Mennyire hatékony a női óvszer? - Kutatás

Medipress
megjelent:

A női óvszer is hatékony, bár a részükre készült óvszerek hajlamosak elcsúszni, ezáltal több odafigyelést kívánnak, de legalább ugyanolyan hatékonyak a fogamzásgátlásban, mint a hagyományos, férfiak részére készült kondomok.

Egy amerikai felmérés során kiderült, hogy a női óvszereknél négyszer nagyobb a valószínűsége, hogy valamilyen „technikai probléma” adódik a védekezés során. Az American Journal of Epidemiology című szaklapban publikált tanulmány szerint azonban a női kondomok hatékonyságukban semmivel nem maradnak el a férfi óvszerektől.

Női óvszer - Sokrétű vizsgálat igazolja használhatóságát

A kutatók több szempontból is megvizsgálták az óvszereket: mennyire védenek a nemi betegségektől és a nem kívánt terhességtől. A kutatás vezetője Dr. Maurizio Macaluso volt, aki az USA Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központjának (CDC) orvosa. A tanulmány elkészítésében 108 nő vett részt, akiknek 10 női és 10 férfi óvszert adtak.

Az egyik csoportot arra kérték, aktus során először a férfi óvszert használják, majd később váltsanak a női változatra, a másik csoportnál pedig pont fordítva, a női kondommal kellett kezdeni. Mind a két csoport tagjait előzetesen felvilágosították az óvszerek helyes használatáról.

A résztvevőket megkérték továbbá, hogy az aktus előtt és után vegyenek kenetet magukról, hogy a kutatók így lemérhessék a prosztata-specifikus antigén - a spermában megtalálható fehérje - jelenlétét. A tapasztalatok szerint a női kondomokkal az esetek egyharmadában fordultak elő technikai malőrök, szemben a férfi óvszerekkel, ahol csak 9 százalékban merültek fel problémák.

Problémák adódhatnak

A leggyakoribb probléma a női óvszerek elcsúszása volt, valamint időnként nehézzé vált a behatolás ezzel a módszerrel. Ugyanakkor olyan nem fordult elő, hogy a női óvszer elszakadt volna. A férfiaknak készült óvszerek esetében sokkal ritkábban fordultak elő technikai problémák, de a nők szerint a férfiak sokszor helytelenül használják azokat.

Fogamzásgátlás tekintetében mindkét módszer hasonló eredményekkel bír. A terhesség rizikója férfi kondomoknál az esetek 3,5, míg női kondomoknál 4,5 százalékban állt fenn. A szakemberek szerint végeredményben kijelenthető, hogy hatékonyságában mindkét módszer megegyezik - csak a női óvszerekkel kicsit óvatosabban kell bánni.

(Medipress)

Cikkajánló

Amit a fogamzásgátlásról tudni kell

Dr. Szimuly Bernadett, általános orvos
Az, hogy a pár milyen eljárást alkalmaz a nem kívánt terhesség elkerülésére, sok tényező függvénye, érdemes átgondolni a választott módszer hatékonyságát, kockázatait és költségvonzatát is.
Krónikus fejfájás
Krónikus fejfájás

Tippek krónikus fejfájásban szenvedőknek.

Hátfájás
Hátfájás

Mit érdemes tudni a hátfájásról?

WEBBeteg - Dr. Erdődi Balázs, szülész-nőgyógyász
WEBBeteg - Dr. Molnár Zsuzsanna, szülész-nőgyógyász
WEBBeteg - Dr. Hazay Máté, nőgyógyász
WEBBeteg - Dr. Molnár Zsuzsanna, szülész-nőgyógyász
WEBBeteg - Dr. Fáklya Mónika, gyermekgyógyász, endokrinológus
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.