Koronavírus - Három új szert tesztelnek

Szerző: MTI

Rövidesen megkezdi három, más betegségek ellen alkalmazott szer - az artesunat, az imatinib és az infliximab - Covid-19 elleni kezelésre való hatékonyságának klinikai tesztjét az Egészségügyi Világszervezet (WHO) - jelentette be Genfben az ENSZ egészségügyi szakosított szervezete.

"Örömmel jelentjük be a Szolidaritás Kísérlet nevű vizsgálat új szakaszát, amelynek során három gyógyszerrel - a malária súlyos formája ellen alkalmazott artesunattal, a bizonyos daganatos betegségek kezelésére használt imatinibbel és az immunrendszer zavarainak kezelésére alkalmazott infliximabbal végzünk kísérletet" - közölte sajtótájékoztatóján a WHO főigazgatója.

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz elmondta, hogy a három gyógyszert egy független szakértőkből álló csoport választotta ki. Közölte, hogy a kísérleteket 52 ország több mint 600 kórházában végzik majd.

A végleges eredményeket szeptemberben teszik majd közzé

"A múlt héten a kétszázmilliomodik Covid-19-fertőzöttet jelentették a WHO-nak, mindössze hat hónappal azután, hogy a világban elérték a 100 milliós határt. Azt is tudjuk, hogy a tényleges szám ennél jóval magasabb" - hangsúlyozta a főigazgató.

"Mindnyájunktól függ, hogy elérjük-e a 300 millió fertőzöttet, és milyen gyorsan. Ha a jelenlegi tempó folytatódik, a jövő év elején meghaladhatjuk a 300 millió bejelentett fertőzöttet" - tette hozzé Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, aki szerint ezen változtatni lehet, ha a világ összefog.

A WHO-t egyre jobban aggasztja az az általa erkölcsi botránynak minősített tény, hogy míg a gazdag országok vakcinakészleteket halmoznak fel, a fejlődő országokban gondot okoz a legveszélyeztetettebb rétegek beoltása is.

A gyógyszerek kipróbálására indított új klinikai kísérletekkel a WHO újabb eszközöket keres egyebek mellett a Covid-19 okozta halálozási arány és a kórházi ápolás időtartamának a csökkentésére.

A WHO tavaly indította el a Szolidaritás Kísérletet. A 2020 októberében nyilvánosságra hozott elsődleges eredmények szerint a 13 ezer paciens körében vizsgált négy szer - a remdesivir, a hidroklorokin, a lopinavir és az interferon - csak kis hatással volt, vagy semmilyen hatást nem gyakorolt a globális halálozásra, a kórházban ápolt betegek lélegeztetőgépes kezelésére és a kórházi ápolás időtartamára.

A végleges eredményeket a tervek szerint szeptemberben teszik majd közzé - közölte a WHO igazgatója.

(MTI)

Koronavírus - Aktuális

Hozzászólások (0)

Cikkajánló

Koronavírus - 323 új fertőzött...

A beoltottak száma 5 834 961, közülük 5 541 598 fő már a második oltását is megkapta, 487 ezren pedig már a harmadik oltást is felvették.

Koronavírus - 345 új fertőzött...

A beoltottak száma 5 830 217, közülük 5 535 463 fő már a második oltását is megkapta, 461 ezren pedig már a harmadik oltást is felvették.

Koronavírus kisokos - A legfontosabb...

Minden egészségügyi tudnivaló, amit ismernie kell és érdemes a COVID-19-járványról a WEBBeteg.hu összeállításában. A legfontosabb jelenleg is:...

A koronavírus pszichológiai hatásai...

A változásra fel lehet készülni – fogalmaz a Magyar Tudományos Akadémia számára készített ismeretterjesztő írásában Gyarmathy Éva klinikai és...

Koronavírus után - ezek a...

Szerencsére sokan meggyógyulnak a COVID-ból, de felépülésük után gyakran még hónapokig küzdenek krónikus fáradtsággal, memória- és...

Megfáztam vagy koronavírusos vagyok?...

A különböző eredetű légúti fertőzések tünetei nagyon hasonlóak, így biztosat továbbra is csak laboratóriumi teszt tud mondani. Az egyes tünetek...

A COVID-19 elleni vakcina...

Azok közül, akik nemrégiben megkapták a COVID-19 elleni, Pfizer-BioNTech által kifejlesztett védőoltást a brit állami egészségügyi szolgálattól...

Gyakori kérdések-válaszok a...

2020. december 26-án megérkezett Magyarországra az első vakcinaszállítmány, az Európában elsőként engedélyezett Pfizer-BioNTech-vakcina. Ezzel a...

Kérje ingyenes cikkértesítőnket!
Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.