szerint indokolt lenne az oltások kiterjesztése is, ugyanis az RSV okozta kórházi felvételek döntő többsége (67–79%) az egészséges, nem rizikócsoportba tartozó csecsemőket érinti. „Az újszülöttek, kórházi környezetben, még a hazaadás előtt beolthatók lennének, a többiek pedig rutinszerűen, az alapellátásban, a szezon előtt kaphatnák meg az oltást” – mondta el az orvosprofesszor.

Az RSV elleni védekezés fontos minden csecsemő, nem csupán a fokozott kockázatú babák esetében. A vírus cseppfertőzéssel és érintéssel terjed, ezért a fertőződés elkerülése érdekében fontos a gyakori, szappanos kézmosás, a vírus ugyanis órákig életképes marad a tárgyakon és a felületeken. Fontos továbbá a zárt terek rendszeres szellőztetése, a téli hónapokban is.

Forrás: Melletted a Helyem Egyesület, WEBBeteg

Segítség

Orvos válaszol

orvos válaszol piktogram
Dr. Hangonyi Csilla

Dr. Hangonyi Csilla

Tüdőgyógyász, allergológus

Cikkajánló

RSV-fertőzés
Az RSV (respiratory syncytial virus, légúti óriássejtes vírus) a légúti fertőzések egy részéért felelős elterjedt vírus. Felnőtt életkorban és a gyerekek nagy részénél a fertőzés egyszerű náthaként jelentkezik, ám csecsemőknél és 2 év alatti kisgyermekeknél - különös tekintettel a koraszülöttekre - a fertőzés komoly veszélyekkel járhat.