Digitális fogászat - Megdöbbentően pontos technika

Szerző: Medipress

A szájsebészek a foghelyreállító beavatkozások terén, a közeljövőben sokkal könnyebben és olcsóbban dolgozhatnak majd.

A fogkő és következményei
Ha a fogkő nem kerül időben eltávolításra, akkor az íny idővel visszahúzódik, elsorvad. Mi történik, ha nem kezeltetjük?

A szájsebészeti beavatkozások között, előkelő helyet kapnak a helyreállító műtétek, amelyek során a súlyosan roncsolt, vagy hiányzó fogakat pótolják, általában implantátumokkal. Ezek a beavatkozások sajnos nem csak bonyolultak, de igen drágák is, így minden előrelépés új reménysugár a szakmabeliek számára, amely azzal kecsegtet, hogy több emberen tudnak, rövidebb idő alatt és kevésbé költséges módon segíteni.

A Missouri Egyetem kutatói, most egy olyan új eljárást mutattak be, amely alapján ezek a remények egyáltalán nem tűnnek hiú ábrándnak. Az eljárás lényege, hogy az úgynevezett körhidak, azaz a protézist a fogimplantátumokkal összekötő berendezések kialakítását, teljes egészében számítógépesíti.

A fogszuvasodás
A fogszuvasodás (caries) a fogaknak a szájüreggel érintkező felszínén kezdődő, a felszín felől mélyre haladó idült folyamat, amelynek lényege a kemény fogállomány végleges roncsolódása.
A fogszuvasodás okai >>

A körhidakat ma még kézi módszerrel, gipszformázás segítségével állítják elő sok-sok munkával, hosszú idő alatt a fogtechnikusok. Az új módszer azonban éppen ezen a folyamaton gyorsít jelentősen azzal, hogy a teljes procedúrát digitalizálja és számítógépesíti.

Az eddigi fizikai modellezés helyett, a körhídra váró páciens száját digitális képalkotó eljárás alkalmazásával mérik fel, majd az így rögzített adatokból a kutatók által kidolgozott algoritmusok alapján, a számítógép létrehozza az adott beteg számára szükséges körhíd tervét, amely azután akár nyomtatásos, akár CNC automatizált módszerekkel gyártásra kerül.

Medipress

Hozzászólások (0)

Cikkajánló

MR-vizsgálat MR-vizsgálat

Mit lehet vizsgálni MR segítségével? Hogyan kell felkészülni a vizsgálatra?

A fémmentes fogpótlások előnyei

Akárcsak az orvostudomány többi ága, a fogászat is fénysebességgel fejlődik. Különösen nagy mérföldkő a fogpótlástanban, hogy megjelentek a...

Gyerekkori fogszuvasodás - már egy...

A cukros édességek, a fagylaltok, az éjszakai édes tea, a kakaó – mind hozzájárulnak a gyermekek korai fogszuvasodásának kialakulásához, amely kis...

3 dolog, amivel nem csak fogai...

A ápolt száj kultusza egyre nagyobb teret hódít. A fogak hibái nemcsak az általánosan egyre inkább nyomást gyakorló tökéletesség pártiak...

A szájnyálkahártya betegségei

Baktériumok, vírusok és gombák mindenki szájában élnek, megtalálhatóak a nyálkahártyán, a nyálban és a fogak felszínén. Azonban vannak...

Mi a teendő szájsebészeti műtétek...

A szájsebészeti műtétek utáni komplikációk megelőzése érdekében mi magunk is sokat tehetünk. A legfontosabb, hogy betartsuk az orvos utasításait....

Az antibiotikum elsárgíthatja a...

Kislányomnak 5 napig magas láza volt, a háziorvos antibiotikumot írt fel. Megdöbbenve tapasztaltam, hogy az addig rikítóan hófehér fogai besárgultak....

Kérje ingyenes cikkértesítőnket!
Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.