COVID után megnő a cukorbetegség esélye

szerző: Fazekas Erzsébet, újságíró - WEBBeteg
megjelent:

A koronavírussal való megfertőződés megnöveli a diabétesz kialakulásának kockázatát - erre a következtetésre jutottak szakemberek egy új elemzés eredményei alapján.

A pandémia folyamán a tudósok azt figyelték meg, hogy a SARS-CoV2 igen sokféle betegség okozója lehet – az egészségügyi problémák ezen listáján szerepelt a diabétesz is. Most – egy friss vizsgálat megállapításai nyomán – csak meg tudták erősíteni annak jogosságát, hogy a kezelőorvosoknak a terápia során mindig gondolniuk kell a vércukorszint folyamatos monitorozására.

A BioMed Central kiadásában 2003 óta megjelenő BMC Medicine nevű rangos orvosi folyóirat novemberben ismertette az említett új kutatás eredményeit. Ez arra világít rá, hogy a COVID-19 képes olyan helyzetet előidézni a megfertőzött személynél, hogy felépülése után nagyobb lesz nála akár az 1-es típusú, akár a 2-es típusú diabétesz kialakulásának kockázata. Az új tanulmány egy metaanalízis, amelyben a témában készült korábbi tanulmányból nyert adatokat analizálták, majd összesítették a kutatók.

Az elemzett 9 vizsgálatban csaknem 40 millió résztvevő adatai szerepelnek. Az említett kilencből hat az Egyesült Államokban zajlott, két vizsgálatot Angliában, egyet pedig Németországban végeztek. A próbák közül hétbe csak felnőtteket vontak be, az egyikben csak serdülők-kamaszok vettek részt, és egyetlen olyan volt, amelyben semmiféle életkori limitet nem szabtak. A résztvevők között összességében több mint 4 millió volt a koronavírussal megfertőződött személy, és több mint 34 millióan (ők jelentik a kontrol csoportot) nem lettek COVID-betegek.

A diabétesz kockázata koronavírus-fertőzésnél

Mindent összevetve a COVID-19 fertőzést követően a diabétesz kialakulási aránya úgy nézett ki, hogy adott évben, ezer emberből durván 15 lett „cukros”. „Tudomásunk szerint, mindezidáig ez a legnagyobb és a leginkább széleskörű ilyen jellegű elemzés” – összegezték tanulmányukban a kutatók.

A COVID-19 fertőzés után, minden életkori csoportban, egyenletesen megemelkedett diabétesz kockázatot lehetett megfigyelni. A fertőződést követő első 3 hónapban volt a legmagasabb a betegség kialakulásának rizikója – foglalták össze a kutatók. Amely páciensnél súlyosabb volt a COVID-19 megbetegedés, annál az infekciót követően nagyobb volt a cukorbetegség kialakulásának rizikója. De még azok is, akiknél enyhe lefolyású volt a COVID, magasabb kockázattal éltek, élnek. A tanulmány szerint „hasonló eredményeket jelentettek más vírusokkal megfertőződött emberek esetében – náluk is magasabb arányban fordult elő a diabétesz, összehasonlításban azokkal, akiket elkerült a vírusfertőzés”.

Fontos a vércukorértékek szigorú ellenőrzése

Az amerikai szakmai szervezet (American Diabetes Association) szerint a cukorbetegséggel élőknél általánosságban emelkedett annak kockázata, hogy náluk súlyosabb tünetek alakulnak ki és komplikációk lépnek fel, amennyiben bármilyen vírus, így például SARS-CoV2 támadja meg a szervezetüket. Az ismert tények az új kutatás ismeretében most arra is rávilágítanak, hogy milyen fontos mindezt figyelembe venniük a COVID-19 pácienseket kezelő orvosoknak.

Tovább A vércukorszint jelentősége, mérési lehetőségei

Feltétlenül szigorúan kell monitorozniuk a COVID-ból való felépülés után minden betegnél a vércukorértékek alakulását. Ezeket fontos ’kézben tartani’, mert csak így van esély az esetleg mutatkozó diabétesz korai terápiájának megkezdésére.

WEBBeteg logóForrás: WEBBeteg
Szerző: Fazekas Erzsébet, újságíró
Forrás: Covid increased risk diabetes new study

Cikkajánló

COVID-19
A különböző eredetű légúti fertőzések tünetei nagyon hasonlóak, így biztosat továbbra is csak laboratóriumi teszt tud mondani. Az egyes tünetek gyakoriságában azonban megfigyelhetőek kisebb-nagyobb eltérések, amely alapján diagnosztizálni nem, de valószínűsíteni talán lehet a betegséget.
Krónikus fejfájás
Krónikus fejfájás

Tippek krónikus fejfájásban szenvedőknek.

Hátfájás
Hátfájás

Mit érdemes tudni a hátfájásról?

WEBBeteg - Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta szakorvos
WEBBeteg - Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta
WEBBeteg - Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta
WEBBeteg - Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta
WEBBeteg - Dr. Ujj Zsófia Ágnes, belgyógyász, hematológus
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.